Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2022. 7. 8.
Produkció: Narada Michael Walden, Neal Schon & Jonathan Cain
Az album hossza: 73.13 perc
Stílus: AOR
Értékelés: 8.5/10
A Journey tizenötödik stúdióalbumával tér vissza, a címe „Freedom”. Mi is az a szabadság? Talán kenyérre kenni való? Mindegy. Akár akarjuk, akár nem, itt van a vén rókák régóta várt stúdió-„penitenciája”. Jöjjenek az első tanulságok azoknak, akiknek nincs kedvük hosszabb eszmefuttatásokat olvasni. Az album nagyon jó, a Pinedával az énekmikrofonnál kiadott három lemez közül talán a legkevésbé izgalmas, vagy mondjuk így: a leginkább „kiszámítható”, de tetőtől talpig hiteles Journey-lemez. Részletgazdag és csiszolt. Nem tud és nem is fog csalódást okozni. Összhangban van a Journey működését elmaradhatatlanul kísérő közmondásos perfekcionizmussal. Az „Eclipse” (2011) elődjéhez képest egy hangyányival kifinomultabb produkciós hatást kelt – bár ez csalóka érzés lehet –, miközben Schon néhány riffje meglepően felpörgetett (erről bővebben később). A Cain–Schon páros ismét bebizonyította, hogy nélkülözhetetlen. Amíg ez az együttműködés tart, addig beszélhetünk hiteles egyedi értékről mindazzal kapcsolatban, ami a Journey nevén megjelenik.
Schonnak és Cainnek volt bőven gondja azelőtt, hogy a „Freedom” első valódi körvonalai kirajzolódtak volna. Először Valoryval és Smithszel kellett rendezniük a dolgokat, akiket pénzek elsikkasztása miatt dobtak ki a zenekarból. Schon összeállt Randy Jackson basszusgitárossal, akit a rajongók a „Raised On Radio” (1986) idejéből ismernek, valamint a kiváló producer-dobossal, Narada Michael Waldennel. Mindketten aktívan bekapcsolódtak az új album elkészítésébe. Narada a produkcióban is részt vett, és szerzőtársként is jegyzi a dalokat. Jackson és Narada viszont – érdekes módon – még a „Freedom” megjelenése előtt elhagyták Schont és a csapatot. Hivatalosan mindketten egészségügyi okokból. A felvételek idején Deen Castronovo is visszatért a Journeyhez kiegészítő dobosként.
Bő 73 perc játékidő és egész 15 új szám. Két albumra is elég anyag, egynek viszont túl sok. Mindegy. A Journey rengeteg hangszerelési és szerzői fogást az 1980-as évek hangzásvilágából merített. Ez a vérükben van, másképp nem is megy. Ebből a szempontból a „Freedom” az Arnel Pinedával felvett három album közül időnként a leginkább „eighties” hangzású Journey-lemez. Rengeteg csábító, elsőre megfogó refrén. Itt van egy fantasztikus új ballada is, Still Believe In Love címmel. Minden a megszokott helyén van. Mintha az „Eclipse” tegnap jelent volna meg, nem pedig tizenegy éve.
Szóval. A „Freedom” mindent tartalmaz, amire egy igazi Journey-rajongó (és a Szkarabeuszok családjába tartozó bogarak szakértője) vágyik. Az album második felében négy dal kilóg az anyagból: a rockosabb, hevesebb Come Away With Me (a Hardline debütjéhez hasonlítható), a Let It Rain (kifejezetten súlyos, Journey-mércével szinte Sabbathos riffel – messze az album legkeményebb pontja), a riffektől izzó, bőven progresszív kalandozásra is vállalkozó Holdin’ On, valamint az All The Day And All The Night nevű „groove funk” kitérő. Ezek akár Neal Schon valamelyik szólóalbumán is helyet kaphatnának. Mind a négy dal alapjaiban kiváló, és mondjuk csak hat „régi iskolás” Journey-számmal kombinálva meggyőzőbb benyomást keltene arról, hogy a Journey érett korában is kipróbál az új lemezen olyasmit, ami meglepheti a hallgatót. És őket magukat is. Az „Eclipse”-en ez a benyomás erősebb volt, pedig az hét perccel rövidebb album.
