Kiadó: EMI Records
Producer: Martin Birch
Megjelenés dátuma: 1984. 9. 3.
Az album hossza: 51.12 min
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 10/10
A Piece of Mind végleg legendává avatta az Iron Maident, és megkoronázta őket minden idők legnagyobb heavy metal zenekarának. A Piece of Minddal az Iron Maiden belépett az aranyéveibe, amelyek majdnem a kilencvenes évek elejéig tartottak. Ez egyben az a lemez volt, amelyen a zenekar hatalmasat fejlődött: szinte teljesen lerázta magáról az NWOBHM gyökereit, és szinte teljesen kialakult az a klasszikus Iron Maiden-hangzás, amelyet a nyolcvanas évek lemezeiről ismerünk. A Piece of Mind azt is bebizonyította, hogy a Maidenék még messze nem mondtak el mindent, és tényleg: épp amikor azt hinnéd, lehetetlen túlszárnyalni az első négy album legjobb pillanatait, a Maidenék 1984-ben kiadják a korszakalkotó Powerslave-et. Mindenkinek megvan a maga nyolcvanas évekbeli kedvence, legyen az a Somewhere in Time vagy a Seventh Son of a Seventh Son, de kétségtelen, hogy a Powerslave a klasszikus Iron Maiden-hangzás esszenciája. A változatlan klasszikus felállás a zenetörténet felejthetetlen dokumentumát hozta létre, amely hibátlanul megragadja azt a hangulatot, varázst, érzelmet és megállíthatatlan erőt, amelyet a Maidenék egészen a mai napig nyújtanak. De nemcsak az Iron Maiden érte el a csúcsot: a párnázott falak közé tett rövid kirándulás után Eddie elutazott az ókori Egyiptomba, és Derek Riggs egyik legemlékezetesebb borítóján fáraóvá koronáztatta magát.
A Powerslave egy olyan hatalmas és varázslatos dallal indul, amelyet csak a Maidenék első lemezének felejthetetlen nyitánya, a Prowler tud felülmúlni. Sőt, az Aces High talán minden idők legjobb „openere”! Bárhányszor hallod is, a kristálytiszta gitárok nyitó riffjei újra és újra libabőrt csalnak a hátadra, az agresszív, gyors tempó pedig, amely a rendkívüli szólóban és Bruce Dickinson ragyogó „air-raid” szirénájában csúcsosodik ki, a heavy metal legnagyobb pillanatai közé tartozik. A hangszeres riffek ragyogó, hangsebességű atmoszférája, Harris mély basszusa, Nicko remek átvezetői és Dickinson egyik legfényesebb pillanata fantasztikusan viszi át a zenébe egy brit pilóta adrenalinnal teli érzéseit az első légicsata közben, amely 1940 júliusa és októbere között zajlott. Az Aces High folytatja a harci számok sorát, amelyet már az Invaders és a The Trooper elindított. A kivételes szöveggel és felejthetetlen refrénnel megáldott örök klasszikus koncertpusztítóvá és rajongói kedvenccé vált. A 2 Minutes to Midnighttal a Maidenék a hidegháború csúcspontján először merészkedtek a politika vizeire. A politika romlottságát és erkölcstelenségét bíráló szám rendkívüli üzenetet hordoz, amit különösen jól kisugároz maga a cím is. Ez ugyanis az úgynevezett „Világvége-órára” utal, amely az atomfegyverek fenyegetését és az emberiség közelgő végét jelképezi. A legközelebb a véghez, éjfél előtt 2 perccel 1953 szeptemberében állt meg az óra, miután a szovjetek felrobbantottak egy félelmetes erejű atombombát. Ma az óra öt perccel éjfél előtt áll, a 2 Minutes to Midnight pedig még mindig erős üzenetet hordoz. Emellett a hatalmas refrénnel és a kissé hard rockosabb szólóval, amelyben talán még az NWOBHM utolsó hatása lapul, a Maiden-dalok egyik legismertebbike és gyakori koncertkedvenc. Ezután jön a negyedik, és egyben máig az utolsó hangszeres szám, amelyet a zenekar felvett: a Losfer Words (Big ‘Orra). A különben teljesen korrekt dal semmiképp sem mérhető az előzőek erejéhez, bár egyáltalán nem rossz szám, a Transylvania vagy a Genghis Khan varázsát viszont nem éri el. Talán ezért kapta a Losfer Words („lost for words”) (Big ‘Orra) („big horror”) címet. Bruce számos tehetsége közé tartozik a vívás is, és kétségtelenül ennek köszönhető a sajnos mellőzött klasszikus, a Flash of the Blade. A sötét hangulatú bevezető, amelyet remek riffek építenek fel, a kiváló alap a versszakokban, az odabiggyesztett remek terces szóló és végül a fantasztikus szöveg egy fiatal vívóról, aki meg akarja bosszulni meggyilkolt családját, mind-mind arra utal, hogy annál nehezebb megérteni, miért nem játszották a Flash of the Blade-et soha élőben. Ugyanez mondható a következő vívóhimnuszról, a The Duellistről, amely Ridley Scott azonos című, 1978-as filmjén alapul. A film két francia tiszt örökös viszályáról szól Napóleon korában. Igazán kár, hogy a The Duellist még nem szólalt meg élőben, hiszen az egyik legjobb hangszeres részt tartalmazza, ráadásul fenomenálisan viszi át szövegbe és zenébe a klasszikus vívók becsületről, bátorságról és szerelemről alkotott eszményét. A Back in the Village folytatja a The Number of