Helyszín: Izbruhov bazen, Kranj
A koncert dátuma: 2009. szeptember 11.
Látogatók száma: 100
Jegyár: 15 €
„Bachot játszani egyszerű: csak annyit kell tennetek, hogy megnyitjátok a megfelelő programot a számítógépen, és Bach magától játszik.” Laibach
A koncert, amelyet 22 óra körülre hirdettek, majdnem 2 órás késéssel kezdődött. Addig a háttérben Johann Sebastian Bach eredeti zenéje szólt, mi pedig a trbovljei hősökre várva szívtuk magunkba a hangulatot, no meg persze a hűsítő italokat is. Az Izbruhov bazen Kranjban kellemes menedék, ahol a hangélmény szempontjából a legjobb hely a faragott hídon van, amelyet az egykori medence szélességében építettek. Ez természetesen elsőként telt meg.
Tudtam, hogy ezúttal a Laibach énekesük nélkül áll színpadra, és olyan rémtörténeteket is hallottam, hogy a Bach-remekműveknek szentelt koncertjük akár a kétségbeesés szélére is sodorhat, és lelkileg összetörten hagy ott. A nézőtér a koncert alatt valóban elég sokat ürült, hiszen ez egyáltalán nem tánc- vagy szórakoztató zene, hanem meditatív utazás a tudatos és a tudattalan többé-kevésbé sötét tájain. A Laibach az Eben, Salinger, Dachauer és Heller álneveken mutatkozott be nekünk, különleges vendégként pedig természetesen magát Bach mestert említették. Számomra külön élmény volt látni Iztok Turkot, aki igazi varázsló az Apple-féle Macjén.
Bach A fuga művészete eredetileg nem volt megírva semmilyen konkrét hangszerre, így a Laibach számítógépekkel vágott neki a mű feldolgozásának. Szombaton különféle stílusokat hallottunk: a kísérletező elektronikától, amely kissé visszarepített J.M. Jarre tavalyi koncertjére a ljubljanai Hala Tivoliban, a jazz elemein és a vonósokkal színezett klasszikus zenén át egészen az utolsó számig, amelyet szinte teljesen orgonahangzással adtak elő (természetesen billentyűkön).
A koncert hangulatának külön fejezetét alkotják a két vásznon futó tematikus vetítések, amelyeken absztrakt, mechanikus mintázatú képek követték egymást (perpetuum mobile, egy óriási óraszerkezet fogaskerekei, egy verklis belseje, egy kétütemű motor működése, vörös, gomolygó füst, kottavonalak, amelyeket fokozatosan felnagyított hangyák váltanak fel – röviden: nagyon hallucinogén és főleg sötét, mozgó képecskékből álló sorozat). Az utolsó szám afféle előkészület volt a vasárnapi misére, hiszen teljesen orgonaszerűen szólt, a zenekar mögött a vásznakon pedig végig szürke és fekete keresztek villództak (meg egy-egy horogkereszt is, ha jól megnézted).
Velem most először fordult elő, hogy egy koncertet inkább ésszel, mint érzelmileg éltem át. Ehhez talán hozzájárult az is, hogy a Laibach szombaton ismét a Kunst der Fuge albumról játszott számokat, amelyen Bach kontrapunktjainak feldolgozásai kaptak helyet, és amelyek valamiféle matematikai nyelvként, összetett matematikai algoritmusok hangzó megfelelőjeként működnek. Túlzott érzelmeket a zenekar tagjai részéről sem éreztem, akik arctalan fekete öltözékben léptek színpadra, rutinosan lehozták a 60 perces műsorukat, a koncert alatt nem kommunikáltak a közönséggel, még egymásra is alig néztek. A közönség néha kifejezetten zavarban volt, hogy tapsoljon-e az egyes számok között, vagy sem. A hallgatókkal való kapcsolat hiányát valószínűleg Milan Fras énekes távollétének is betudhatjuk, akit türelmetlenül várunk a Kino Šiškában.
fotók: Robi Lipej
Képgaléria