Egyébként az olyan dalok, mint a You Got The Best Of Me, a nyitó Together We Run (Cain bevezető betétjével, ami azonnal a Don’t Stop Believin’-et juttatja eszünkbe), a Live To Love Again nevű ballada, amely a nagy sláger, a Faithfully érzelmességére pályázik (talán nem meglepő, hogy mindkettőnek Jonathan Cain az egyedüli szerzője), továbbá a United We Stand, a Life Rolls On és a Don’t Give Up On Us – utóbbi a Separate Ways (Worlds Apart) „fejtetőre állított” változata – szinte nem is szólhatnának klasszikusabban Journey-módra. Ha rádióbarát slágert keresünk, bőven akad jelölt az albumon. Az elsőséget viszont minden bizonnyal a The Way We Used To Be viszi el. Az új és a régi kiváló házassága. Itt a popretorika és a gitárfrazírozás hibátlanul fog kezet egymással. Schon markánsan felpörgetett riffjétől a kifinomult hangszerelésen és Arnel Pineda ragyogó vokális muzikalitásán át a megragadó refrénig. Egy dal, amely atmoszférikusan fokozatosan épül végig. Kifaragva a széles körű rádiós lejátszásra. Az 1980-as évek rádiójára, persze. Itt van Castronovo is. Aki követi a Journeyt, tudja, hogy Castronovo akár a zenekar énekese is lehetne. Koncerteken a Mother, Father és a Keep On Running című dalokat átengedték neki énekelni. Most ezt a harmadik baladás számban, az After Glow-ban kamatoztatták, ahol a ravasz hangszerelők győztes pókerlapja a vokális harmóniák fantasztikus beépítése a refrénbe. Figyelem! Castronovo a „Freedom” albumon nem dobol.
Az egyetlen kifogás tehát az, hogy az album túl hosszú, hogy az ötletek tekintetében az „előre kiszámíthatóbb” szerzemények viszik a prímet, és hogy emiatt talán eluralkodik a „óvatosság” érzése. A záró Beautiful As You Are legalábbis könnyedén kimaradhatott volna. Nincs vele baj. De odáig már mindent hallottunk a „Freedom” albumon. Más szemszögből nézve viszont: aki 1996 óta, a „Trial By Fire” megjelenése óta nem szokta meg ezt a Journey-nél – ennek a cikknek a szerzőjét is beleértve –, annak sosem lesz világos, miért kell az albumoknak fél órával hosszabbnak lenniük (a megfelelő standardhoz képest, ami legfeljebb háromnegyed óra).
Mint mondtam. Az igazi zenekarrajongó pontosan egy ilyen Journey-albumot kívánhat magának, mint a „Freedom”, és egyetlen másodpercnyi játékidő sem lesz fölösleges számára. A csapat ismét bebizonyította, hogy tettekben egyszerűen mester marad. Vének, akik pontosan tudják, hogyan kell bánni a dolgokkal. A dalszerzés és a produkció terén. Hibátlan. A Cain–Schon páros nélkülözhetetlen. Schon gitárja pedig egyedülálló a rock’n’roll univerzumban, és ez az új albumon sincs másként. Bármihez nyúl Schon, az magától hozza a kompozíciókba ezt az egyediséget. Ezt a hitelességet, amelyre a Journey működése épül. Pineda továbbra is ragyogó Perry-helyettes, kár, hogy a Journey ilyen lassan veszi fel az új albumokat. Arnel ebből a szempontból még mindig kihasználatlan. A „Freedom” tehát minden tekintetben az úttörő AOR-ikonok diadalmas visszatérése.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Together We Run
2. Don’t Give Up On Us
3. Still Believe In Love
4. You Got The Best Of Me
5. Live To Love Again
6. The Way We Used To Be
7. Come Away With Me
8. After Glow
9. Let It Rain
10. Holdin On
11. All Day And All Night
12. Don’t Go
13. United We Stand
14. Life Rolls On
15. Beautiful As You Are
Felállás:
Arnel Pineda – ének
Neal Schon – gitár, vokál
Jonathan Cain – billentyűs hangszerek, vokál
Randy Jackson – basszusgitár, vokál
Narada Michael Walden – dob, billentyűs hangszerek, vokál
Deen Castronovo – ének a 8. számú dalban
Jason Derlatka – vokál
Album vsekakor na nivoju, kot ga od Journey človek pričakuje. Morda za moj okus preveč retro, preveč old-Journe, toliko retro, da sploh več ni pomembno, kdo poje. Pineda je sicer izvrsten, ampak občutek imam, da se je povsem stopil z Journey zvokom, v bistvu ga več ne prepoznam. Še najbolj pa me moti preveč umirjena prva polovica albuma. Na dvojnem vinilu dobi človek skoraj občutek, da so Journey razedelili album na soft (1.plošča) in hard (2.plošča). O ja, All Day And All Night in Don’t go sta zakon.