Helyszín: Channel Zero / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2012. 10. 09.
Látogatók száma: 70
Jegyár: 15 euró (foglalással) / 18 euró
Amikor megtudtam, hogy Jarboe megáll nálunk, el voltam ragadtatva. A Swansot május 24-én a Kuna Šiškában sajnos nagy bánatomra lekéstem, Jarboe szólóalbumai pedig nálam tökéletesek, szóval a rajongói lelkesedésre több mint elég okom volt.
Az első, ami kicsit szúrta a szemem, az volt, hogy Jarboét valami eszeveszetten ex-Swans-tagként reklámozták – „EX-SWANS, Jarboe” stílusban, ahol annak az információnak a betűmérete, hogy Jarboe a múlt század 90-es éveinek végéig a Swansben zenélt, szinte nagyobb volt, mint maga az énekesnő neve. Már akkor is kicsit fölöslegesnek tűnt ez, tekintve a szólóalbumai kiválóságát. Ez az „ex-Swans” ezért afféle marketingfogásnak hatott, bár nem hittem el, hogy az, hiszen az énekesnő egész stílusa mindig is az alternatívban gyökerezett, és ebből következően legalább közvetve ellenállt a zene kapitalista marketingjének. Jarboe a Swans utolsó, fenomenális lemezén, a The Seeren is énekelt, úgyhogy lehet, hogy ezért hangsúlyosabb még az az „(ex-)Swans” felirat. Szóval ki is az a Jarboe?
A várakozás a Channel Zero termeiben kifejezetten szokatlan volt – a nép csendben maradt, nem is dohányoztak, az énekesnő kifejezett kérésére. A „merchen” alig volt Jarboe-termék, csak Swans-pólók és -albumok. Már itt különös érzésem támadt, ami összhangban volt az uralkodó furcsa hangulattal. A színpad nem adott magyarázatot – csak Jarboe turnétársának, Renee Valentine-nak, a klasszikus zongoristának és énekesnek a billentyűi látszottak. Pontosan órakezdéskor Renee fel is lépett, és egymaga nyitotta meg a koncertet – játékával és hangjával. A kínos pillanatok minden hangjegygyel csak fokozódtak. A közönség láthatóan osztozott az érzéseimben, hiszen semmilyen érzékelhető kapcsolat nem volt a játszott zenével. Sőt – a nyitódal után semmi sem hallatszott. Se taps, se visszafogott sutyorgás, se ügyetlen köhécselés. Semmi. Mintha senki sem lett volna a színpadon, mintha megállt volna az idő, miközben tudatában voltunk, hogy valami zajlik odafent, valamiféle szellemtánc, ami azonban, őszintén szólva, nem nagyon tetszett. Legalábbis nekem nem. És ez a szellemtánc akkor is folytatódott, amikor a különben karizmatikus Jarboe színpadra lépett – a jelenlétét lehetetlen nem érezni a közelében.
Jarboe érkezése legalább részben felébresztette a közönséget, amely a transz eldugott, nemkívánatos zugaiban üldögélt, abból a fajtából, amelyik nem a jó fajta. Az énekesnő amúgy fenomenális hangja a dalai nyilvánvalóan személyes újraértelmezésében – minimalista billentyűs-vokál formában – még mindig nem adta azt, amire számítottam. Sok szám naiv, unalmas módon lett átdolgozva, néhány stilisztikailag a pop-soul határát súrolta, az a pár jó, sötét ellenpont pedig gyorsan elhalványult a erőtlen előadás mellett. Technikailag talán tökéletesnek hangzott – az időnkénti vokális duó, a különböző dalok ide-oda átélt interpretációja és a kvázi-miszticizmus rudimentális „jelmeztervvel”. Ám az előadás és Jarboe hallgatása közben valójában semmit sem éreztem. Az egész koncert vizes volt, érdektelen, szinte felkészületlen, a minimalizmus pedig sajnos most egyáltalán nem gyújtott, a Jarboe hangjában rejlő szólópotenciál ellenére sem. És itt kezdett valami büdös lenni. Nem csak a cigarettafüst, amely a szomszédomtól kígyózott, aki láthatóan nem hallotta a biztonságiakat, és nem olvasta el a feliratokat. Előttem egy olyan koncert zajlott, aminek gyakorlatilag semmi köze sem a Swanshez, sem Jarboe szólóalbumaihoz mint olyanokhoz. Igaz, állítólag újraértelmezésről volt szó, mégis… az orromban van az egész „ex-Swans” kampány és merch. Az orromban van a nemtörődöm Jarboe, aki csak úgy mellékesen elveszi az egész estét a kvázi-intimitás kedvéért. A cigarettafüst e gondolatmenet közben már egyáltalán nem zavart.
A koncert mindössze 40 percig tartott. Tarthatott volna 10-ig vagy akár 100-ig is, valószínűleg ugyanúgy sült volna el. Ihletlen, érdektelen, unalmas és összességében elég rossz. Úgy bizony – egyszerűen szólva rossz volt. Az intimitás ürügye farsangi tréfaként végezte, hiszen Jarboe személytelen viszonya a közönséghez és a kontaktus hiánya pont az ellentéte volt a „kívántnak”. Nem volt egyedi, nem volt átélt, és mindenekelőtt nem volt „Ex-Swans, Jarboe”. Ezúttal Jarboénak semmi köze nem volt a Swanshez. Az az elme, amely 1998 előtt együtt dolgozott velük, és 17 kiváló szólóalbumot alkotott, sem az est megtervezésében, sem magán az esten nem volt jelen, bár a jelenlétében érezhető volt egy különös feszültség.
Ki is az a Jarboe? Ex-Swans-zenész? Tisztelt énekesnő saját karrierrel? Vagy csak egy újabb undergroundos marketingtrend, amely piaci rést talált magának az alternatívban? Ebben a pillanatban nehezen tudnék dönteni a helyes opció mellett. Világos, hogy a zenészeknek meg kell keresniük annyi pénzt, amennyi egy bizonyos életszínvonalhoz kell, ezért az egész kampányt a volt Swans-tagról nyugodtan elfogadtam volna, ha Jarboe is azt a benyomást keltette volna, hogy valaha bármilyen módon részese volt ennek a kultikus zenekarnak. A szólóalbumok érzései és egyedi sötét energiája is elég lett volna. A mostani rendkívül rövid fellépés, amely semmiképp sem igazolta a jegyárat (ami nem volt éppen magas, de a hallottakhoz képest biztosan túl magas), személy szerint keserű szájízt hagyott bennem Jarboe zenei hírnevével kapcsolatban. Remélem, hogy valaki máshogy élte meg a koncertet, mint én, és tényleg remélem, hogy felfogta ezt az egész intimitás- és miszticizmusjátékot, valamint az életművek újraértelmezéséhez való, mindig népszerű modern minimalista megközelítést, amit az EX-SWANS Jarboe összeállított, mert én ebből semmit sem éreztem. Semmit.
Képgaléria
