Kiadó: Jazz Cerkno Records
Megjelenés: 2019. 12. 27.
Produkció: Koromač & Jazz Cerkno Records
Az album hossza: 46.14 perc
Műfaj: Jazz HC/Rock Fusion
Vedd meg az albumot!
A Koromač 2019 decemberének végén adta ki új, „Kontrapunk” címet viselő stúdióalbumát. A „Punk Enough?” után jó három évvel tehát új zenei manifesztummal tér vissza. Ez alkalomból szextettből nonettre nőtte ki magát a zenekar. Miért épp ez alkalomból? A csapat a fennállásának 10. évfordulóját úgy ünnepelte meg, hogy az új albumot élőben vette fel, 2019. május 17-én, a tavalyi, 24. Jazz Cerkno fesztiválon adott fellépésén. A koncert hosszabb volt, de a Koromač a repertoár zömét teljesen új anyag előadásának szentelte, így öt vadonatúj tétel hangzott el, ami jó háromnegyed óra új saját szerzeményt jelent. Minden, amit a „Kontrapunk” lemezen hallunk, tehát koncertfelvétel, azaz „élő”, bár a közönség lelkesedését óvatosan levágták, amit a számok közti „üres” szünetek is jeleznek. Vagyis az új stúdióalbum a színpadon szólalt meg, egy szuszra, minden javítás és utólagos csinosítás nélkül. A korábbi stúdióalbum, a „Punk Enough?” is koncerten készült. Kevés zenekar mer ilyesmibe belevágni. De ha a csapatban olyan tagok vannak, akik vonzódnak a zenei kalandorsághoz, akiket folyton vonz a szokatlan, akik még egy-egy spontán „fusit” is a saját javukra tudnak fordítani, és akik a kísérletezésben semmiben sem korlátozzák magukat, akkor nincs más hátra, mint élőben felvenni. Ez volt például a nagy Frank Zappa „szokásos mantrája”, és ma is sokan csinálják így, főleg a zenei dimenziók szabad felfedezésének terepén, amilyet a jazz kínál.
Új arculatában a Koromač tömören megerősítette fúvósszekcióját, az altszaxofon mellé trombita, baritonszaxofon és szopránszaxofon került. Két gitár van. Jócskán másként szólnak. Az egyik felcsavart és metálosan megvadított, a másik valamivel több klasszikus, organikus melegséget igyekszik megtartani (a „csöves” erősítő kötelező). Két dobos is van. Csak Matjaž Bajc marad „magányos” basszusgitáros (bár gongot is penget), Pacorig a billentyűknél viszont teljesen új szerzemény a zenekarnak. Rhodes elektromos zongorát is használ, amelynek (Zawinul- és Hancock-féle) „pasztelljei” gyakran tompítják a lemez egyébként tüskés hangzását.
A Koromač pályája elején nagyon punkosan, nagyon hardcore-osan szólt, a zenekar tagjai mindig is nagy előszeretettel gyártották a hangzásbeli terrort. Ezekről az elemekről a művészi érés közben sem mondanak le, miközben egyértelműen építik tovább a fúzió szerzői fenomenét, amely az eklektikusság élményét hozza, hiszen az új albumon egyértelműen a jazzelemek vezetnek mindenek felett. A gitárfrázisok száguldása még mindig itt van, akárcsak a kidomborított rohamok: az egyszerű ritmikai szerkezetek, a dobok megkettőzése, amelyek a rock és a punk elemeit tárják fel. A zaj marad. Az a zaj, amely a zenekart időtlen idők óta kíséri. Az a nagyhatású hangterror, amely időnként a hangszerek egymást keresztező nyihogásának teljes káoszába bámul. Mindezen hangzásbeli igényesség és összetettség közepette azonban a Koromač érettebben kerül ki. Művészileg több lépcsőfokot nőttek az előző albumhoz képest. A nagyon igényes részekben, amelyekben úgy tűnik, mintha a fúvósok és a gitárok hangzáscsíkjai hangok között keresgélnék a hangokat, és ahol a dallam semmiképp sem akar a fülbe ülni, a Koromač pontosan összehangolt zenekarként működik, amelyben „tudatosan tapogatják egymást”, és ahol a „szabad improvizációk spontán kikapcsolásai” megengedhetetlenek, még ha az általuk létrehozott zene gyakran rendkívül összetett is. A fúvósok rétegzett, közös motivikus „sorozatai” hatalmasan dörögnek, és és gyakorlatilag pótolják azt a romboló frázisjelleget, amelyet például a metalban megszokhattunk, miközben a motívumokban szigorúan a jazz formáihoz tartják magukat. Főleg ezekben a részekben hat a Koromač különösen „zenekarian”, egyszerre jazzcore-osan, és ezeknél a daloknál még a korai King Crimson rajongói is (legalább egy kicsit) felvonhatják az egyik szemöldöküket. Itt vannak a freejazz elemei, a szerkezetek, illetve formák pedig arra utalnak, hogy a srácok a legendás Zlatko Kavčič mentorálása alatt is érlelődtek.
