Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Jade Warrior
Kiadó: Island Records
Megjelenés: 1976
Játékidő: 36:27
Pontszám: 5/5
A „Kites” albummal a progresszív rock ambient és világzenei elágazásainak bajnoka, a Jade Warrior rendkívül sikeresen folytatta két korábbi stúdiómunkájának, a „Floating World” (1974) és a „Waves” (1975) című mesterműnek az instrumentális stílusreceptjét. A multiinstrumentalista, fuvolás és ütőhangszeres Jon Field, valamint a gitáros, billentyűs és ütőhangszeres Tony Duhig a Jade Warrior Island-korszakában, amelyet az azonos nevű kiadóval kötött szerződés miatt neveztek így, megalkotta legjobb műveinek zömét, és ezek meglepően jól állták az idő próbáját.
A „Kites” a Jade Warrior koncepcióalbumainak sorában újabb darab volt, de a két előző albummal ellentétben nem az ókori Japán yukio filozófiája ihlette, hanem az ókori Kína története, pontosabban Teh Ch’eng, a 9. századi kínai zen mester utazásai, valamint Paul Klee „Kraljestvo zraka” (A levegő birodalma) című festői remekműve. Abban az időszakban, amikor a Jade Warrior úttörőnek számított a világzene és az ambient rock terén, nyugaton egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a Távol-Kelet kultúrája iránt, így jobb időpontot nem is választhattak volna egy esetleges kereskedelmi sikerhez, de ez több okból mégsem jött el. A Jade Warrior legnagyobb erénye az instrumentális, ambient korszakában az volt, hogy a klasszikus zene, a jazz, a világzene, a folk és a rock különféle hangzóelemeinek összetett fúzióját rendkívül gazdag ambient rétegekké kovácsolta: újszerűen használt billentyűkkel, gyakran egzotikus ütőhangszerekkel, a fuvola pásztordalszerű hangjával, finom akusztikus dallamokkal és időnkénti elektromosgitáros rockkitörésekkel.
A „Kites” mindezeket az elemeket tartalmazta, és attól a „Waves”-től, amely tulajdonképpen egyetlen, két részre osztott kompozíció volt, jelentősen eltért abban, hogy többnyire rövidebb számokból épült fel (kivétel a valamivel több mint hét perces „Wind Borne”). Az elődhöz képest a „Kites” dalai között kicsit kevesebb a bűvös meditatív pillanat, mert az album összességében energikusabb és drámaibb. Másfelől még összetettebb teljesítmény, rengeteg elvont és rendkívül komplex motívummal, valamint érdekes instrumentális többszólamúsággal. Az egyes „Kites”-kompozíciók bonyolultabb ritmikai rétegeiben oroszlánrészt vállaltak a neves avantgárd multiinstrumentalista, Fred Frith (Henry Cow) dühös hegedűszólamai, akit egyébként sokkal inkább az egyik legújítóbb és legkülöncebb gitárosként ismernek minden idők történetéből. Field és Duhig ezúttal Frith mellett, aki a vendégek közül messze a legismertebb név volt, gyakorlatilag egy egész szimfonikus zenekart meghívott, így a „Kites” egyes darabjai összetett vonós- és fafúvós-hangszerelések súlya alatt roskadoznak, és ezek erős jazzes pecsétet nyomnak az albumra.
Az album stílusában és koncepciójában két részre oszlik. Az első rész, amelyben a fő szerzői és hangszeres szerepet Field játszotta, kissé pásztoridillibb hangulatú, és a fent említett Paul Klee-képből merít. Erről a hallgató már a nagyon romantikus „Songs Of The Forrest” alatt meggyőződhet, amely a mennydörgésszerű nyitóeffekt után játékos motívummá alakul át, pentaton ritmikai variációkkal a fuvolán. Bár az album teljes egészében instrumentális, Clodagh Simonds kiváló, éteri hangulatú, szöveg nélküli női vokalizálással gazdagította. A számok szünet nélkül ömlenek egymásba, így jön az átmenet a „Windsong”-ba, ahol a sokszínű ütőhangszerek egzotikus ritmusai fölött éteri vokalizálás uralkodik, amely hagyományos kínai építészeti stílusban épült mennyei templom közepén felcsendülő női kórus ambient hatását kelti. A fuvola, a hegedű és a gitár kellemes variációi szépen fokozzák az emelkedő hangulatot.
