Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Cerkno / Stari plac / Szlovénia
A koncert dátuma: 2018. május 17.
Látogatók száma: 200
Jegyár: 39,00€ (mindhárom napra)
Eltelt egy év, és megérkezett a híres Jazz Cerkno fesztivál új kiadása. Tessék mondani: már a 23.! Ahogy mindig, ez az esemény most is sokkal több puszta zenehallgatásnál és a jó zene élvezeténél. Elsősorban a régi jó ismerősök, barátok, bajtársak találkozója. Annyi jókedv, amennyi évről évre, ugyanabban az időben egy helyre összegyűlik, máshol nehezen található, csak Cerknóban, a Jazz Cerkno fesztivál idején.
Már az első nap három zenei gyönyörűséget hozott, és a megszokott, bejáratott program szerint kicsivel fél nyolc előtt lépett színpadra az Orchester 33 1/3 névre keresztelt orkesztrumba tömörült osztrák jazz-kozmonauták csapata. A tizenkét fős társaságot Christof Kurzmann (szaxofonok, elektronika, ének), Thomas Berghammer (trombita), Günther Castanetti (ütőhangszerek, dob), Viola Falb (szaxofonok), Klaus Filip (elektronika), Katrin Hauk (gitár), Susanna Gartmayer (basszusklarinét), Petr Vrba (trombita), Michael Krupica (akusztikus basszus), Maria Petrova (dob), Michael Moser (elektromos basszus) és Michael Danner (hangtechnikus) képviselte, két különleges vendéggel: a szlovén Irena Z. Tomažin (ének) és Ana Kravanja (hegedű) lépett fel velük.
A csapat főnöke, Christof Kurzmann a szélen, jobbra állt, főleg szaxofonozott, és csendben irányította az eseményeket. A kollektíva az abszolút kísérletezés híve, a jazz pedig csupán gyűjtőfogalom mindarra, ami a koncertjeiken történik. Már a nyitány is, amely Maria Petrova dobost arra kényszerítette, hogy egy teljesen banális, rockos ritmust üssön, olyat, ami bármelyik punk rock zenekarban megállná a helyét, arra utalt, hogy igazi különcök állnak előttünk. Összeszedett becsatlakozások a megfelelő pontokon, szólóbetétek hol Falb szaxofonosnőtől, hol Berghammer és Vrba trombitásoktól, Moser hegedűvonóval a basszuson időnként csikorgatva, furcsa hangok Filip Apple-gépéből jövő elektronikus hangmanipulációkból, kiegészítő ütősök, az akusztikus basszussal való összehangolódás… Pillanatokra teljes „szétesés” kakofón fordulatokba, aztán megint vissza az összeállt, formákkal operáló együttmuzsikálásba, amelyben könnyebben kihámozható egy-egy frázis, de végig szúrósan és kiszámíthatatlanul. Mivel a társaság orkeszterként működik, nagy tömörségre, illetve megfontoltságra van szükség ahhoz, hogy ekkora létszámot egyetlen, egységesen lélegző, a jazzkísérlet mágiájával együtt élő testté hangolj össze. Ez a kísérlet végig fél lábbal az abszolút avantgárd kalandban állt. A nagy finálét úgy játszották le, hogy Kurzmann felhívta a színpadra mindkét szlovén zenésznőt. Irena természetesen megint megfagyasztotta a közönséget rendkívüli énekes artikulációjával: olyan hangokat keltett életre, amelyekről alig hiszed el, hogy emberi test képes előállítani őket, amíg meg nem hallod. A legnagyobb meglepetést viszont a szlovén partizándal, a Na oknu glej obrazek bled beépítése okozta. Az orkeszter a jól ismert dallamot persze teljesen átalakította, mesterien megsózta a hangszeres vendégeikre jellemző, időnként erősen provokatív retorikával, Kurzmann és Tomažin pedig váltogatták egymás között az énekszólamokat. Irena szlovénul énekelt, Kurzmann (feltehetően) osztrákul. Mi van? Egy osztrák zenekar eljátszik egy szlovén partizándalt? Ilyen nem történik meg mindennap. Kivételes nyitány az új fesztiválkiadáshoz tehát!
Ugrás a freejazz birodalmába. Amikor találkoztál a Cene Resnik Free Stelar Trioval, amelyhez a színpadon csatlakozott a chicagói trombitás, Rob Mazurek, szempillantás alatt világossá vált, miért barátkozik Mazurek ennyire kiválóan és könnyedén a másik három zenei logikájával. Ha behunytad a szemed, olyan érzésed volt, mintha egy igazi jazzbanddel futnánk össze, a chicagói freejazz-irányzat leszármazottjával. Teli teljes zenei szokatlansággal, a laikus számára valóságos kidolgozatlansággal, a teljes szabadság követésével és a bonyolult, merőben pimasz, nem konvencionális jazzstruktúrákban való lebegés szellemével, amelyeken át végig a saját belső énedet provokálod, és abból húzol elő kifejező, vallomásos lenyomatot, a zenei mágia hiteles, pillanatnyi érzékelését. A trió minden hájjal megkent. Nem csoda, hogy Resnik és Lasič Kaučič alkalmi zenei társa is.
