Helyszín: Orto bar / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2010. december 15.
Látogatók száma: 50
Jegyár: 4,00€
Menjünk mindannyian a Thrashfestre a Mediaparkba! Á, nincs az az isten. Túl drága. Inkább menjünk az Orto barba, egy kicsit modernebb zenére. Miért? Hát hogy megmutassuk a támogatásunkat a szlovén szcénának, és hogy még egy utolsó nagy bulit csapjunk Jocottal, a metalcore-csapat, a The Language Of Thought Hypothesis mostantól volt gitárosával, valamint a muravidéki srácokkal, a Before The Murderrel.
Mivel a koncert elég korán kezdődött, és odakint gonosz hideg tombolt, kénytelenek voltunk hátrahagyni a felesleges csomagot (az nemes nedűt), és beóvakodni a terembe. Nem sokkal azután, hogy beértünk, már hallatszott az intro, és a lendvaiak lassan fel is léptek a színpadra. A show kezdése nagyon nem volt innovatív. Az ugrálás, vagyis a helyben futás elég sokat lemásolt a kanadai Despised Icontól és még jó néhány bandától. De ezt nem vethetjük a szemükre. Fiatalok, sokat adnak a fellépésre és magára a trendre. Azt is mondhatjuk, hogy kifejezetten lenyűgöző volt nézni a produkciójukat. Ki lenne még Szlovéniában, magyarul szólva, akinek lenne tökje ilyesmit csinálni? Senki! Mindenki csak kritizál, de nem csinál semmit. Szóval… a srácok előtt itt megemeljük a kalapunkat. Ami viszont még a puszta ugrálásnál és a színpadi sprintelésnél is érdekesebb, az az énekesük hangja, aki alig 15 éves. A kis Gregor, aki már nem is olyan kicsi, mindent beleadott. A scream, ami mélyen behatol a füledbe és átjárja a dobhártyádat, már az Orto bar lépcsőházának aljáig hallatszott. A growl ugyan nem volt annyira meggyőző, de így is jól fogadták. Azt mondhatjuk, hogy a példaképe Scott Lewis, az amerikai deathcore-formáció, a Carnifex énekese. Az is lehet persze, hogy tévedünk. A lényeg, hogy nagyon jól vizsgázott, és jó fényben mutatkozott meg. A többi tagot sem szabad figyelmen kívül hagyni, ők is megtettek mindent, amit csak tudtak. Sven és Andi a gitárokon szép hangzásokat hozott létre, amelyek talán nem hallatszottak a legjobban. De ez az Orto akusztikájának a baja. Semmi sem tökéletes. Jure egy vadállat a basszusgitáron, ahogyan a Vulvathrone mikrofonja mögött is. Le a kalappal! Benjamin nem éppen a legjobb dobos, de nem is a legrosszabb. Mivel még fiatal, rengeteg ideje van, és gyakorolni is bőven ráér. Szóval… a srácok eljátszották az összes, vagy legalábbis a legtöbb saját számukat, és ahogy már szokássá vált, a koncertet az amerikai alternatív Bloodhound Gang The Bad Touch című számának feldolgozásával zárták. Srácok! Keep It Brutal!
A szünetben ittunk egy-két sört, hogy feltöltsük az akkumulátorainkat a következő banda számára, amely egyben az utolsó is volt. Ők pedig természetesen a LOTH voltak.
Ahogy az idő gyorsan telt, a LOTH-osok is gyorsan színpadra léptek. Egy szám késés nem nagy bűn. Ahogy beléptünk az est zenei epicentrumába, Jocot és Corey dallamos gitárriffjei csaptak meg minket. Ahogy már korábban említettük, ez volt Jocot utolsó koncertje a LOTH-nál, és rengeteg plusz erőfeszítésre volt szükség, hogy minden a tervek szerint menjen. A koncert legfeltűnőbb alakja a mindenki által ismert Dejan, vagyis Nixon, ahogy páran ismerik. Bár nem is olyan könnyű átnézni rajta. Az ember majdnem 2 méter magas, vagy akár „majdnem” nélkül is. Mi a baj ezzel? Semmi. A lényeg, hogy sokat adott magából, és a tömeg jól szórakozott. A számok közötti, szünetekben elsütött poénok talán nem mindenkit nevettettek meg, de a szándék és a fellépés számít. Hogy ne Dejan arassa le az összes babért, ott volt a mindig hiperaktív Corey, aki a babérok mellett a női pillantások nagy részét is begyűjtötte. Végül is úgy néz ki, mint a Mick Mars modern, metalcore-os kiadása, aki a legendás glamrockerek, a Mötley Crüe gitárosa. Legyen Corey bármilyen bájgúnár, ez az este nem az övé volt, hanem Jocoté. Ahogy illik, valamikor a koncert közepén ajándékot is kapott, amely minden szép emléket felidéz majd. De a show-nak mennie kell tovább!, mondanák az emberek. És így is lett. A srácok a koncert hátralévő részét minőségi, ütős játékkal nyomták le. Dicséretes. Ahogy a BTM-nek, úgy a LOTH-nak is megvan a szokása: a koncertet, mint eddig mindet, a G-Unit Crew For Life című számmal zárták.
És így mindkét koncert véget ért. Érdemes volt elmenni. Mivel a szlovén core-szcéna nem éppen a legjobb fejlődési szakaszában van, azt mondhatjuk, hogy az egyes bandák igyekeznek, és illene megadni nekik minden támogatást, amit csak tudunk. Let’s keep it metal, let’s keep it core!
Fotók: Naja Zorko
Képgaléria
