Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Cerkno / Stari plac / Szlovénia
A koncert dátuma: 2016. 05. 19.
Látogatók száma: 150
Jegyár: 37,00€
Eltelt egy év, és a hagyományokhoz híven ismét eljött a Jazz Cerkno fesztivál, immár a huszonegyedik. Az első, amelyik Boštjan Cvek nélkül zajlik. Nélküle, aki lerakta a fesztivál alapkövét, a zenei kínálat egyedi arculatát és felismerhetőségét is neki köszönhetjük. Csütörtöktől szombatig tart, mint mindig, naponta három fellépővel a Stari plac főszínpadán, amelyet biztonságosan sátor fed be. A május ugyanis megint szeszélyes és kiszámíthatatlan az időjárás terén. Emellett ott van a változatos kísérőprogram, amely minden évben hálás színfolt ebben a híres cerknói eseményben. Néhány jazz-gurmé számára ez már igazi évenkénti rituálé, amelyről semmiképp sem szabad lemaradni.
A csütörtök szerény látogatottságú volt. Valószínűleg közrejátszott az esős idő, talán még a hétköznapra eső időpont is, de akárhogy is, így alakult. A fesztivál első napjának látványát kissé rontotta a fotósok hatalmas serege, akik az első sorból lőtték a fellépőket, miközben az igazi közönség, amely megfizette a jegyét, csak egy maroknyi volt.
Az első nap programja késéssel indult, mert a szomszédos templomban végig kellett várni a misét. Amikor a Stari plac környékén végre beköszöntött a csend és a béke (az égen is, a földön is), a színpadra végre fellépett a Grencso Open Collective. Magyar kvintett, amelyet Istvan Grencso szaxofonos vezet. Jó egy órán át a társaság nagy példaképének, Gyorgy Szabadosnak a zenéjét mutatta be. Ő az a zenész, aki valamikor réges-régen népszerűsítette Magyarországon a free jazz stílusú megközelítést. A kvintett persze a maga módján szellőztette át Szabados szerzeményeit. Nagybőgő, brácsa, Istvan szaxofonjai, zongora és természetesen az idő őre – a dob. Istvan rengeteg teret hagyott a társainak, hogy alaposan kibontakozhassanak és megmutassák az erényeiket. Közben a fiúk pillanatokra a váratlan zenei kihívás határáig száguldottak, még a fülcsiga számára is kemény diót adtak, ugyanakkor nem hiányoztak a „különc” húzások sem, amelyek a váratlanság jegyében egész sor meglepetést csaltak elő a fegyelmezett hallgatóságból, mégis szórakoztatták őket. A kvintett néha szinte „szétesett fülre”, majd újra összeszedetten egymásra talált, és visszatért a vezérmotívumok kiindulópontjához. Különösen jólesett a szóló fűszerezés a szaxofon–brácsa–nagybőgő hármasban, miközben a zongora töltötte ki a hátteret, a dob pedig tartotta a ritmikai vázat. Ezekben a részekben a fiúk minden trükköt felvonultattak, amelyek hihetetlen összhangot, „a hallgatás értelmét”, az egymásra figyelés követhetőségét őrizték, ugyanakkor a megoldásaikkal és furcsaságaikkal kifejezetten borzolták és foglalkoztatták a hallgatóságot. Az első óra egy szempillantás alatt elszállt. A fiúk azért is jazzes különcök, mert ravaszul átszőtték a free jazz kovácsolta megközelítésüket a kelet-európai síkságok népzenei fátylával és cigány dallamvilággal. Különösen egyedi és izgató.
