Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: München / Tonhalle / Németország
A koncert dátuma: 2018.01.14.
Látogatók száma: 2100
Jegyár: 45,00€ (a koncert napján)
A legendás Accept koncertjeire zarándokolni a 2008-as újraegyesülésük (és az Udo Dirkschneider nélküli végleges felállás) óta afféle mantrává vált. A zenekar a hosszú reneszánsz és az új, ifjonti virágzás időszakát éli, amely az újraegyesülés és a négy új album után is csak tart és tart. Az Accept tavaly augusztusban hozta világra új stúdióalbumát, a „The Rise of Chaos”-t, előtte pedig tavaszi turnét nyomtak, ahol (hűha, nehéz elhinni) a náluk biztosan még tejfogas Sabaton előtt nyitottak, akik viszont a fiatal, ha nem épp a legfiatalabb metalosgeneráció körében hihetetlenül menők.
Az idei Accept-turné a tél közepén indult, és Ausztriát megint kihagyták. Így ha Szlovéniában élsz, az Accept-koncert legközelebbi elérhető helyszíne a bajor főváros, München, és megint a Tonhalle, amely a „bajor Metelkovának” nevezett Kunstpark Ostban található.
Mint mindig, a német közönség most sem tudott csalódást okozni. A rendszerető németek már hétkor, az előzenekar, a Night Demon bejelentett fellépési idejére a legutolsó sarokig megtöltötték a termet. A kaliforniai heavy metal revival trió – Ventura városából érkeztek – viszont csak fél nyolckor lépett színpadra, ami a különben mindig türelmes és higgadt németek között némi rosszkedvet szült, amit néhány felcsendülő füttyszó is megerősített. A Night Demont már láttuk a Bang Your Head fesztiválon két és fél éve, és már akkor is kiváló showt nyomtak a tűző napon. Náluk nincs hókuszpókusz. Old school módon kifaragott heavy metalt játszanak, erősen merítve a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján berobbant legendás brit bandák örökségéből, amelyek megformálták a mindenki által NWOBHM néven ismert irányzatot.
A Dusty Squiers (basszusgitár, ének), Armand John Anthony (gitár) és Jarvis Leatherby (dobok) alkotta trió tavaly kiadta a második albumát is Darkness Remains címmel, amely a negyvenperces műsorban nagyobb figyelmet kapott. A többi anyagot a bemutatkozó lemez, a „Curse of the Damned” (2015) dalai képviselték. Az előadás megint végig nagyon meggyőző volt, a Night Demon ismét sikeres. Sok beszéd nélkül. Mindent elmondott maga az előadás és az, ahogy a zenekar a színpadi idejéhez állt. A bandát kissé csak az hátráltatja, hogy Dustynak ügyelnie kell, hogy mindig a mikrofonállvány közelében maradjon, ami azt jelenti, hogy a roppant energikus és szerethető színpadi játék ellenére a zenekar nem tudja igazán kiélni magát a színpadon. Talán beszerezhetne egy vezeték nélküli („fejes”) mikrofont, ahogy példaképe, a legendás Raven John Gallagherje is teszi. Ha már a Ravent említettük, a Night Demonban érezni a zenekar némi „bibliai” eredetét is. A Night Demon a Motörhead alakja és életműve előtt is meghajolt, amikor nekiláttak az Overkill klasszikusnak. A koncertet a „Night Demon” EP-ről (2012) két dallal zárták, a The Chalice-szel, majd a Night Demonnal, amikor természetesen a színpadra érkezett a zenekar negyedik tagja is, halálnak öltözve, kehellyel a kezében. Hang szuper, energia szuper. Korrekt és nagyon magabiztos. Érezni, hogy a banda már rengeteg kilométert letolt, a remek fellépést pedig a különben mindig igényes német közönség lelkes visszajelzése is megerősítette.