the Beast albumon szereplő The Prisoner történetét, amely a kultikus brit The Prisoner sorozaton alapul. A szöveg a sorozat vége felé játszódó epizódra épül, amikor a főhős, „Number 6” visszatér a titokzatos Faluba. A Back in the Village is büszkélkedhet briliáns hangszeres résszel és misztikus szöveggel, de a többi kiváló szám mellett egy kicsit elhalványul. Az Iron Maidennél akkoriban már megszokottá vált, hogy a lemezt egy epikus dallal zárják, és a Powerslave ebben a tekintetben is kiemelkedő. A teljes lemez szinte teljesen elhalványul, mire elérünk a záró eposzokhoz. Igen, ezúttal két kolosszális eposz vár ránk, amelyek együtt több mint húsz percesek. Dickinson a Powerslave-en igazán a legjobb formáját mutatta. Nemcsak hogy a hangja már kissé megérett, és sokszor úgy tűnik, mintha mindjárt kiüvöltené a hangszálait/tüdejét, hanem kiváló szövegíróként is megmutatkozott: a Flash of the Blade-del és a két eposz közül az elsővel, a címadó Powerslave-vel, amely valószínűleg a legjobb hozzájárulása a Maidenék egész történetében. A hétperces eposz az album csúcspontja, amely félelmetes bevezetővel, szélfúvással, farkasüvöltéssel, szívdobbanással, sikollyal és gonosz nevetéssel indul, majd zseniális, keleties/egyiptomi gitárriffekbe és rendkívüli basszusvonalakba robban, amelyek fölött Dickinson gonosz éneke őrködik a versszakokban. A haldokló fáraóról szóló epikus szöveget az egyiptomi mitológiától ihletett Powerslave zárja le rendkívül hatásosan. Egyben a Maiden-dalok egyik legfenségesebbike, amely teljes szépségében egy látványos hangszeres részben ragyog fel: itt váltakozik egy gyönyörű, melankolikus szóló, két zseniális, villámgyors szóló és Steve Harris, a mastermind hihetetlen basszusvonalai. A Powerslave kétségtelenül az egyik legnagyobb Maiden-pillanat, és egyúttal a heavy metal történetének egyik legfényesebb pontja. Az Iron Maiden pedig csak úgy, minden előzmény nélkül, a legvégére még előhúz a zsebéből egy tizenhárom és fél perces eposzt tengerészekről és albatroszokról. A Rime of the Ancient Mariner máig a leghosszabb Iron Maiden-dal, tele felejthetetlen, borzongató és hatalmas részekkel, amelyektől mellékesen feláll egy-két szőrszál a hátadon. Talán a Hallowed Be Thy Name-mel együtt az egész Iron Maiden-diszkográfia legfenségesebb száma. Az eposz a szó igazi értelmében az 1798-as kultikus költeményen, a The Rime of the Ancyent Marinere-en alapul, amelyet a híres Samuel Taylor Coleridge írt. A szám, amely talán a legjobban megmutatja Harris zsenialitását, igazi utazás, tele rendkívüli riffekkel és Bruce fantasztikus vonalaival, amelyek a mesélő mondataiként működnek. Valahol a közepén a dalt egy misztikus ambient rész szakítja meg, felejthetetlenül titokzatos és borzongató hangulattal, amelyet csak Harris basszusa, a billentyűs alap, a beszélt szó és a hajófa nyikorgása épít fel. Aztán a nyugodt rész gyorsabb basszusvonalakkal, gitárbelépéssel és énekkel való megszakítása egészen más szintre emeli a számot, és olyan mesterien van kivitelezve, hogy a libabőr magától előbújik. Igazán olyan pillanat, amely csak a Seventh Son of a Seventh Son eposzának kiváló hangszeres részével mérhető össze. Ha nem tudnám, milyen hosszú a szám, észre sem vennéd, hiszen az állandó tempó- és ritmusváltások, Adrian és Dave felejthetetlen vonalakkal teli játéka, valamint a változatos ritmusszekció gondoskodik arról, hogy a Rime of the Ancient Mariner olyan színes és sokrétű legyen, hogy egy szempillantás alatt elszalad. Mennyire méltó, óriási lezárása ez egy hatalmas albumnak!
A Powerslave-et egyetlen szóval lehet leírni, amely már többször előkerült: felejthetetlen! Az Iron Maiden a Powerslave-vel a heavy metal letörölhetetlen dokumentumát írta meg. Az album varázsát, a virtuóz játékot és az egyik legjobb énekesi teljesítményt még senkinek nem sikerült túlszárnyalnia; legfeljebb a Maidenéknek a későbbi lemezeikkel. A Powerslave közvetlenül a születésem előtt jelent meg, és sajnos a monumentális World Slavery turnét nem élhettem át, ezért annál nehezebb leírni az örömömet a jelenlegi turné kapcsán, amely újra életre kelti a nyolcvanas évek látványosságát legendás egyiptomi színpadi produkcióval és felejthetetlen klasszikusokkal. Találkozunk tehát a Somewhere Back in Time turnén!
Szerző: Rok Klemše
Számlista:
1. Aces High (4:29)
2. 2 Minutes to Midnight (5:59)
3. Losfer Words (Big ‘Orra) (4:12)
4. Flash of the Blade (4:02)
5. The Duellists (6:06)
6. Back in the Village (5:20)
7. Powerslave (6:47)
8. Rime of the Ancient Mariner (13:36)
Felállás:
Bruce Dickinson – ének
Dave Murray – gitár
Adrian Smith – gitár
Steve Harris – basszusgitár, billentyűs hangszerek
Nicko McBrain – dob