A temperamentumos „The Emperor Kite” a címének megfelelően a Távol-Kelet zenéjének hiteles atmoszféráját idézi, amely mellett nem nehéz elképzelni a lebegő papírsárkányokat, amelyek oly jellemzőek a kínai folklórra. A tüzes hegedűimprovizációk és a pentaton ütőhangszeres skálák között uralkodó csodás dinamika nyugtalanságérzetet kelt a hallgatóban, mintha az ég közepén egy óriási papírsárkány hirtelen felbukkanása okozta volna. A „Wind Borne” a „Kites” leghosszabb és legösszetettebb alkotása, számtalan kiszámíthatatlan ritmusváltással és hirtelen improvizációval, ugyanakkor van benne néhány rendkívül finom motívum is, amelyekben kulcsszerepet kapnak a bűvös pásztoridill fuvola-, ütő- és billentyűs hangszerelések. Az akusztikus gitár szellemes improvizációi némi rockos játékosságot adnak az éteri ritmikai háttérhez, az egyes hangszereléseket pedig az ambient, a jazz és a világzene rendkívül ízléses keveréke jellemzi.
A „Kite Song” gyönyörű szimfonikus fuvola- és zongorahangszereléseket tartalmaz, amelyekkel a Jade Warrior valóban nyugodt, meditatív hangulatot teremt. A „Land Of The Warrior”, amelynek nyitányában avantgárd-elvont effektek és megvadult fuvolavariációk uralkodnak, ami együtt harcias légkört teremt, miközben a zárása jóval éteribb, a koncepció első részének utolsó száma.
Az album második részét és vele az ókori kínai zen filozófus, Teh Ch’eng utazásairól szóló koncepciót a „Quietly By The River Bank” nyitja meg, amely számtalan ízléses akusztikusgitár-variációval és Fred Frith dühödten száguldó hegedűimprovizációjával büszkélkedhet. Az album második felén, ahol kifejezetten rövid szerzemények uralkodnak, a kulcsfontosságú szerzői és hangszeres szerepet Duhig játszotta, ami több akusztikusgitár-futamban érződik, és abban, hogy az egyes darabok szerkezete – mondjuk így – kicsit rockosabb, bár a Jade Warrior ebben a szakaszban a szó igazi értelmében vett rockot legfeljebb csak nyomokban tartalmazott.
Az „Arrival Of The Emperor” a címének megfelelően a kínai császári udvar és a mandarinok kórusának hiteles hangulatát idézi meg, pompás ambient rétegekkel gitáron, különféle ütőhangszereken és vonósokon. Az album második felének néhány ambient manírja erősen emlékeztet a soundscape-ekre, amelyekkel Brian Eno (ex-Roxy Music) és Robert Fripp (King Crimson) lett híres. A „The Ch’eng” egy rövid gitárimprovizációból áll, amely a csilingelő ütőhangszerek választékával éteri hangulatot teremt, az „Arrival Of Chia Shan” pedig a fent említett soundscape-ek korai példája: rövid zenekari hullámzás, amely kevesebb mint egy perc után átadja a helyét a meditatív előételnek, a „Towards The Mountains”-nek. Ebben ismét a világzenei ambient motívumok, mindenekelőtt a kínai népzene uralkodik, a zenekari variációk pedig művészien olvadnak össze a finom gitárimprovizációkkal. A záró „The Last Question”-ben egy rövid akusztikusgitár-dallam adja át a helyét az éppoly rövid fuvolaimprovizációnak, miközben a hegedűn rendkívül kellemes, szinte nyugodt motívum bontakozik ki, amely nagyon szép lezárást ad az albumnak.
A „Kites” albummal a Jade Warrior újabb érettségi szintet lépett, és ismét bizonyította, hogy az instrumentális ambient rock, a világzenei elemekkel megfűszerezve, a progresszív rock nagy újítóinak terepe. Kevés ambient remekmű büszkélkedhet olyan intenzitással és kísérletező hevülettel, mint a „Kites”, amelyet könnyű a Jade Warrior teljes stúdiódiszkográfiájának csúcsává kikiáltani.
Felállás
Tony Duhig – gitár, ütőhangszerek, billentyűk
Jon Field – fuvola, gitár, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Roger Bryson – zongora
Fred Frith – hegedű
Pete Gibson – kürt
Coleridge Goode – basszusgitár
Debbie Hall – hegedű
Jeff Westley – elektromos zongora
Graham Morgan – dob
Joe O’Donnell – hegedű
Clodagh Simonds – ének
Gowan Turnbull – szaxofonGeoff Westley – zongora
Willie – dob, ütőhangszerek
Produkció
Jon Field és Tony Duhig
Számlista
1. Songs of the forest (3:30)
2. Wind song (3:25)
3. The Emperor kite (2:21)
4. Wind borne (7:32)
5. Kite song (2:20)
6. Land of the warrior (3:29)
7. Quietly by the river bank (4:35)
8. Arrival of the Emperor: „What does the venerable sir do?” (2:27)
9. Teh Ch’eng: „Do you understand this?” (1:08)
10. Arrival of Chia Shan: discourse and liberation (0:53)
11. Towards the mountains (2:04)
12. The last question (2:37)