A lemez szerves darabja és kétségkívül a legigényesebb száma a Masturbator. Ahogy a címe is mondja, a legütősebb „látszólagos” káosz egymásutánjáról van szó, ahol a formák szétesnek, ahol rendkívül gyorsan játszott hangsorok szólói furakodnak be, főleg a gitároknál, és mégis mindennek, amivel a zene megszólít, abszolút meghatározott értelme van. A Petajzl Ptjzal, amely az előbb említett számot követi, egészen másképp nyílik. A váz egy atmoszférikus motívumra épül, amelyet közösen építenek a billentyűk és a gitárok, e vázba pedig jazzesen horgonyoznak le a fúvósok, akik játékosan keresik a szabad teret szellemes, közérthető jazzvariációknak. Szóval! Nem minden a „nyúzásról” szól. Az album kidolgozott pillanatokat kínál, amelyekben a megbékélés formálódik, mert a hangzás építőkövei a nagy türelem és a kölcsönös egymásra figyelés párbeszédében élnek együtt, miközben a Koromač, ahogy azt a Petajzl Ptjzal nyitánya is jelzi, ügyesen nyúl az atmoszférikus hangulatfokozás eszközéhez is.
Az album végén egy rejtett bónuszszám, az Ignoranca bújik meg. Ez a „Punk Enough?” lemezről származik, de az új albumra a szám azon koncertverziója került, amely a cerknói fellépésen hangzott el, és ahonnan természetesen az album összes új száma is származik. Bizonyíték tehát arra, hogy a teljes koncert természetesen jóval hosszabb volt. Talán egyszer ez a Cerknóban, a 24. Jazz Cerkno fesztiválon rögzített koncert külön koncertdokumentumként is megjelenik. Összegezve. A Koromač a „Kontrapunk” albummal művészi érettségben túlszárnyalta a „Punk Enough?” című lemezt. Új fogásokhoz és a zenei inspiráció új kihívásaihoz nyúlnak, és ezeket ügyesen beépítik saját zenei víziójukba. A zenekar zenei életműve pedig így még világosabb és kidolgozottabb kontúrokat kap az egyedi hangzás terén, ahogy a Koromač bátran, merészen és gondtalanul halad tovább a mondanivaló sokszínűségét és rétegzettségét bővítő evolúciós folyamatban. Meg nem áll. Az biztos. Ezért a Koromač a jövőben is csak kellemesen meglepni tud, ami kiváló útravaló!
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Jazz do Punk
2. Fellow Cuttie
3. Masturbator
4. Petajzl Ptjzal
5. Get the Fuck Out (plusz az Ignoranca „rejtett” koncertverziója)
Felállás:
Jure Boršič – altszaxofon
Boštjan Simon – bariton- & szopránszaxofon
Francesco Ivone – trombita
Aljaž Škrlep – gitár
Anton Lorenzutti – gitár
Matjaž Bajc – basszusgitár, gong
Giorgio Pacorig – Rhodes & Korg MS-20
Žiga Ipavec – dob
Urban Kušar – dob
