helyszín: Cerkno / Star plac / Szlovénia
dátum: 2018. 05. 17.
Fordult az év, és megérkezett a legendás Jazz Cerkno fesztivál új kiadása. Ni több, ni kevesebb, a 23. alkalom! Mint mindig, ez a rendezvény most is sokkal több puszta zenehallgatásnál és a jó muzsika élvezeténél. Elsősorban a régi jó ismerősök, barátok, bajtársak találkozója. Annyi jókedvet, amennyi évről évre ugyanekkor egy helyen összegyűlik, nehéz máshol találni, mint Cerknóban, a Jazz Cerkno fesztivál idején.
Már az első nap három zenei csemegét hozott, és a megszokott, bejáratott menetrend szerint nem sokkal fél nyolc előtt lépett színpadra az Orchester 33 1/3 nevű osztrák jazzűrhajós-társulat. A tizenkét fős csapat tagjai: Christof Kurzmann (szaxofonok, elektronika, hang), Thomas Berghammer (trombita), Günther Castanetti (ütőhangszerek, dob), Viola Falb (szaxofonok), Klaus Filip (elektronika), Katrin Hauk (gitár), Susanna Gartmayer (basszusklarinét), Petr Vrba (trombita), Michael Krupica (akusztikus basszus), Maria Petrova (dob), Michael Moser (elektromos basszus) és Michael Danner (hangmérnök), két különleges vendéggel: a szlovén Irena Z. Tomažin (ének) és Ana Kravanja (hegedű) lépett fel velük.
A csapat főnöke, a szélen jobbra álló, főleg szaxofonon játszó Christof Kurzmann csendben irányította az eseményeket. A kollektíva esküdt híve a totális kísérletezésnek, és kiderült, hogy a jazz csak egy gyűjtőcímke mindarra, ami a koncertjeiken történik. Már a nyitány is – amely arra kényszerítette a dobos Maria Petrovát, hogy egy teljesen egyszerű, rockos ritmust üssön, amely akár egy punkrock-zenekarban is elférne – sejtette, hogy igazi különcök állnak előttünk. Összehangolt becsatlakozások a megfelelő pontokon, hol Falb szaxofonszólói, hol Berghammer és Vrba trombitaszólói, Moser hegedűvonóval megdolgozott basszusa, Filip Apple-készülékéből előbújó fura elektronikus hangmanipulációk, kiegészítő ütőhangszerek, az akusztikus basszussal való összjáték… Időnként teljes „széthullás” kakofón fordulatokba, majd újra visszakanyarodás összeállt formákhoz, amelyekben könnyebben kihámozható a frázis, de végig szúrósan és kiszámíthatatlanul. Mivel a társaság zenekarként működik, nagy tömörség és átgondoltság kell ahhoz, hogy ezt a csapatot egyetlen, lélegző testté hangolják, amely egységben él a jazzkísérlet varázsával. Ez a kísérlet végig fél lábbal a totális avantgárd kalandban állt. A nagy finálét úgy adták elő, hogy Kurzmann a színpadra hívta mindkét szlovén zenésznőt. Irena természetesen ismét lefagyasztotta a közönséget rendkívüli énekes artikulációjával, amellyel újra életre keltett olyan hangokat, amelyekről alig hiszed el, hogy emberi test képes előállítani őket – amíg meg nem hallod. A legjobban mégis a szlovén partizándal, a Na oknu glej obrazek bled beépítése lepett meg. Az Orchester a jól ismert dallamot persze teljesen átformálta, mesterien megfűszerezte a saját hangszeres zűrzavarának időnként fenyegetően provokatív retorikájával, miközben Kurzmann és Tomažin az énekszólamokat váltogatták. Irena szlovénul énekelt, Kurzmann (feltehetően) osztrákul. Hát? Hogy egy osztrák banda szlovén partizándalt játsszon? Ez nem mindennap fordul elő. Kivételes nyitány volt tehát a fesztivál új kiadásához!
Irány a freejazz birodalma. Amikor a Cene Resnik Free Stelar Trio színpadra lépett, amelyhez a chicagói trombitás, Rob Mazurek csatlakozott, azonnal világos volt, miért találja meg Mazurek ilyen kiválóan és ilyen könnyedén a hangot a másik három zenész zenei logikájával. Ha becsuktad a szemed, olyan érzésed támadt, mintha egy igazi jazzbanddel futnál össze, a chicagói freejazz-stílus leszármazottjával. Teli teljes zenei szokatlansággal, a laikus számára valóságos kifejletlenséggel, a teljes szabadság követésével és a bonyolult, őrülten nem konvencionális jazzstruktúrákban való lebegés szellemével, amelyeken keresztül folyamatosan kihívod a belső éned, és kihúzod belőle a kifejező, vallomásos lenyomatot, a zenei varázslat pillanatnyi észlelésének pecsétjét. A trió minden hájjal megkent. Nem csoda, hogy Resnik és Lasič Kaučič alkalmi zenei társai is. Mazurek láthatóan élvezte a piccolotrombitájával ezt a társaságot.
