Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Pell, Axel Rudi
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 57:16
Pontszám: 4/5
Pár szó az új, immár tizenhatodik stúdióalbumról, amelyet „a német Richie Blackmore” alkotott, vagy ha egyenesen akarunk fogalmazni, a hathúros elmélet mestere, Axel Rudi Pell. Amikor a fickó kiad egy lemezt, pontosan lehet tudni, mire számíthatsz. Tudod, hogy a német válaszról van szó a hetvenes évek nagy alkotásaira, amikor a rockpionírok legfontosabb lemezei készültek. Axelnek ezek biztosan az első három Rainbow-album!
Axel Rudi Pell kivételesen tapasztalt gitáros, zeneszerző, hangszerelő és producer. A nyolcvanas években a német Steeler soraiban edződött, aztán önálló zenei útra lépett. Az „Into The Storm” az az album, amely idén február közepén már le is zavarta az első népszerűsítő turnéját az öreg kontinensen. Idén szeptemberben jön a folytatás, a nyár folyamán pedig valamelyik fesztiválon is összefuthatunk Axel Rudi Pellel – a legnagyobb esély erre az idei Bang Your Head!! fesztiválon van a németországi Balingenben.
Hát kedves rockerek! A „nagy Rainbow-megszállott” ezúttal egy változtatást is megengedett magának. Ez végig hallatszik az albumon, bár a stílusra egy hajszálnyit sem hat. Axel lecserélte a hosszú évek óta a felállásban játszó Mike Terranát, és a soraiba csábított egy dobos legendát! A felséges Bobby Rondinellit. Rondinelli az a fickó, aki valaha a Rainbow-ban is dobolt, de játszott a nagy Blue Öyster Cult és a Black Sabbath mellett is. Szlovénia közelében 2005-ben lépett fel a The Lizards együttessel. Akkor az olaszországi Trevisóban játszottak koncertet (Glenn Hughes előzenekaraként).
Az „Into the Storm” azért még egy dologban eltér az elődeitől. Rondinelli mellett más a hangulata is. Sötétebb tekintettel néz a világra, mint a korábbi albumok. Kissé modernizált a produkció, testesebb a gitárhang, a ritmusszekció pedig sokkal erősebben kontrasztos és hangsúlyos. Bobby Rondinelli kifejezetten fizikai dobos. A lendülete karakteresen felismerhető. Megvan a saját egyénisége. Mint ahogy a átmenetei, a gurításai is. Ez nem megy minden dobosnak. Ilyen volt és maradt Terrana is. Terrana is magával hozta a saját dobos-dossziéját, amely Axel Rudi Pell stúdiómunkáinak többségét gazdagítja. Rondinelli viszont technikai értelemben érezhetően másként dobol. És ez jó. Mert így Pell jól ismert dalszerzői sablonja végre megkapja a nagyon is szükséges felfrissülést, újítást, dinamikus továbbfejlesztést! Rondinelli már az első számban beveti néhány tipikus ágyúdörejű átmenetét, amelyekből nem nehéz párhuzamot vonni a korábbi bekezdésben említett zenekarokban nyújtott munkájával. A hangzás ezúttal rendkívül tömör és lavinaszerű. Aki nem készül fel, az egy pillanat alatt vérezni kezdhet a füle! A gitárfrázisok és a ritmusszekció éles kontrasztját a billentyűk újra markáns függönyei emelik följebb a hangulatban!
Johnny Gioeli állandó. Énekesként fenséges. Ugyanúgy, mint régen, amikor először csatlakozott Pell csapatához az „Oceans Of Time” (1996) című albumra! Az egyedi hangszínű énekes, aki ismét teljes erőbedobással dolgozik anyazenekarában, a Hardline-ban, a jól ismert szaftosságával varázsol el. Ez a hang továbbra is a magasan domináns dallamos tisztaság és a recés, torokból jövő rekedtség remek elegye. A Tower Of Lies tipikus, pompázatos nyitó pusztító, Axel Rudi Pell ortodox receptje szerint kimérve. Vele az album egy szemvillanás alatt belesimul az elvárások kereteibe. Egy tenyérnyire közelíti meg a Burning Chains. Pell megint a középtempós hard rock szvitek megkomponálásában a legerősebb. Beszélhetünk mini eposzi szvitekről is, hiszen minden szám tele van átvezető díszítéssel, amelyeket Pell ügyes kezeinek egyedülálló érintése ízesít nagyon ravaszul, és ezek a kezek elkápráztató szólókirándulásokat tálalnak! Kivéve a Hey Hey My My-t a „rock ‘n’ roll can never die” sorral, amely Neil Young eredetijének feldolgozásaként valahogy nem illik egészen össze a többi anyaggal, az „Into The Storm” egyébként tipikus Pell-termék. Az album csúcspontja természetesen a záró eposzi szvit, az Into The Storm, amelyet az album végére tettek. A tíz percnél hosszabb szám „arabeszkekkel” is meg van sózva, ami megint nem újdonság Pelltől.
Az Axel Rudi Pell-rajongók ezt az albumot is beteszik a gyűjteményükbe. Mindenki más, aki nem ismeri a zenészt, lelkes lesz, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy az előző tizenöt is nagyon hasonló. Mi, harmadik csoport pedig megint azt állapítjuk meg: „Jó, az elvárásoknak megfelel, és a címtől függetlenül, rázkódtatás nélkül!”
Felállás
Johnny Gioeli – ének
Axel Rudi Pell – gitár
Ferdy Doernberg – billentyűk
Volker Krawczak – basszusgitár
Bobby Rondinelli – dobok
Produkció
Axel Rudi Pell
Számlista
1. The Inquisitorial Procedure (1:48)
2. Tower of Lies (4:26)
3. Long Way To Go (5:32)
4. Burning Chains (5:23)
5. When Truth Hurts ( 6:46)
6. Changing Times ( 6:05)
7. Touching Heaven (7:02)
8. High Above (4:49)
9. Hey Hey My My (5:01)
10. Into the Storm (10:35)
