Szerző: Jernej Vene
Az interjú dátuma: 1995. november 12.
Valahányszor egy gitármester a közelünkbe téved, képtelen vagyok kihagyni a koncertjét. Legtöbbször legalább München-ig el kell utazni, de a fáradság mindig kiemelkedő zenei élménnyel jutalmaz. Így volt ez 1995 novemberének közepén is, amikor végignézhettem a gitáristen, varázsló, szent és apostol Joe Satriani fellépését. Néha a szerencse is rám mosolyog egy interjú képében, és ez akkor is megtörtént. Kiderül belőle, hogy Joe Satriani egészen hétköznapi ember, aki gondoskodik magáról, a családjáról és a rajongóiról.
Vene: Korábbi lemezeinek nagy sikere után az új, Joe Satriani című albumon egészen más zenét hallhatunk. Rengeteg különböző stílus megtalálható rajta. Hogyhogy?
Satriani: Mindig is nagy lemezgyűjteményre vágytam, saját és külföldi előadóktól egyaránt. A kedvenc zenészeim zenei kifejezésmódjukban nagyon különbözőek. Van köztük jazzes, metálos, a Beatles és a Stones is. Ez mind azt mutatja, hogy tág az ízlésem. Amikor velük nősz fel, az nagyon izgalmas, mert látod, hogyan változol te magad is velük együtt. A koncerteken ez még inkább megmutatkozik. Velem és a munkatársaimmal is így van ez. A koncerteken játszunk számokat a Not Of This Earth, a Surfing With The Alien, a Dreaming Number 11, a Flying In A Blue Dream, az Extremist, a Time Machine és az új Joe Satriani albumról, és ettől a fellépés sokkal élvezetesebb a közönségnek és nekünk is. Más a zene, és a srácok a zenekarban is szívesebben játszanak, mert érdekli őket a változatosság. Ha mindig csak egyfajta zenét játszanánk, a színpadon elveszne minden kreativitás. A lemezeim között is sok a különbség, az új album pedig valahogy beleillik a fejlődésembe. Most 1995-öt írunk, nem például 1988-at, ezért a zene is ehhez igazodik.
Vene: Minden lemezen zeneileg fejlődnie kell, vagy ez akaratlan folyamat?
Satriani: Ez egy művészi kihívás, amit magamnak állítok. Sok fegyelem kell hozzá. Nem szívesen nevezem kemény vagy nehéz munkának, mert a zenész hivatása nehéz, de nem fizikailag megterhelő. Nem olyan, mintha bejárnék dolgozni. Rengeteg ember dolgozik keményen a világon, nálam inkább lelki megterhelés, hogy új hangzásokra és új megközelítésekre jussak a zenémben. Ezzel elégedett vagyok, a hivatásommal természetesen szintén. Az emberek mindig érzik, hogy sok erőfeszítést és munkát fektettem a zenébe. Értékelik a korábbi munkámat is, amit jól ismernek, és tudják, hogy nem másolom azzal a szándékkal, hogy nyálas vagy túlságosan kommersz legyek. Ezek az új lemez létrejöttének fő okai, és ezért olyan, amilyen. Nem azon igyekeztünk, hogy ilyen legyen, egyszerűen a spontán munkánk eredménye.
Vene: Amikor komponál, különleges lelkiállapotban van. Honnan meríti az ihletet a dallamaihoz? Egy pillanatnyi élmény ez, vagy valami, ami hosszabb ideje zajlik Ön körül?
