Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Magnum
Kiadó: Sanctuary Records
Megjelenés: 1978
Értékelés: 4/5
A brit art rockos, később dallamos rockos hősök, a Magnum kultikus debütálásáig, a „Kingdom Of Madness” megjelenéséig úgy alakították ki zenei arculatukat, mint a progresszív rock többi képviselőjének zöme, akik abban az időben, vagyis a 70-es évek második felében, amikor új zenei trendek tűntek fel, tömegesen kezdték előnyben részesíteni a dallamos érzékenység és az ütőerő ötvözetét a túlzott komplexitással, az improvizációkkal és a tektonikus szimfonikus hangszerelésekkel szemben.
A Magnum hangzása a „Kingdom Of Madness” lemezen – tehát gyakorlatilag pályafutásuk legelején – gazdag dallamos hagyományra épült, amelyből nem hiányoztak a bombasztikus billentyűs aranyalások, sőt Richard Bailey billentyűs hatáskörében időnként a fuvola is felbukkant, vagyis olyan elemek, amilyeneket általában a szimfonikus prog rockban találunk. Másrészt Tony Clarkin gitáros, aki egyébként a Magnum-dalok oroszlánrészének megalkotója, és kiváló akusztikusgitáros is, ütős riffjeivel és epikus szólóival a legtöbb szerzeménynek heavy rockos drámaiságot adott, ami nem állt messze attól, amit akkoriban például a Kansas és a Styx csinált. És persze meg kell említeni a kiváló énekest, Bob Catleyt is, a fantasy irodalom és a mitológiai szagák megszállottját, akinek hatalmas, epikus előadásmódja a gyakori kísérő vokális harmóniákkal együtt (itt egyértelműek voltak a Queen, sőt az Uriah Heep hatásai) alapvető volt a zenekar felismerhetősége szempontjából.
A Magnumot egész története során végigkísérő egyik fő jellegzetesség Catley szövegírói stílusa volt, amelyet többnyire fantasy témák hatottak át. Valami hasonlót csinált annak idején a Rainbow-nál Ronnie James Dio, a fantasy szövegek egyik úttörője a rockzenében. A „Lords Of Chaos” című dalban Catley barátja is közreműködött, nem más, mint a híres fantasyíró, Michael Moorcock, aki a múltjában szövegíróként a Hawkwinddel (egy ideig a tagjuk is volt) és a Blue Oyster Cult-tal is együtt dolgozott. A dal szövege az Elric of Melniboné-sagára utal, Moorcock legkedveltebb és legismertebb történetgyűjteményére, amely a mai napig számos zenészt megihlet.
A misztikus utazás az őrület birodalmába – ahogy a címhez illik – a remek „In The Beginning”-gel indul, amelyet Clarkin kihegyezett riffjei, Catley epikus éneke és Bailey billentyűinek játékos, Wakeman-szerű hangzása jellemez (a klasszikus prog rock zenekarok közül hangzásukban a Yes hatása a legszembetűnőbb). Ez rögtön bemutatja a jellegzetes Magnum-hangzást, amely a dallamos rocktól a rövid akusztikus pillanatokon át a szimfonikus rockos árnyalatokig ível, és elsőrangú misztikus hangulatot teremt. Közvetlen átmenet következik a hard rockos, a zenekartól viszonylag szokatlan „Baby Rock Me”-be, amely érezhetően földhözragadtabb szerzemény egyszerű, dallamos refrénnel, izzó gitárszakaszokkal és erotikusan kihívó énekkel. A hangszeresen megfűszerezett második felében rövid időre kísérletezőbb vizekre téved, egyébként pedig ideális szám egy vad éjféli bulihoz. A „Universe” filozofikus szövegével együtt csodálatos misztikus ballada, amelyen elsősorban Catley ragyog epikus-melankolikus énekével, többszólamú vokális harmóniák kíséretében. A kiváló szimfonikus dallamról a billentyűk meleg hangzása gondoskodik, főleg a mellotroné, valamint az akusztikus gitár finom kísérete.
