Riot V, Crystal Viper, Metalsteel
2025. május 3., szombat
Klub Jedro, Medvode, Szlovénia
„Metálegység, metálegyöntetűség, metálegyetértés”
Kedves metálosok, kedves rockerek, kedves olvasói ennek az e-zine-nek, és persze mindenki más. Ami most következik, az nem egy szokványos, hétköznapi, egyszerű koncertbeszámoló lesz. Már eleve nem írhatsz semmi egyszerűt a legendás Riot (V) koncertjéről, de szombaton Medvodéban egy görög tragédia zajlott le, szokatlanul happy enddel, legalábbis a jelenlévők többsége számára. Haladjunk szépen lassan, sorjában.
Először is meg kell említenem a kisbuszt, amellyel öntudatos tengermellékiekből álló csapatunk nekivágott a mocsárnak és azon is túl. A totálisan metálidegen fehér szín volt a legkisebb gond. Szellőzés? Nincs. Klíma? Ugyan már. Metál teljes hangerőn? Álmodj csak! Lehúzható ablak? Az meg mi? Így e sorok írója kénytelen volt kiszerelni a beforrasztott ablakot, különben a Primorka autópálya dugójában megfulladtunk volna, mint csirkék egy metadonon élő gazda farmján.
Végül biztonságban és egy darabban megérkeztünk a Jedro klub elé. Szépen berendezett kis hely, és kicsit szégyenkezve be kell vallanom, hogy szombaton jártam ott először.
A beharangozott metálmulatságot a helyiek, a szlovén vérbeli, igazi, férfias (bocs, Daša) Heavy Metal legendái, a Metalsteel nyitották. A maguk fél óráját maximálisan kihasználták, a dalok között egy-két poénnal, egyébként pedig ez egy színtiszta metállövés volt egyenesen a fejbe. Nem számoltam a dalokat, szerintem hat és hét között lehettek, a záró hármas, a Spomenik, a Novi svet és a Heavy Metal Is Our Religion pedig még a legmakacsabbakat is megmozgatta. Ülj le, ötös!
Ezután a Crystal Viper következett a főnökkel és egyetlen állandó taggal, az energikus Marta Gabriellel. A feltűnően vaskosabb hangzás nagy szolgálatot tett nekik, miközben (feltételezem) a teljes pályafutásukat átfogó szerzeményeik között kalandoztak. A zenekar a közelmúltbeli tagcserék ellenére is szépen összeszokott volt, a jól bevált Power Metal fogásaival rendesen megmozgatta a közönséget. Marta nagyon erős és meggyőző hanggal bír, ami alaposan belehasított a dobhártyákba. Igazából viszont a showt a jóképű gitáros, Giuseppe lopta el, aki a sörényével söpörte le az első sorokat, és a gitártudása sem utolsó. Bevallom, eléggé felkészületlenül ért ez a viperafészek, de a dallamos, ütős Power Metal mindig balzsam a fülemnek. Siker!
Aztán jött a sokk. Rok bejelentette a színpadról, hogy Todd gégegyulladást kapott, és egy hangot sem tud kiénekelni. Szerintem az első pillanatban mindannyian a dátumot ellenőriztük, hátha április elseje van. A zenekar ennek ellenére úgy döntött, hogy lejátszik egy megkurtított szettet helyi metálénekesek segítségével, Rok pedig korrekt módon mindenkinek felajánlotta a jegyár visszatérítését, ha igényt tart rá. Nem vagyok benne 100%-ig biztos, de úgy tudom, a jelenlévők közül senki sem élt ezzel a lehetőséggel.
Ettől a pillanattól kezdve nem volna se korrekt, se helyénvaló Riot V-koncertbeszámolót írni, ez inkább egy csúcsminőségű metálbuli krónikája neves vendégekkel. Az ének oroszlánrészét Katarina vállalta, némi segítséget pedig Andrej (egymaga a teljes Bloodstreets) és Urban nyújtott. Todd elhörgött néhány mélyebb részt, de főként a konferanszié szerepét vette át. A zenekar többi tagja remek hangulatban volt, kivéve Dont, aki igen komoran pengette le a basszustémáit. Ebben a bandában nincs helye hibának, a szettet hibátlanul tolták le. Nem állhatom meg, hogy ne említsem meg Mike Flyntzet, akit simán kifelejtenek a műfaj legjobb gitárosairól szóló összes listáról. A mestertől tanult, és maga is nagymesterré vált – alulértékelten, ahogy a Riot (V) is alul van értékelve a teljes pályafutása során.
Ahol a vendégénekesek elfelejtették a dallamot vagy a szöveget, ott besegített a felhőtlen hangulatú közönség, amely az egész koncertet végigüvöltötte A-tól Z-ig. Személy szerint totál őrülten jól éreztem magam, az élmény a jó másfél óra alatt összefoglalta az egész metálos gondolkodásmódot, tartást és meggyőződést, innen ered a cikk alcíme is. Mindhárom énekest dicséret illeti, mert tényleg színvonalasan énekelték el az összes nehéz énektémát, Katarina pedig különösen igazi lázadó és harcos. Mélyen meghajlok előtte. Az volt az érzésem, hogy az érzékeny Todd egész este a meghatottság könnyeivel küszködött, ami csak fokozta a pillanat varázsát. A koncert után röviden beszélgettem Andrejjel, aki még mindig úgy 10 cm-rel a föld felett lebegett. Még mindig nem hitte el, mi történt az imént, neki ez egyértelműen életre szóló élmény volt.
A koncert után minden tag rendelkezésre állt beszélgetésre, autogramosztásra és közös fotókra. Mike-kal végigvettük a zenekar teljes történetét, rengeteg új, szomorú és lenyűgöző dolgot tudtam meg, a fickó tényleg kellemes és nyitott beszélgetőtárs volt. Jonathannel a technikás Death Metalról vitatkoztunk, ami a szenvedélye. Nagyon érdekes beszélgetés volt, pedig ehhez a műfajhoz abszolút semmit sem értek.
A legtovább Don állt ellen a jó energiáknak, aki Mike segítségével vezeti és menedzseli a zenekart. Csak akkor engedett fel, amikor belekortyolt pár húzásnyit a Jelični Vrhről származó bio gyümölcspálinkába. Felderült az arca, és jóindulatúan tudomásul vette a kívánságlistámat a következő koncertre. Biztos vagyok benne (naná), hogy be is gyakorolják őket, hiszen Todd azt mondta, magától értetődik, hogy ezt a koncertet még kiengesztelik.
Ezután még kemény metálparti következett, kiváló sör patakjai mellett, az egyetlen igazi zene kíséretében. Ennyi érdekes arccal már rég nem futottam össze és ismerkedtem meg. Hosszú évtizedek után újra láttam néhány alakot a sötét koncertmúltamból is, a történetek és sztorik sokkal színesebbek voltak, mint ahogy én emlékszem rájuk.
Szóval számítok rá, hogy Todd állja a szavát, és a közeljövőben újra találkozunk a Jedróban. Shine On!
Gratulálok Roknak és a csapatnak a rendezvény lebonyolításához – le a kalappal, ahogy a szlovén labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya mondaná.
Szöveg: Igorac
Fotók: Silvija és (talán egy-kettő) Igorac