Közel sem könnyű falat, és természetesen kivételes zenei lakoma mindenkinek, akinek nemcsak vastag a bőre, hanem ízlése is van a zenei komplexitás, kiszámíthatatlanság és spontaneitás legmagasabb fokához. A zene építőköveinek intuitív érzékelése, Mazurekkel és Resnikkel az előtérben, miközben a kvartett többször „körözött”: a srácok egymásnak adogatták a free jazz mintákat. Időnként Mazurek és Resnik határtalan párbeszédbe csapott át, míg Pacurig és Lasič szorgalmasan várta a saját pillanatát, aztán Lasič váltotta Mazureket, és így tovább… Pacurig felkel, ráhajol a zongorára, és a zongora húrjait kezdi pengetni. Semmi szokatlan a free jazz formátumban. Aki hozzászokott a konvencionális jazzfogásokhoz, az Resnikkel és társasággal találkozva mindenképp alaposan megdöbben, és elkezd azon töprengeni, mi a fene keres egyáltalán a színpadon ez az avantgárd szabadgondolkodás. Őrülten határtalan, ugyanakkor hihetetlenül békítő módon olvad egybe a zenészek zseniális érzékelésének harmonikus felhőjévé. Cene láthatóan ingott a koncert alatt. Úgy tűnik, a srácok már a fellépés előtt vígan felhajtottak pár pohárral. Ez nem is számít. A dühösen ördögi free jazz, amelyhez nehéz közel kerülni, ha egyáltalán lehet, megrázta és megdöbbentette a közönséget.
A 2018-as cerknói jazzfesztivál első napját egy horvát kollektíva zárta, pontosabban a Franz Kafka Ensemble nevű szextett, amelynek tagjai: Damir Prica Kafka (szaxofonok), Franjo Glušac (gitár), Bruno Vidović Vorberger (dob, játékok), Roko Crnić (elektromos basszus, nagybőgő), Ivan Marincel (harsona) és Igor Pavlica (trombita). Fúvósszekció, dob, basszus és gitár.
A zenekar kiváló élményt nyújtott. Pont annyira zenei, és pont annyira megfűszerezve komplex virtuozitással, amennyire kell. Különösen a széttördelt ritmusok nyűgöztek le, amelyekre nincs hely az „egészséges” táncléphez, és ha kicsit gonosz akarok lenni, legfeljebb „spasztikus” lehet rájuk a mozgás. Viccet félretéve: a Franz Kafka Ensemble hihetetlenül friss, éles eszű és ötletesen fekete humorú kollektívának bizonyult, amely teljesen önálló zenei névjegyet alkot kemény, határozott formák agyafúrt keverékéből, amelyeket a csapat szabadon áramló jazzvibrációval adagol, és ez a „váratlan” élményéhez vezet, de freejazz-dilettantizmus nélkül. A fekete színezetű dallam a rejtélyes ritmikai retorikával megtámogatva nemegyszer a King Crimson kompozíciós mintáira (Tarred And Feathered) emlékeztetett. Ilyen jelentőségteljes a címe a debütáló lemezüknek is: „Circus Noir” (fekete cirkusz), amelyet a négy éve működő, tapasztalt és kiváló zenészekből álló kollektíva éppen az idén adott ki.
A kitörő jókedvű szextett nekilendült, és eljátszotta a teljes albumot. Drámaiságból nincs hiányuk, a közös muzsikálásban azonban sosem veszítik el a vezérfonalat, és motivikusan sem esnek soha szét, még ha folyton kacérkodnak is a hangok legkülönösebb egymásutánjával, ami a zenei gurmé számára különösen provokatív és vonzó. Hogyan olvasszuk egybe a komplexitást a tapintható zeneiséggel egy végig vonzó, hallgatni szórakoztató keverékké? Ezt a legjobban a kiváló Franz Kafka Ensemble tudja, akik ezen az estén a helyszínen kiváló produkciójukkal szereztek legalább egy súlyosan megbetegedett új rajongót (e szerény sorok szerzőjét).
Postizati vrlo nezadovoljavajuće uspjehe (magyarul: „nagyon elégtelen sikereket elérni”) talán a legmegfelelőbb cím mindarra, amit fent leírtam. Ritmikailag a Franz Kafka Ensmeble rendkívül erős és kompakt, a ritmus a vérükben van, és érezni, hogy ilyesmit egyetlen kollektíva sem tudna összehozni, ha a tagok korábban nem játszottak volna egy mérföldnyire különböző műfajú zenekarokban. Éppen ez adja az alapot a zenei szokatlanság ilyen formálásához, amivel a Franz Kafka Ensemble Cerknóban szolgált.
A 23. hagyományos Jazz Cerkno fesztivál első napja ezzel véget is ért. A közönség, mint az ilyen napokon, például csütörtökön, megszokott módon kicsit kevesebb volt, mint szerették volna. A csütörtök még mindig a hét része, amelyet a munkás péntek követ. Ez azonban összhangban volt a várakozásokkal. Az első nap tehát abszolút zenei exkluzivitást és szokatlanságot kínált. Az experimentális zene rajongója évről évre ezért jön Cerknóba.
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
