Helyszín: Šentjur pri Celju / Szlovénia
A koncert dátuma: 2008. február 21.
Látogatók száma: 170
Jegyár: 5,00€
Mostanában, amikor egymást érik a hazai zenekarok koncertjei, már szinte nehéz eldönteni, hova menjen az ember. Nos, február 22-én, pénteken nem volt kérdés, merre kell venni az irányt. Šentjurba hívott a Metalurgija a Thraw, a Gonoba, a Crossbreed és a Negligence részvételével!
A šentjuri művelődési ház bemelegítését a karintiai thrash-kölykök, a Thraw kezdték. Hiába fiatalok, kicsit méltánytalan is ezt hangsúlyozni, hiszen mostanában náluk dolgozik kevés metalzenekar többet idehaza, és kitartóan gyűjtik a színpadi kilométereket. Šentjurban is profin és lelkesen letolták a maguk egy óráját, néhány apróbb hiba és a kezdeti gyenge hangosítás ellenére. Kár érte, mert az Ožbej Paternus/Domen Hudrap gitárpáros riffjei (Domen a Wartune basszusgitárosának, Tilennek is a testvére, úgyhogy csak azon tűnődöm, mit esznek vajon a karintiai Hudrap családban?!) gyújtósak és ütősek, mégis elég érdekesek és átgondoltak, enyhén death metalos felhanggal. Az énekes, Aleksander Smode rendesen megoldotta a feladatát, de az énekhang hangosításával sajnos rögtön az elején akadtak kisebb gondok. A Thraw setlistje egyre telítettebb saját számokkal, és ez így helyes, hiszen az ország egyik legígéretesebb zenekaráról van szó. A srácok azért tudják, hogy a pályafutás elején néha nem árt egy-egy feldolgozás is, amelyeket szerencsére gondosan választottak ki, és hála az égnek, nem kellett végighallgatni valami agyonrágott „Seek and Destroy”-t, amit gyakorlatilag minden garázsbanda el tud játszani. A saját, romboló Beats od Aggression, Thraw és a remek instrumentális Dead in the Depth mellé így thrash-klasszikusok társultak: a Testament „Over the Wall”-ja, a gyilkos Slayer-páros, a „Raining Blood”/„Angel of Death”, a legvégére pedig az Anthrax klasszikusa, az „Indians” kiváló előadásban. A refrénnél a közönség remekelt, Aleksszel együtt énekelte a ragadós sorokat. „Cry for the Indians/Die for the Indians.” WARDANCE!!!
A zenekarok programja svájci pontossággal peregett, és a következőként a camel metal zászlóvivői, a Gonoba foglalták el a színpadot. A négy fellépő közül ők lógtak ki leginkább, hiszen egyedüliként volt growlert éneklő frontemberük, és a zenei irányuk is kicsit eltért a másik három thrash metal zenekarétól. Ennek ellenére a Gonoba fellépése nem hagy sok embert hidegen, és most is szép számú tömeg csápolt a színpad előtt. A hangosítás sokat javult, így tisztán és érthetően szóltak Mitja és Matjaž dinamikus szólói, és Brane nélkülözhetetlen, gatyát szaggató basszusa! A Gonoba valóban azon bandák közé tartozik, amelyekben a metalszcéna egyik legjobb basszusgitárosa játszik, a basszusvonalak ugyanis egyszerűen hihetetlenek. Egy igazi szlovén Steve DiGiorgio! A legnagyobbat végre a frontember, Hopsy lépett előre: a Tribute 2 Miki koncerthez képest teljesen új fényben mutatkozott. Józanul sokkal jobb a színpadon, végre nem ugyanazokkal a szavakkal konferálja be az összes dalt („A következő szám…”), és a közönséggel való kommunikációja is nagyban javult. Végül pedig énekben is koncertről koncertre jobb, remekül hozta a dalokat, amelyek kezdenek igazi koncertklasszikusokká válni. Élőben mindig gyilkosan szólnak a legutóbbi demó dalai, legyen az a The Black Side of Life vagy az erotikus Lust, az első demóról pedig az In Vain hallgatása volt nagyszerű élőben. A közönség is egyre jobban ismeri a számokat, a záró Victim of Myself pedig az első sorok refrénbeli támogatásával pusztító lett. A Gonoba a Tribute 2 Miki némileg keserű utóízét bőven helyrehozta, a tevék láthatóan újra tele vannak vízzel. Camel metal ’till Death!
