Kiadó: Moonlee Records
Megjelenés dátuma: 2021. 6. 4.
Producer: Uroš Milkić
Az album hossza: 52.12 perc
Műfaj: Indie Rock / Alter Pop / Art Rock
Pontszám: 9.5/10
A „Pozivi u stranu” a belgrádi alternatívrock-kvartett, a 2017-ben alakult Koikoi bemutatkozó nagylemeze. Újabb fiatal és megismételhetetlen banda, amely teljesen váratlanul került a szlovén független kiadó, a Moonlee Records szárnyai alá: a demófelvételek ugyanilyen váratlanul kerültek a kiadó A&R-csapatának kezébe, és azonnal el is varázsolták őket. A többi már történelem.
A Koikoi alternatív rockerek art rockos beütéssel. Ez azt jelenti, hogy van bennük valami sajátos egyediség, mondjuk ki egyenesen: eklektikusak. A dalokban olyan muzikalitást bontanak ki, amely azonnal beférkőzik a fülbe. A szerzemények indie pop és rock esztétikával vannak megpakolva, amellyel bármelyik mainstream rádiófrekvencia hullámait bármikor, minden gond nélkül meg lehetne rohamozni. Ha hallottál már az amerikai post-punk újjáélesztőkről, azaz a DIIV indie rock és pop formációról, akkor már a nyitó Ogledalo je zrcalo, de főleg a rákövetkező Plan közben felfedezhetsz némi művészi párhuzamot a Koikoival is.
Érdekes, hogy az énekhangokat gyakran férfi–női kórusként használják. A kvartett szívesen él a kórusdiktátumokkal, amelyek szándékos ismétléseket is kiváltanak, ezzel a banda hatalmas atmoszferikus sűrűséget teremt, a dalok mondanivalójába pedig sajátos karizmát oltanak. Úgynevezett „balkáni” karizmát (pl. Dodol, Hrast).
Különösebben mély filozófia nincs a dolgok mögött. A Koikoi belső, mondhatni született érzékkel bír a színpadias atmoszféra felépítéséhez. Elsősorban ragadozó hangtájak megalkotásának szentelik magukat, amelyek beszippantanak egy sajátos, mondhatni álomszerű, enyhén transzcendentális világba, ahol a tudat kikapcsolásával való hajózás a cél. A banda nem fél attól, hogy az aranzsmékat programozott mintákkal és hurkolással díszítse, és nagyon ügyesen, érzékkel csempészi be a szintetizátorok pasztellszíneit is. A zenekar már az első lemezével bizonyítja kivételes szerzői tehetségét a zenei vízió megvalósításában. Aztán itt van az album egyik legérdekesebb dala, a Misisipi, amely folyamatosan fejlődik. Fokozatosan. Hullámzóan. Minden pillanatban változtatja a formáját, és gyakorlatilag egyetlen helyen több mint szerencsésen mutatja be a banda teljes zenei névjegyét. A habzó gitárfrázisok hiperaktív sorozataitól egészen azokig a pillanatokig, amikor a programozott hurkolás és a hátteret színező kísérő vokálok összeillesztésének finommechanikája kerül a középpontba. Hasonlót varázsol a vége felé egy másik rendkívül változatos és érdekes dal, a Hangar. Aztán itt a Krinolina, ahol az elektronikus jelleg lép előtérbe, amelyet mintha a Chromaticstől vettek volna át, a nyitó gitárdísz pedig hasonló módon illeszkedik a szerzeménybe, ahogy például a Depeche Mode kezdett gitárokat használni a „Music For The Masses” albumtól kezdve. A banda tehát folyamatosan rázza a kisujjából az érdekes művészi trükkök tömkelegét, amelyek pozitívan lepik meg a hallgatót. A „Kada ostari dan” sajátos csúcspontot hoz az albumon. Újabb színpadias dal, amelyet a hangulatfokozás finommechanikájának akrobatikája kísér. Ez torkollik az album kiváló záró crescendójába, amitől feláll a szőr a hátadon. Így a lemez színpadias lezárása maga ráz rá arra, hogy a végén ismét automatikusan megnyomd a „lejátszás” gombot.
A Koikoi névjegyében különösen fontos a produkció. Árnyalt produkció, amely képes felfokozni a kontrasztokat, az átmeneteket és az ugrásokat az albumon létrehozott számtalan hangulati állapot között. A kontrasztosság főleg azoknál a rövid, velős húzásoknál lényeges, amelyekkel a zenekar az aranzsmékat erősíti. Uroš Milkić a hangmérnöki munka megkérdőjelezhetetlen mestere, nélküle a Koikoi sosem szólna olyan lenyűgözően és fertőzően, ahogy az első lemezükön szól. Egy kiváló első lemezen.
Egy másik, a korábbi tettek alapján kicsit nagyobb zenekar, amely ugyancsak érezhető ihletet ad a bandának, a brit Radiohead. Különösen a kifinomultabb passzázsokban, ahol párbeszéd bontakozik ki a programozott minták, valamint a gitár és a basszusgitár lágyabb pasztelljei között. A banda nagyon lágy tud lenni, a következő pillanatban viszont fenekestül felfordítja a hangulatot. A ritmusok egységesek, egyszerűek, táncra hívnak, ám magvasak és a produkcióban erősen kiemeltek. Állandó, kontemplatív párbeszéd kíséri őket az intenzív basszusvonalakkal, amelyek egyebek mellett a dallam beültetésének helyét is keresik.
A „Pozivi u stranu” kiváló bemutatkozó album. A Koikoi már az elsővel megalapozza művészi öntörvényűségét, egyediségét és zenei megismételhetetlenségét, ami nem minden zenekarnak sikerül. Ötletgazdag, nagyon dinamikus lemez. Nemcsak ötletek, hanem produkció terén is, ami szerves élénkséget kölcsönöz az albumnak. A Koikoi olyan formáció, amelyre a jövőben is érdemes odafigyelni. Egy rendkívül merész, mondhatni kiváló debütálással a zsebükben a banda következő művészi lépéseivel szemben magasak az elvárások. Alternatív rock a hatalmas művészi rugalmasság intelligenciájával.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Ogledalo je zrcalo (03:49)
2. Plan (03:32)
3. Dodol (03:54)
4. Misisipi (04:41)
5. Pozivi u stranu (07:59)
6. Hrast (04:21)
7. One koje bole boje se i vole (04:21)
8. Hangar (03:31)
9. Krinolina (05:05)
10. Kada ostari dan (06:12)
Felállás:
Marko Grabež – ének, gitár
Ivana Miljković – ének, szintetizátor, gitár
Emilija Đorđević – ének, basszusgitár
Ivan Pavlović ‘Gizmo’ – dob, samplerezés
