Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Orto Bar, Ljubljana
A koncert dátuma: 2012. szeptember 27.
Látogatók száma: Túl sok
Jegyár: /
Az Orto bar hosszú éveken át a metálestek színtere volt, ezek keretében zajlottak például a hagyományos karácsonyi karaokék is, amelyek örökre emlékezetesek maradnak (vagy mégsem, ki mennyit fogyasztott), aztán a nehézmetállal átitatott esték zászlóshajójának szerepét átvette a Fabrka. Ott a Dirty Skunks duó évekig szervezett metálos szombatokat, de a Fabrka a Poljanskán nemrég sajnos bezárta kapuit. A metálestek viszont a piszkos büdösbogarak vezényletével, Kadilnica of Death néven újra az Ortóba költöznek!
Az új évad nyitóestje sokáig úgy csalogatott, mint egy régen várt film előzetese, és jó látogatottságra lehetett számítani, de ilyen tömve még nem láttam az Ortót hosszú ideje, ha egyáltalán. A főzenekar, a Dickless Tracy színpadra lépéséig az emeleten még úgy-ahogy lehetett lélegezni, aztán a Halls of Sickness alatt eltűnt az a maroknyi oxigénmolekula is, ami addigra még megmaradt a teremben. De szépen sorjában.
A Kadilnica of Death csütörtökönként az Orto barban olcsóbb sört, csocsót és biliárdot, bármilyen zenei kívánságot teljesítő vasboltot, metálújdonságok bemutatóit, havonta egyszer pedig koncertet is kínál (mivel ismerjük a Dirty Skunksot, ez a szám biztosan megduplázódik). A Kadilnica ov Death premierjén fellépni ezúttal egy igazi műfaji tutti-fruttinak jutott a megtiszteltetés: a medvodei sleaze/glam Street Creepsnek, a szimfonikus black metalos Condemnatio Cristinek, valamint a hazai metálszíntér veteránjának, a Dickless Tracyvel, akik ezzel a fellépéssel ünnepelték fennállásuk tizenötödik évfordulóját.
Elsőként a Street Creeps szüzesítette meg a színpadot, akik őszintén szólva nem a hazai színpadok legjobb koncertattrakciói közé tartoznak. Szerencsére a srácok néhány katasztrofális fellépés után összeszedték magukat, és jóváttették a korábbi koncertek keserű utóízét. A végletekig kidolgozott imázshoz végre – igaz, nagyon lassan, de kitartóan – a koncertek egyenletessége is közelít, hiszen ezúttal jóval kevesebb volt a melléfogás, csak az ének szól még mindig időnként úgy, mint a Slovenija ima talent legszánalmasabb produkcióiból összevágott válogatás. Dicséretes, hogy a fiúk gőzerővel dolgoznak a saját anyagon, amely már a szettjük jó részét kiteszi, és jó hallani, hogy a felületesen lenyomott feldolgozások helyett ez kerül előtérbe.
Valami teljesen mást hozott a Street Creepshez képest a következő zenekar, a Condemnatio Cristi, eeem… CC.. eeem, Condematio Cristi. A napsütötte Sunset Stripről a szimfonikus black metal sötét, hideg erdeibe költöztünk, ahogy a Condemnatio Cristi műveli. A zenekar sok tagcserén esett át, de szerencsére a mostani felállás láthatóan erős és összeforrott. A debütáló Incest megjelenése után a csapat egy filmes Soundtracks kiadását jelzi előre, ezúttal pedig alapformájukban, nyers black metalosan láttuk a Condemnatio Cristit, epikus szimfonikus alapokkal megtámogatva. A zenei alap ezúttal nem kevés gondot okozott, de ez nem állította meg a srácokat, és alig egy óra alatt magabiztosan bemutatták az atmoszferikus black metalról alkotott víziójukat, amelynek sorai közé death metal elemek is becsúsznak. A gazdag ritmikai alap és a hatalmas hangfal ellenére a Condemnatio Cristiből jelenleg kissé hiányzik a gitárvonalak változatossága és dinamikája, főleg a kifejezőerő. A látottak alapján viszont jó úton haladnak afelé, hogy a hazai black metal zenekarok elismertebbjei közé kerüljenek.
Végül a betegség csarnokainak kapuit a brežicei „birhtday boys”, a Dickless Tracy nyitotta ki, akik fennállásuk 15. évfordulóját ünnepelték, ezzel pedig a nálunk legrégebb óta működő metálzenekarok élmezőnyébe tartoznak. A Dickless Tracy különleges módon fújta el a gyertyákat a betegség tortáján: teljes egészében eljátszották a készülő stúdióalbumot, amelynek felvételét hamarosan megkezdik. Az anyag rendkívül ígéretesen szól, sőt a Dickless Tracy pályafutásának legjobb anyagát ígéri. A Cepanec fivérek, a zenekar hajtó- (diktatórikus, hehe) ereje a primitív grindból a brutális old-school death metal szinte technikai (sosem gondoltam volna, hogy ezt a szót egy bekezdésben használom a Dickless Tracyvel) vizeire vezette a zenét. Cepo és Pussy kettős gitártámadása néhány remek riffet és futamot hozott, Tegla pedig bizonyítja, hogy nem fogynak ki a jó ötletei és a változatos átmenetei, a dübörgő ritmusszekciót meg ezúttal a brežicei Küzlavec basszusgitárosa gazdagította. Mint Romero zombijai a friss agyra, úgy várjuk éhesen az albumot!
Képgaléria