A címadó epikus szám, a „Kingdom Of Madness” a lemez csúcspontja és a Magnum egyik klasszikusa, amelyben a legszebb módon elevenedik meg a szimfonikus érzékenység és a heavy rockos energia ötvözése. A bevezetőben rövid akusztikusgitár- és fuvolaszakaszok szólnak, majd drámai riffelésen és ritmikus fokozáson át kavargó részbe csap át, amelyet gyönyörű, fuvolás refrén követ hatalmas énekkel és kísérő harmóniákkal (némelyiket több mint nyilvánvalóan a Queenétől lopták), és ez a kiváló kompozíció központi erőssége. A prog rockos gyökerek teljes erővel élednek meg a remek power balladában, az „All That Is Real”-ben, amelyet szintén Catley kiváló énekteljesítménye és számos változatos billentyűs szakasz dobnak meg. Egy rövid hangszeres kitérő is jut bravúros gitárfutamokkal. A nagyon jó, rendkívül epikus „Bringer” több mint nyilvánvalóan a Queen egyes szerzeményeitől ihletett, és egyesíti a miszticizmust az ütőerővel. Szinte heavy metalos riffelés, drámai fokozás zongorán és változatos ütőhangszereken (köztük kolompon) és hatalmas vokális harmóniák jellemzik.
A zenekar Queen-megszállottsága a felfokozott „Invasion”-ben sem marad el, amely rögtön az elején operettes, többszólamú vokális harmóniákat kínál, és ezek aztán végig uralják a kompozíciót. Majd drámai dobfokozásba megy át, kihegyezett gitárriffeléssel és gonoszan színezett énekkel. Clarkin remek háromszólamú gitárfutamaitól (a Wishbone Ash hatása félreismerhetetlen, ők voltak e téren az úttörők) egyetlen NWOBHM-banda sem szégyenkezne, és sokat elmondanak arról, mennyire fontosak voltak a Magnum a heavy metal további fejlődése szempontjából. Nagyon érdekes darab a korábban már említett fantasy-eposz, a „Lords Of Chaos” is, amely egyben a lemez egyik legjobb száma, számos kísérletező megoldással a billentyűkön, funkys gitárlüktetéssel és újabb hatalmas énekteljesítménnyel. A záró, kissé nosztalgikus „All Come Together”, amely tele van csúcsminőségű miszticizmussal és eposzi hangulattal, szintén nyalnivaló. A billentyűk változatos díszítései, főleg a moog szintetizátoron, és a felborzolt gitárfutamok az ének fölött Catley újabb drámai történetét mesélik el. Ez is azon kompozíciók egyike, amelyeken látszottak a szimfonikus prog gyökerek, és remek lezárása a lemeznek.
A „Kingdom Of Madness” kiváló debütalbum, amelyet megfelelő egyensúlyban jellemeznek a remek epikus hangszerelések, a gazdag dallamok és az uralkodó misztikus atmoszféra. Szerintem a mai napig a legjobb munkáik közé tartozik, ezért akadálytalanul az art rock klasszikusának nevezhetjük, amely hangzásával sok későbbi zenekarra hatott, többek közt arra a műfajra is, amelyet a 80-as években neo prog rock néven ismertek. A teljes diszkográfiájuk leginkább progresszív rockosan szóló albumaként a mai napig képes lenyűgözni azokat is, akik egyébként nem sorolják a Magnumot a túlzott kísérletezéssel jellemezhető zenekarok közé, és főleg a 80-as évekbeli dallamos rockos/AOR sikereikre emlékeznek. A „Kingdom Of Madness” dalainak többsége már 1976-ban elkészült, de a túlzott halogatás miatt a lemez csak két évvel később jelent meg, amikorra közben megjelent a punk, és közvetve hozzájárult a nagyobb kereskedelmi visszhang elmaradásához, amelyet pedig könnyen elérhetett volna, tekintve azokat a sikereket, amelyeket a korábban említett amerikai art rockos unokatestvérek, a Kansas és a Styx akkoriban már élveztek – a Magnumot velük kötötte össze a legtöbb stilisztikai hasonlóság, bár mindig is az egyedi brit miszticizmus hiteles megtestesítői voltak, Tolkien receptje szerint.
Felállás
Bob Catley — ének
Tony Clarkin — gitár
Wally Lowe — basszusgitár
Richard Bailey — billentyűs hangszerek, fuvola
Kex Gorin — dob
Produkció
Jake Commander
Számlista
1. In The Beginning (7:52)
2. Baby Rock Me (4:05)
3. Universe (3:45)
4. Kingdom Of Madness (4:25)
5. All That Is Real (3:50)
6. The Bringer (3:58)
7. Invasion (3:22)
8. Lords Of Chaos (3:21)
9. All Come Together (4:52)