Messze nem könnyű falat, és természetesen kivételes zenei lakoma mindenkinek, akinek nemcsak vastag a bőre, hanem ízlésből is a legmagasabb fokú zenei komplexitást, kiszámíthatatlanságot, spontaneitást részesíti előnyben. A zene építőköveinek intuitív érzékelése Mazurekkel és Resnikkel az élen, miközben a kvartett többször „körbejárt”, vagyis a srácok egymásnak adogatták a free jazz mintákat. Időnként Mazurek és Resnik határtalan párbeszédbe csapott át, miközben Pacurig és Lasič csak szorgalmasan várta a maga pillanatát, aztán Lasič leváltotta Mazureket, és így tovább… Pacurig feláll, ráhajol a zongorára, és a húrjait kezdi pengetni. Semmi szokatlan a free jazz formálásban. A konvencionális jazzfogásokhoz szokott látogatót mindenesetre velőig megrázza, ha összefut Resnikkel és társaságával, és elkezdi azon törni a fejét, hogy az ördögbe keresi egyáltalán ez a fajta avantgárd szabadgondolkodás a színpadon. Határok nélkül őrült, ugyanakkor hihetetlenül megbékélt egységbe forr a zenészek zseniális érzékelésében. Cene láthatóan ingadozott a koncert alatt. Nyilván a srácok már a fellépés előtt vidáman felhajtottak egyet-kettőt. Ez végül sem lényeges. Az ördögien felhevült free jazz, amelyhez nehéz közel kerülni, ha egyáltalán, megrázta és letaglózta a közönséget.
A cerknói jazzfesztivál 2018-as első napját egy horvát kollektíva, pontosabban egy Franz Kafka Ensemble nevű szextett zárta, amelyet Damir Prica Kafka (szaxofonok), Franjo Glušac (gitár), Bruno Vidović Vorberger (dob, játékok), Roko Crnić (elektromos basszus, nagybőgő), Ivan Marincel (harsona) és Igor Pavlica (trombita) alkot. Fúvós szekció, dob, basszus és gitár.
A zenekar kiváló élményt nyújtott. Éppen annyira muzikális, és éppen annyira megfűszerezve komplex virtuozitással. Különösen a széttördelt ritmusok nyűgöztek le, amelyekre nincs helye az „egészséges” táncléptekkel, és ha egy kicsit gonosz akarok lenni, legfeljebb „görcsös” mozgás jöhet szóba. Viccet félretéve: a Franz Kafka Ensemble hihetetlenül friss, szellemes és ötletesen fekete humorú kollektívának bizonyult, amely teljesen önálló zenei névjegyet épít fel a határozott, erőteljes formák ravasz keverékéből, olyan szabadúszó jazzrezgéssel adagolva, amely „váratlan” élményhez vezet, de freejazzes dilettantizmus nélkül. A fekete színezetű dallamvilág, megtámogatva rejtélyes ritmikai retorikával, nemegyszer a King Crimson zeneszerzői mintáira (Tarred And Feathered) is emlékeztetett. Ilyen sokatmondó a nevük első lemezének, a „Circus Noir”nak (fekete cirkusz) a címe is, amelyet a négy éve működő, tapasztalt és kiváló zenészekből álló kollektíva éppen idén adott ki.
A felszabadult szextett igazán kiteljesedett, és eljátszotta a teljes albumot. Drámaiságból nem szenved hiányt, de a közös muzsikálásban sosem veszti el a vezérfonalat, motivikusan sem esik szét soha, miközben folyamatosan kacérkodik a hangok legfurcsább egymásutánjaival, ami különösen provokatív és vonzó a zenei gurmé számára. Hogyan lehet a komplexitást kézzelfogható muzikalitással végig vonzó, hallgatni is folyamatosan szórakoztató elegyé olvasztani? Ezt a legjobban a kiváló Franz Kafka Ensemble tudja, amely ezen az estén a helyszínen legalább egy súlyosan megbetegedett új rajongót szerzett (e szerény sorok szerzőjét).
Postizati vrlo nezadovoljavajuće uspjehe (magyarul: „nagyon elégtelen sikereket elérni”) talán a legmegfelelőbb cím mindarra, amit korábban leírtam. Ritmikailag a Franz Kafka Ensemble rendkívül erős és kompakt, a ritmus a ereikben folyik, és érezni, hogy ilyesmit egyetlen kollektíva sem rakna össze, ha a tagok korábban nem játszottak volna mérföldekre eltérő műfajú zenekarokban. Éppen ez adja az alapot ahhoz a fajta zenei különlegességhez, amellyel a Franz Kafka Ensemble Cerknóban szolgált.
A 23. hagyományos Jazz Cerkno fesztivál első napja szempillantás alatt véget ért. A közönségből csütörtöki napokon szokás szerint egy kicsit kevesebben jöttek, mint ahányan szerették volna. A csütörtök még a hét része, utána jön a munkanap, a péntek. Mindez azonban összhangban volt a várakozással. Az első nap tehát abszolút zenei exkluzivitást és szokatlanságot tálalt. Az experimentális zene szerelmesei évről évre ezért jönnek Cerknóba.
Képgaléria