A Metalurgijára látogatás egyik kiváló oka az volt, hogy a Crossbreed végre teljes. Igen! A Crossbreed hosszas keresgélés után végre megtalálta az énekesét, és ez nem más, mint az Eruption régi motorosa, Klemen „Buco” Kalin. Nagy volt a várakozás, és szinte teljesen be is teljesült. Bucónak sikerült a premier, az új zenekarral az első fellépésén kellemesen jól szerepelt. Még nem sikerült minden szöveget bemagolnia, így az instrumentális négyes néhány számot az ő távollétében nyomott le, de nem kétlem, hogy néhány fellépés után az ország egyik legjobb metalzenekara áll majd előttünk. Hangszeresen Grega, Simon, Nejc és Boštjan már most is azok voltak, most pedig végre feltehetik az i-re a pontot. Buco-nak már csak a Crossbreedhez illő igazi hangot kell megtalálnia, mert most még vegyesen szólt a magas sikoly, a semi-growl és a thrashes, koszos középhang, de mindenképp hagyni kell neki még egy kis időt, hogy beleszokjon a Crossbreedbe. A Crossbreed megszokott feldolgozásai élőben fantasztikusan sikerültek, főleg a legendás Priest örök klasszikusa, a „Painkiller”, amelyre a közönség teljes erőbedobással reagált. Nem kevésbé az Annihilator, a kanadai legendák „Alison Hell”-je és a Destruction pusztító „Curse the Gods”-a, amely Klemen és Simon basszusgitáros duettjében ideálisan szólt. A Crossbreed túl hamar zárta le az egy óráját a saját Manipulated című számával, amiről azt mondhatom, hogy a szlovén metalszcéna egyik legjobb dala. A frissen szerzett énekessel az első fellépés jól sikerült, még kissé óvatosan és némi lámpalázzal, de egy percig sem kétlem, hogy a Crossbreed fellépésről fellépésre még jobb lesz. A srácok a „slotjuk” végén kisorsoltak egy gitárszépséget, amely addig csábítóan lógott a színpad fölött; gratulálunk a szerencsésnek. Nemcsak játszani tud majd rajta, hanem sört is nyithat vele, amit Buco a hangszer éles metalos formája miatt vett észre. Minden metálos álma…
Érthető módon az est végére gyűlt össze a legnagyobb tömeg a színpad előtt, hiszen még hátra volt a szlovén thrash metal óriásainak, a Negligence-nek a koncertje. A Negligence megalakulása óta ámulatba ejti a szlovén metaltársadalmat, a tavaly megjelent debütáló albumuk, az Options of a Trapped Mind pedig csak a karrierjük csúcsa. A srácok már az első pillanatoktól megmutatták, mit jelent élőben játszani. Kompromisszumok nélkül, nyersen, energikusan, agresszíven, vagyis mindazzal, ami az igazi thrash. A látottak és hallottak alapján a Negligence szégyenkezés nélkül összemérhető bármelyik thrash metal óriással. A színpadon a srácok maga a tökély, az álomszerű gitárduó, Dyz/Jey pusztítóan hihetetlen, ütős riffekkel és lélegzetelállító szólókkal bizonyították, hogy fenomenálisan összeszokott páros. Élőben még jobban érvényesül a romboló ritmusszekció, a basszusgitáros Lipnik a lemezhez képest is jobban hallható, Ruzz pedig a dobbőröket még a lemezen hallottnál is jobban kínozza. Az Options of a Trapped Mind album után nehéz elhinni, de a Negligence a színpadon még jobb. Mindenképp Alex érdeme is, aki pontosan az, amire a Negligence-nek szüksége van. A thrash-énekes prototípusa: fiatalos, agresszív energia a csúcson, igazi thrash „don’t fuck with me” attitűd, és olyan hang, amiért sokan ölnének. Nagy kár, hogy a mikrofon időnként megadta magát, és Alexet többször nem lehetett hallani, de amikor igen, mindent bepótolt. Az olyan dalok, mint a Bay Arena, a Fight Back és az Options of a Trapped Mind, a színpadon teljesen új arcukat mutatják, és mikor a Negligence ráadásul odavág még egy hihetetlen Shark Attack-et és a Testament-feldolgozást, az „Into the Pit”-et (pedig nem lett volna rá szükség, hiszen a saját anyag bőven elég), tátva marad a szád. Az egyetlen, amit a Negligence-nek felróhatunk Šentjurban, hogy túl rövid volt a koncert, még egy órát sem tett ki. Vagy olyan jó volt, hogy az idő elszaladt mellettem… Mindegy, találkozunk a következő Negligence-koncerten!
A Metalurgija a remek zenekaroknak és a fantasztikus szervezésnek köszönhetően túl gyorsan véget ért. A szervezők lelkesedéséből, szorgalmából és munkabírásából sokan tanulhatnának. Mindenre gondoltak: pontos programbeosztás, rendes hangosítás, olcsó italok és barátságos biztonsági őrök. Végül pedig a šentjuri művelődési ház terme is otthonos és kellemes, így remélem, hogy Šentjurban hamarosan lesz még hasonló esemény. Addig is viszlát!
Fotók: Špela Macuh
Szöveg: Rok Klemše
Képgaléria
