Kiadó: GEP Records
Megjelenés dátuma: 2025. 3. 28.
Produkció: Michael Holmes
Az album hossza: 53.08 perc
Stílus: Progressive Rock
Értékelés: 10/10
Az IQ, a brit neo-progresszív rock bajnokai újra köztünk vannak egy vadonatúj stúdióalbummal, amelynek „Dominion” a címe. A koncepciós ízt sejtető cím az idő könyörtelen múlásáról, az öregedésről, a halálról és arról az égető kérdésről szól, amellyel a világ összes vallása foglalkozik: tényleg vége mindennek a fizikai halállal, vagy „a túloldalon” talán új kezdet vár ránk. Az IQ korábban is megbirkózott ilyen mély témákkal, például a „The Wake” (1985) és az „Ever” (1993) lemezen, amelyek a legnagyobbra értékelt munkáik közé tartoznak.
A „Dominion” a hagyományokhoz híven ismét rendkívül ambiciózus album, néhány (pozitív) meglepetéssel és bátor kísérlettel. Az IQ összes lemeze közül ezen érződik a legkevésbé a Peter Gabriel–Steve Hackett-korszakos Genesis hatása – hacsak nem számítjuk a két, a nyolcvanas évek végi kereskedelmi irányba forduló albumot. Ezek a hatások gyakorlatilag a kezdetektől végigkísérték az együttest, pályafutásának oroszlánrészén, elsősorban Peter Nicholls és az imént említett Gabriel hangi rokonsága, valamint a billentyűkön megszólaló fenséges, gyakran epikus szimfonikus hangszerelések miatt, bár a neo-progresszív rock nagyjai Mike Holmesnak köszönhetően mindig valamivel odabasznak jobban a gitárbetétekkel, mint a példaképeik.
Bár Nicholls orgánuma szokás szerint összetéveszthetetlenül Gabrielt idézi, a „Dominion” meglepő elfordulást hoz a Genesis-hatásoktól, és erősebben kacsintgat a Yes felé (természetesen a hetvenes évek klasszikus Yese jut eszünkbe), főleg a hangszeres részekben, ami a rajongók jó részét meg fogja lepni. Ennek az lett a következménye, hogy a „Dominion” hangulatában kissé „világosabb” album a hagyományosan sötét lemezeknél, amelyekhez az IQ-tól főként az új évszázad első két évtizedében hozzászoktunk. Ez nem azt jelenti, hogy az egyes dalokból itt-ott ne hiányozna a komor, melankolikus pillanat, de egészében a „Dominion” az angol neo-prog mesterek eddigi pályájának egyik legoptimistább lemeze.
A „Dominion” „mindössze” öt dalt tartalmaz, de egy több mint 22 perces eposszal, a „The Unknown Door”-ral nyit, amelyet fenntartás nélkül a banda történetének legjobb „szuperepikus” szerzeményei közé lehet sorolni. A fizikai halált követő „új kezdet” lehetősége mellett ez a mestermű a mindig aktuális háborúellenes üzenetet is hordozza. A fenséges, szimfonikus nyitányt, amelyet a második világháború kezdetének idejéből származó archív rádiófelvételek kísérnek, szokatlanul nyugodt, ugyanakkor hagyományosan melankolikus Nicholls-ének váltja, ami valódi zenei kalandra hív minket az élet és a halál kapui között.
A briliáns átvezetés egy eklektikus szakaszba, ahol hangsúlyosabbak a hatalmas gitárbetétek, és színes a billentyűs „palettaválaszték”, azonnal megörvendezteti az összes régi rajongót. Az IQ mindig is mestere volt a drámai hangulatfokozásnak, és ezúttal is hű maradt a hagyományaihoz: a dal percről percre drámaibb lesz, míg a csúcspontot egy nyugodtabb, akusztikus hangszeres rész követi, amely – legalábbis hangulatában – egyeseknek a Porcupine Tree némelyik munkáját is eszébe juttathatja. Ez csak rövid ideig tart, mert Nicholls újra belépő éneke és a zúgó orgona kifejezetten sötét hangulatot teremt. Persze nem hiányoznak Holmes alkalmi gitárszólói sem, amelyek az IQ eposzaiban már magától értetődőek. A záró, „kivezető” rész az együttes eddigi pályájának egyik legfenségesebb és legtalálóbb pillanata, igazi balzsam a léleknek.