Másodikként a különc szlovén zenész, Maja Osojnik lépett színpadra, a sokoldalúan csiszolt művész, aki Bécsben, ahol él is, fejlesztette és építette tovább erényeit. Abszolút egyéniségről van szó, aki a cerknói koncertre rendkívül gazdag hangzásvilágot hozott maga mellé, vagyis az All.The.Terms.We.Are nevű szextettet. Ez a cerknói fellépés előtt mindössze egyetlen közös koncertet tudhatott maga mögött. Maja a koncerten a tavaly megjelent aktuális stúdióalbumát, a „Let Them Grow”-t mutatta be a társasággal. A csapat az előadás nagy részében sötét arcokat és szürke frázisokat fűzött egymás után, amelyek főként az alacsonyabb hangfekvésekre épülő zenei tájat sűrítették. A pontot az i-re Maja mély női hangja tette fel, amely a vokális túlkapásoktól mentes részekben futólag Tanita Tikaramra emlékeztetett, a kísérő zenészek hangszerelése pedig az alternatív rock kedvelői számára is vonzónak tűnt. És ezeket a csírákat a zenészek ki is sugározták a fellépésük alatt. Az egyszerű, de különc frázisok, a motívumok hosszabb ismétlésével olyan élményt teremtettek, amely a racionális határára vitt, az „extra-gondolat” felé, a tudatosságon túlra. Hipnotikus. A hangszerek hihetetlen kontempláció közepette adtak teret egymásnak, a szextett pedig hihetetlen tömörséget, a közreműködők teljes vérű koncentrációját nyújtotta, akik ebben az egészben a legapróbb hibát sem engedhették meg maguknak. Ez főleg a színpadi kommunikációban, a várakozásban, annak figyelésében látszott, mit csinálnak a többiek. Ezek azok a pillanatok, amikor várod, hogy a megfelelő időben, a megfelelő helyen beszállj a hangszereddel, és az előadáshoz semmiféle különleges technikai tudás nem kell, annál inkább teljes adag rendkívüli precizitás és finomság, ha nem egyenesen finommechanika. Vagyis rugalmas reagálókészség. A zenei történet minden egyes pillanatában. Az előadás alatt leginkább Audrey Chen csellós vonta magára a figyelmet, aki a Majával folytatott vokális párbeszédben a legkülönösebb hangokat csalta elő magából, amelyeket az emberi test egyáltalán képes előállítani. Már emiatt is rendkívül vonzóra sikerült maga a koncert. A csapat vibrálása hipnotikus, erősen kísérletező, avantgárd csírákkal, de a béke és nyugalom jegyében, amit a heves hangzavar és a vokális kilengések hirtelen közbeugrásai szakítanak meg. A zenei egyediség és megismételhetetlenség szigorú művészi fókuszában. Szokatlan zenei formáció, amelyről reméljük, hogy hamarosan újra feltűnik nálunk.
A The Rempis Percussion Quartet harmadikként zárta a fesztivál első napját. Ennek a chicagói „free jazz” kvartettnek az a különlegessége, hogy két dobfelszerelésre épül. Dave Rempis szaxofonos amúgy a zenei történet vezető tekintélye, de a kvartettet a két kiegészítő, mégis kontrasztosan eltérő dobos megközelítés is különlegessé teszi, amely a poliritmika merész fordulatainak egyesítésére épül, sőt dél-amerikai és afrikai etno ritmusokat is beépít, így maga a ritmika is egyedi. Rempis fülre többször nekirohanva harapott bele a megsejthetetlen szólómenekülésekbe, amelyeknek se vége, se hossza nem látszott a hangfekvések végtelen tengerének záporoztatásában, mintha mindenáron és szándékosan a szilárd ritmikus közeget akarta volna szétzúzni, miközben a háttérben a hangkép kitöltését a nagybőgő megvastagított groove-jával ügyesen a norvég, de évek óta Chicagóban élő basszusgitáros, Ingebrikt Haker Flaten végezte. A fellépők közül hárman a Vandermark 5 közös felállásából is nagyon jól ismerik egymást. Rendkívüli dinamika és energikus előadás, viharos és végig féktelen, a jazz szabadságának szabadságszerető és határtalan formáit kifejező megnyilvánulásokban. Kemény dió a fesztivál első napjának végére.
Képgaléria
