Kiadó: AFM Records
Megjelenés: 2015. 04. 26.
Az album hossza: 54.01 perc
Producer: Piet Sielck
Stílus: Heavy Metal / Power Metal
Különös az Úr útja, nemde? Megcsinálod a saját stúdióalbumodat, aztán pár év múlva rájössz, hogy a produkcióval semmiképp sem lehetsz elégedett. 2007-ben a hamburgi német power metal csapat, az Iron Savior felvette és kiadta hatodik stúdiólemezét, a „Megatropolis”-t. A zenekarról 2001-ben sokan azt hitték, hogy Kai Hansen (Gamma Ray, ex-Helloween) távozása után, a „Dark Assault” után gyors hanyatlásnak indul, ők azonban már a következő évben betömték a kétkedő Tamások száját az kiváló Condition Red-del, két évvel később pedig a „Battering Ram” (2004) című albummal minőségben még rá is tettek egy lapáttal. Mindkét lemez megerősítette, hogy a zenekar alapítója, Piet Sielck valójában a csapat hajtóműve és kreatív motorja. Ő a kivételes gitártémák megalkotója, és olyan ember, akinek rendkívüli érzéke van ahhoz, hogy a metálos agressziót, a sötétséget és a magas fokú zeneiséget egyetlen lenyűgöző együttélésbe olvassza!
Egyre világosabb lett, hogy a zenekar művészileg emelkedik, és Sielck minden gond nélkül elboldogul egyedül, vagyis Hansen nélkül is. 2007-ben így kaptunk az Iron Saviortól egy olyan albumot, amely akár a kreatív csúcspontjuknak is elmehetett volna, ha a hangzása nem sántított volna egy kicsit, és ha… Sielck idén nem „javítja ki”. Szóval „Megatropolis”. Amikor az album megjelent, a laikus közönségből, a zenekritikusokat is beleértve, senki sem fordított különösebb figyelmet magára a produkcióra. Az évek során viszont az album hangzására roppant érzékennyé vált a megalkotója, Piet Sielck. Személyesen.
Tényleg. Ha meghallgatod a „Megatropolis” eredeti verzióját, rögtön kiderül, hogy basszusvonalat gyakorlatilag nem is lehet kivenni rajta, a dob pedig úgy szól, mintha valaki a körmével kopogtatna egy üres gyufásdobozon. Ez egy az égbe kiáltó megfigyelés, amit némi igyekezettel még a „süketnéma” hallgató is megtehet. Mivel azonban Sielck maximalista, több oldalról is nekilátott az album új verziójának „fényezéséhez”. A zenekar a jelenlegi felállásban újra felvette az egész albumot. Tetőtől talpig. Az énekeket, a kísérővokálokat, a gitárokat, a basszusgitárokat, a dobokat. Mindent. A hangzás így egy hajszálnyira van a zenekar két legutóbbi stúdióalbumának, a „The Landing”-nek (2011) és főleg a „The Rise of the Hero”-nak (2014) a szövetétől. A „Megatropolis 2.0” kiélezett, megvadult és eleven. Maximálisan kontrasztos. Az egyik oldalon borotvaélesen vág és élénk riffelő gitárfal áll, a másikon (végre) a dupla lábdob vadul vágtató csordájának és a basszusgitár-vonalaknak az élénk párbeszéde nyújt kiváló hátteret. Mindebbe ágyazódik Piet Sielck éneke, ami az eredetihez képest még határozottabb, magabiztosabb, átéltebb, szenvedélyesebb és fókuszáltabb. Egyszóval érettebb lett. Sielck az évek alatt kiváló metálénekessé fejlődött. Hihetetlenül átütő, és a hangja a dalokat sötétre is színezi. Ideális énekes ahhoz a műfajhoz, amelyhez az Iron Savior tartozik. Az album új verzióján ráadásul újonnan felvett vokálharmóniákkal is megdobta az éneket, amelyek az eredetihez képest jóval dinamikusabbak, és jobban illeszkednek az aranzsmanokba. Sőt. Sielck még egyszer, nagyon óvatosan végigment az eredeti dalsorrenden. Egyszerűen. Azt akarta ugyanis, hogy az album végre optimális hatást érjen el hallgatás közben. Ezért az eredetihez képest átszellőztette és szándékosan megkeverte a számok sorrendjét. Az album így a vicsorgóan kihegyezett The Omega Man-nel nyit, míg a Running Riot, amellyel az eredeti kezdődött, itt csak az ötödik a listán. A címadó dal például most már a második, míg az eredetin a negyedik volt, és így tovább…