Az akusztikus ballada, a „One Of Us” nagy kontrasztot alkot az előző epikus finomsággal, hiszen alig három percnél valamivel hosszabb. Rövidsége ellenére – legalábbis az IQ-nál megszokott mércével – nem valami „töltelékről” van szó, hanem az album egyik legkellemesebb, kissé folkos ízű pillanatáról. Itt bukkan fel először nyíltan a Yes hatása, hiszen Holmes akusztikusgitár-futamai ezúttal inkább Steve Howe iskoláját követik, mint Steve Hackettét. A „No Dominion” a szerettünk halála miatti bánatról szól, és azt az üzenetet hordozza, hogy a halál mégsem monopolizálja az emberi élet végét (ez az album címe és központi üzenete), és az együttes történetének egyik legszebb és legmélyebb alkotása.
A „Far From Home” egy 12 perces „mini” eposz és az album legütősebb dala, amely minden sötét IQ-t kedvelőt megörvendeztet, hiszen hangulata időnként egy hátborzongató film aláfestésére emlékeztet. Külön említést érdemel Neil Durant billentyűs, aki ezúttal több szólót is megenged magának, és a szokásosnál is színesebb eklektikus szimfonikus hangszereléssel nyűgöz le. Az album a kifejezetten optimista és pozitív „Never Land”-del zárul, ami egyszerre a „Dominion” legmelankolikusabb és legszebb dala. Hallgatás közben úgy tűnik, mintha szertefoszlanának a sötét felhők, és hirtelen kisütne a nap az égen. A dal hangulata és üzenete kissé a Pink Floyd „High Hopes” című klasszikusát idézi, bár teljesen más hangszereléssel és ritmikai szerkezettel készült. Amikor a hallgató már azt hinné, hogy a dal véget ért, váratlan átmenet következik egy epikus részbe, fenséges szimfonikus hangszereléssel és Nicholls újabb kivételes énekteljesítményével. Jobb albumzárást nehéz lenne elképzelni.
Az IQ a „Dominion” megjelenése után is a neo-progresszív rock nagyhatalma marad. Az új album az első másodperctől az utolsóig mestermű, és azok közé tartozik, amelyek összetettségük és az egyes üzenetek mélysége miatt minden újabb hallgatásnál új, korábban észre nem vett hangzásbeli részletet tárnak fel. Az IQ az elmúlt három évtizedben alaposan elkényeztetett minket: Nicholls kilencvenes évek eleji visszatérése, valamint az „Ever” és a „Subterranea” (1997) című, pályájuk szempontjából fordulópontot jelentő albumok után mindig újabb remekművet várunk tőlük. Éppen ezért nem meglepő, hogy a „Dominion” is teljes mértékben megfelelt (és sokak számára túl is szárnyalta) a magas elvárásokat. Igaz, az új album elkészítéséhez egyre hosszabb idő kell nekik (ezúttal hat év), de ez bőségesen megtérül, hiszen 2025 egyik legjobb progresszív rock albumát hozták létre.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Dallista:
1. The Unknown Door (22:33)
2. One of Us (3:10)
3. No Dominion (6:25)
4. Far from Here (12:44)
5. Never Land (8:16)
Felállás:
Peter Nicholls – ének, vokál
Michael Holmes – gitár
Neil Durant – billentyűs hangszerek
Tim Esau – basszusgitár, basszuspedál
Paul Cook – dob, ütőhangszerek