Satriani: Néha egy pillanat alatt megírok egy dalt, ilyenkor számomra ez egyfajta villanás. Egyszerűen támad egy ötletem, és már akkor tudom, hogyan fognak szólni a hangszerek. Minden nagyon gyorsan lezajlik. Nem tudom pontosan, honnan jön ez az ihlet, de azt tudom, hogy amikor a közelben van, követnem kell és engedelmeskednem neki, mert értékes. Vannak viszont olyan esetek is, amikor egy dal csírája az agy különböző zugaiban kezd kialakulni, aztán külön-külön játszom az ötletfoszlányokat, majd újra együtt… Néha még másnap sem tudom összerakni ezeket a darabokat. Ez eltarthat egy évig, tíz évig, mit tudom én… Ez nem a tehetségen múlik. A dalokat különböző hangszereken írom, a fejemben, reggel pedig olyan ötletekkel ébredek, amelyek számtalan lehetséges helyzetből érkeztek.
Vene: Milyen az Ön napja, amikor otthon van?
Satriani: Van egy hároméves fiam, ezért nagyon korán kelek, nagyjából fél héttől. Általában ő jön felébreszteni, és kicsit játszunk. Aztán megetetjük, és elvisszük az iskolába (magánóvoda, a szerző megj.). Utána egy-két órát próbálok gitározni vagy zenét írni. Az utóbbi években igyekszem a játékot több részre bontani. Így most reggel, délután és este is gyakorolok. Különböző napszakokban különböző dolgokat játszom. Néha elméletet gyakorlok, máskor félkész számokat nézek át, harmadszor demofelvételeket hallgatok, néha lemezekkel vagy barátokkal együtt játszom. Van olyan nap, amikor tizenkét órát játszom, másnap viszont csak negyedórát. Persze nem csak az otthoni életet élvezem a feleségemmel és a fiammal, mert a zenei üzlet sok időt elvesz. Van saját kiadóm, aztán egy turnészervező ügynökségem, találkozóim vannak a könyvelővel és a menedzserekkel, válaszolok az ajánlatokra, és sok időt töltök telefonon vagy az irodában.
Vene: Mielőtt hosszú turnéra indul, bizonyára alaposan felkészül rá. Milyenek a pszichofizikai felkészülései?
Satriani: Először a turné első szakaszának számsorrendjét szeretem meghatározni, aztán minden este legalább egyszer végigjátszom a teljes műsort. Otthon, szünetek nélkül, mint a koncerten. A fiamat lefektetem, felteszem a fejhallgatót, és belemerülök a játékba. A fizikai felkészültségemre sporttal és sok pihenéssel ügyelek, ha csak lehet. Szeretek futni és teniszezni, de mivel az ujjaim nagyon fontosak, kerülöm a kontaktsportokat. A fiammal is játszom, mindenféle gyerekjátékra tanítom. Együtt focizunk, kosarazunk, baseballozunk, és más sportokat is űzünk.
Vene: Voltak már problémái ínhüvelygyulladással (a csukló és a tenyér inainak gyulladása, gitárosoknál elég gyakori jelenség, a szerző megj.)?
Satriani: Nem, szerencsére! Néha csak enyhe feszülést érzek a bal kezemben. Nagyon fontos a bemelegítés, mielőtt játszani kezd az ember. Lassan kell kezdeni, a turnén pedig nem szabad túlzásba vinni a játékot, mert a test nagyon fáradt, főleg azért, mert az ember nem alszik rendesen, vagy hiányos a pihenése.
Vene: Mi hajtja a munkájában? Valamiféle belső erő, ami azt súgja, hogy ki kell elégítenie a rajongóit?
Satriani: Ha az ember nem igyekszik, nem lesz jó abban, amit csinál. És ha nem vagy jó, a mi üzletünkben könnyen elveszítheted a lemezkiadó anyagi támogatását. Ma azért vagyok itt, mert a kiadó pénzt kölcsönzött nekem a lemez felvételére. Ezt addig fogják csinálni, amíg jó számokkal, jó játékkal és turnékkal fizetek vissza nekik. Ez afféle szimpatikus kapcsolat, segítjük egymást, és közben mindketten elérjük a céljainkat. Én megvalósítom a művészi célomat, a kiadó eladja a lemezeket és keres rajtuk, mi pedig persze mind elégedettek vagyunk.