Az Iron Saviort szívesen hasonlítjuk a Gamma Rayhez, ami teljesen helytálló. Ennek ellenére a Gamma Ray megőrzött a kifejezésmódjában egy csipetnyi derűs könnyedséget, amelyet Hansen a Helloweennél töltött idejéből hozott magával. Az Iron Saviorból ez a fíling hiányzik. A dalaik alapvetően tele vannak drámaisággal, sőt a végzet és a feketeség érzésével. Szívesebben építik fel őket moll hangnemből, mint dúrból. Ugyanígy a számok sorra nagyon gyorsak. Balladákat az Iron Savior szinte nem is ismer. A „Megatropolis” az az album, amelyen három olyan dalt találunk, amelyek mondjuk úgy a „negyedik sebességben” haladnak (ha a többit karikírozva az ötödikben, a legmagasabbban tartjuk). Ez a három a Cybernetic Queen, a Still I Believe és az A Tale From Down Below. A „Megatropolis” az Iron Savior munkásságának az a pontja, ahol Sielcknek sikerült egymás mellé rakni egy sor kiváló hatású strófa–refrén párost. A hangulatok remek fokozásával, amelyek a refrénekben érik el a crescendót, és a metálos ütőerő meg az ultradallamos zeneiség kivételes csúcspontját nyújtják. Éppen ezen a három „lassabb” dalon még intenzívebb ez a zeneiség.
Nehéz kedvenceket választani, mert a dalok minőségben szorosan egymás mellett állnak. Aranzsőri és szerzői botlást az album nem ismer, Sielcknek pedig sikerült, amit akart. Azzal, hogy az eredeti, 2007-es változathoz képest megkeverte a számok sorrendjét, jóval erősebb atmoszférikus hatást ért el, és az események dinamikus fejlődésének fokozásával következésképp a hangulati megragadó erőt is feljebb tolta. Mind zeneileg, mind a metálos rombolóerő tekintetében, ami az újraalkotott változaton kivételes!
Ha a „Megatropolis” olyan lett volna már 2007-ben, mint ahogy az Iron Savior 2015-ben újra felvette, akkor akkor hibátlan öt csillagot kapott volna az ötből. Így viszont most adhatjuk meg neki, mert tényleg megérdemli. Egy olyan album ez, amelyen nincs egyetlen rossz pillanat, és a power metal nagy lendületének csúcsminőségű, elbűvölő szintjén ragad magával, ahogy azt Piet Sielck kreatív víziója a zenekar életművére hozza.
Reméljük, hogy a zenekar talál annyi anyagi támogatást, hogy legalább egy rövidebb európai turnéra elinduljon, amelyen a „felfrissített” és „megfiatalított” „Megatropolis” albumot teljes egészében eljátssza. Tetőtől talpig. Mindkét bónuszdallal együtt, amelyek 2007-ben csak a japán kiadáson jelentek meg, most viszont úgy kerültek be az album új arculatába, hogy a Hammerdown a „Megatropolis 2.0” valódi részeként hallható. Röviden. A „Megatropolis 2.0” a zenekar karrierjének egyik művészileg és kifejezésmódban legerősebb pillanata. Valószínűleg ez így is marad, ahogy az Iron Savior is igazságtalanul figyelmen kívül hagyott és lebecsült zenekar marad a színtéren.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 10 / 10
Számlista:
1. The Omega Man 2.0
2. Megatropolis 2.0
3. Flesh 2.0
4. Cybernatic Queen 2.0
5. Running Riot 2.0
6. A Tale From Down Below 2.0
7. Cyber Hero 2.0
8. Still I Believe 2.0
9. Hammerdown 2.0
10. Farewell And Goodbye 2.0
11. Iron Watcher 2.0
Felállás:
Piet Sielck – ének, gitár
Joachim „Piesel” Küstner – gitár, kísérővokál
Jan-Sören Eckert – basszusgitár, kísérővokál
Thomas Nack – dob