Az Accept kétórás műsort adott. A setlistre jóval több új dalt tuszkoltak be, mint amire számítani lehetett. Az újabb dalok a legutóbbi négy albumról valók, és ezúttal a teljes repertoár felét tették ki. Főleg az első részben terhelték meg a koncertet a „The Rise of Chaos” számaival, köztük egy old school triásszal: Breaker, London Leatherboys és Restless And Wild. A Neon Nightsig az Accept az új albumot vette végig, vagyis kitartott az újabb anyag mellett, amit a „Blind Rage” dala, a Final Journey, valamint a „Stalingrad” album egyik legjobb dala, a Shadow Soldiers zárt le. A banda karizmatikus főnökének, Wolf Hoffmannak a gitárszólója után a zenekar átváltott a kultikus Neon Nightsra. Ez volt a jelzés, hogy a koncert második fele még vadabb és tüzesebb lesz, igazi ünnepet hozva, tipikus kirándulással a repertoár vasklasszikusai között. Az Accept klasszikusról klasszikusra száguldott, és természetesen el kellett játszaniuk a Princess of the Dawnt, amit nagy megkönnyebbülésre ezúttal nem nyújtottak tíz percesre (vagy még hosszabbra). Mellé csatlakozott a kiváló „Metal Heart” klasszikusa, a Midnight Mover, majd rögtön utána az Up to the Limit. Az Accept az Objection Overruled beépítésével meglepett, a szabályos részt pedig rendkívül tombolva zárták! A „Restless And Wild” gyújtóbombájával, a Fast as a Sharkkal. A ráadás fejből megjósolható volt. Már csak két kötelező klasszikus hiányzott: a Metal Heart és természetesen a Balls to the Wall. Közben még lenyomtak egyet az új idők legjobb riffjei közül, amelyet a kivételes Teuthonic Terrorban („Blood of the Nations”, 2010) találunk.
A banda nem veszíti el a szikráját. Kissé megfiatalodva, vagyis az amerikai dobos Christopher Williamsszel és a tapasztalt német gitáros Uwe Lulisszal (ex-Grave Digger) a felállásban, nem tud és nem is fog csalódást okozni. A színpadon futurisztikus díszlet állt, abszolút posztapokaliptikus reflexiókkal és látomásokkal, meg egy extra emelvény, amelyen Williams óriási dobjai álltak. „Wolfy” mindenhol a gitárjával és ezernyi grimaszával, Uwe kissé mögötte, mégis kiemeltebb és élénkebb, mint előtte az egykori tag, Herman Frank. Uwe még szólót is kapott a Restless And Wildban. Peter Baltes és Wolf Hoffman maradnak a hajtóerők, az ötös legdominánsabb és legkiemeltebb „játékosai”. Mark Tornillo énekes időnként némi hangi megviseltséget és fáradtságot mutatott, ami a pályafutását tekintve teljesen megbocsátható. Kora és az igényes énekstílussal való birkózása – amelyet a banda esszenciájába az egykori első számú torok, a pótolhatatlan Udo Dirkschneider ültetett – érthetővé teszi ezt. A hálátlan feladat ellenére – elődje cipőjében járni – Tornillo, aki más fából faragott énekes, magabiztosan teljesítette a dolgát. Hangszíne jól áll a klasszikusok esszenciájának, főleg pedig az új daloknak. A koncert alatt párszor muszáj volt italokkal hűtenie a torkát.
Az Accept a színpadon maró és kihegyezett fogú marad. Rombolóerőből nincs hiány. A mérgező, borotvaéles gitárok megőrzik a régi idők szellemét, és hatékonyan átviszik az új idők zenekarának karakterébe és karizmájába. A banda védjegyszerű gitárfrázisainak kincstára afféle bibliája a tevtonmetál német iskolájának, amely az „úttörő” nemes előjelét és minden tiszteletre méltó „örökzöld” voltot viseli! Az Accept kompromisszumok nélküli, pusztító gépezet a legvalódibb teuton acélból, amely nem ismeri a rozsdásodást. Most is ez a gép teljes tűzzel végigsöpört a bajor fővároson, és káoszt meg pusztítást hagyott maga után. Valami hasonlóra bizton számíthatunk akkor is, ha a metal vénei ellátogatnak a közelgő Metaldays fesztiválra.
Setlista
NIGHT DEMON:
1. Welcome to the Night
2. Full Speed Ahead
3. Maiden Hell
4. Curse of the Damned
5. Hallowed Ground
6. Ritual
7. Heavy Metal Heat
8. Overkill (eredetileg Motörhead)
9. Dawn Rider
10. Black Widow
11. Screams in the Night
12. The Chalice
13. Night Demon
ACCEPT:
1. Die by the Sword
2. Stalingrad
3. Restless and Wild
4. London Leatherboys
5. Breaker
6. Rise of Chaos
7. Koolaid
8. No Regrets
9. Analog Man
10. Final Journey
11. Shadow Soldiers
12. Guitar Solo
13. Neon Nights
14. Princess of the Dawn
15. Midnight Mover
16. Up to the Limit
17. Objection Overruled
18. Pandemic
19. Fast as a Shark
—ráadás—
20. Metal Heart
21, Teutonic Terror
22. Balls to the Wall
Képgaléria
