Iron Mask: Master of Masters

0 89

Kiadó: AFM Records
Megjelenés dátuma: 2020. 12. 4.
Produkció: Dushan Petrossi
Az album hossza: 61.01 perc
Stílus: Power Metal
Értékelés: 8.5/10


Az Iron Mask négy év után tér vissza hetedik stúdióalbumával, a „Master of Masters”-szel. A borító megalkotóját az ihlette meg, hogy a maszk szót összekapcsolta a világ mai (ren)detlen állapotával, és olyan művet hozott létre, amely koncepciójában futólag a német Running Wild örökké aktuális albumborítóját, a „Masquerade”-ot (1995) idézi. Stílusban persze a két zenekar elég messze áll egymástól. Az album egyebek mellett a világ jelenlegi helyzetére is reflektál, és társadalomkritikai felhangot kap.

A belga barokk-szimfonikus power metalosoknál egyébként nincs sok filozofálás. Továbbra is Dushan Petrossi gitáros tartja kezében a gyeplőt, aki rengeteg anyagot komponált az új lemezre: tizenegy dal, egy közjáték, összesen 61 perc új zene. Újdonság Mike Slembrouck énekes, akiről reméljük, hogy nem csak egy albumig bírja majd a négyesben. Az éneke erőteljes, megvan benne az áhított robbanékonyság és tekintélyt parancsoló erő, így tud versenyezni Petrossi főbb dallamaival és gitáros fanatizmusával, amely szuperszonikus tempójával nemcsak lenyűgöz, hanem ismét azt hangsúlyozza, hogy a fickó annak idején nagyon erősen Yngwie J. Malmsteenből merített ihletet.

A „Master of Masters” talán a zenekar pályafutásának legérettebb teljesítménye, pedig a banda már jó 18 éve indult. Ha akkor jelent volna meg, ma a 2002-es power metal termés egyik kiemelkedő darabjaként tartanánk számon.  Főleg ami a produkciót illeti, amely ragyogó. Az album tele van részletgazdag hangszereléssel, ahol a neoklasszikus elemek békésen fognak kezet a heavy/power metal alapanyagával, a dalok többsége pedig kivételesen teátrális bombasztot és magas szintű zenei étvágyat mutat. Közben nem hatnak egydimenziósnak vagy merevnek. Főleg az album első felében sikerült a zenekarnak egy csokorra való, rendkívül eltalált refrénnel megáldott dalt felsorakoztatnia, amelyek ügyesen fékezik az összes zenekari betét és a végtelenül eszement Petrossi gitárszólóviharainak szándékos (barokkos) túlzásait.

Az egyetlen gond megint csak a játékidő. Az album túl hosszú, legalább tíz perccel. Vannak pillanatok, amikor már unalomba fulladnak a dolgok. Ez igaz a „A Mother Loved Blue” című balladára, amely émelyítően nyálas és erőltetett, sehová sem fejlődik, és az album élénkebb részei mellett igazi szürke egér. Hasonlóan vizenyős, sőt kifejezetten idegesítő a „Mist of Loch Ness” „énekgyakorlata”. Szóval. Összességében egy ilyen album általában nem lehet rossz. Viszont mindig túlzó. A kérdés csak az, mennyi túlzást tartalmaz. És bár a túlzás az ilyen lemezeken az előadó egyik védjegye – ez természetesen Y. J. Malmsteen kiadványaira is igaz –, egy ilyen album legfeljebb a túlzott túlzás miatt válik terhessé.

A négyéves szünet, jól megcsiszolt ötletek halmazával, amelyek – a kijelölt és kiszámítható szerzői sablon mellett – kielégítő szinten mozgatják meg az album dinamikáját, így az Iron Mask pályafutásának egyik legérettebb terméket hozta, a „Black As Death” (2011) óta pedig mindenképp új karriercsúcsot.

Szerző: Aleš Podbrežnik


Dallista:
1. Never Kiss the Ring (5:43)
2. Tree of the World (4:47)
3. Revolution Rise (4:28)
4. One Against All (5:31)
5. Nothing Lasts Forever (9:02)
6. Dance with the Beast (5:31)
7. Wild and Lethal (4:31)
8. Mist of Loch Ness (5:38)
9. My One and Only (3:54)
10. A Mother Loved Blue (4:25)
11. Sagittarius A (1:42)
12. Master of Masters (5:45)

Felállás:
Dushan Petrossi – gitárok, zenekari hangszerelés
Mike Slembrouck – ének
Vassili Moltchanov – basszusgitár
Ramy Ali – dob

Vendégek:
Oliver Hartmann – ének

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik