Az interjú dátuma: 2008. 01. 18.
A Metaphor amerikai zenekar, amely a Starfooted debütalbummal vált ismertté, és a progresszív közönség körében nagy tiszteletnek örvend. A későbbi lemezek ugyan sosem érték el ugyanezt a népszerűséget, de ettől még semmivel sem voltak kevésbé fontosak. A Metaphor a Genesishez nagyon hasonlító, tisztán szimfonikus formációból meglehetősen egyéni stílusú zenekarrá fejlődött, amely a szimfonikus rock, a neoprogresszív zene és az avantgárd elemeit ötvözi. A Rockline-nak a zenekar valamennyi jelenlegi tagja válaszolt – Malcolm Smith gitáros és fő zeneszerző, Marc Spooner billentyűs, John Mabry énekes-szövegíró, Jim Anderson basszusgitáros és Greg Miller dobos.
Rockline: Főállású zenészek vagytok? Tudom, hogy Marc (Spooner) egy nem progresszív zenekarban is játszik. Ha profik vagytok, nem hinném, hogy csak a Metaphorral eleget kerestek.
Marc Spooner (MSp): Nekem is, meg mindenki másnak is van más munkája, a zenén én csak folyamatosan agyalok.
Malcolm Smith (MS): Marc a másik zenekarával áll a legközelebb ahhoz, hogy főállású zenész legyen, de mindannyiunknak van munkája, hogy támogathassuk a zenénket. Szóval nekünk ez rendkívül fontos hobbi, amellyel egyszerre több dolgot is le tudunk fedni.
Rockline: Mennyi időt töltötök együtt próbálással? Tudom, hogy néhány másik, nem profi zenekarnak, például az IQ-nak a munka miatt nincs sok ideje próbálni, általában csak hétvégén. Nálatok is így van?
MSp: Hát persze. Ha hetente legalább ketten összejövünk, az már haladás.
MS: Én személy szerint sok időt szánok a szerzésre – vagy teljes dalokat írok, vagy dalrészleteket hozok, amelyekből a zenekarral közösen lesznek teljes számok. Maguk a dalok akár hónapokig is készülhetnek, mert kisebb adagokban dolgozunk, egyszerre pár órát. Aztán összejövünk a zenekarral, és számítógép előtt megcsináljuk az aranzsmákat, de ez is csak pár óra egyszerre, hetente egyszer vagy havonta párszor. Amikor a számok a gépen már majdnem készen vannak, elkezdünk próbálni, és menet közben javítgatjuk őket. A próbák hetente egyszer három órásak, úgyhogy hónapokba telik, mire mindent tudunk. De ha összeadnád ezeket a háromórás próbákat, nem jönne ki több pár hétnél! Bárcsak ezt folyton csinálhatnánk…
Rockline: Úgy indultatok, mint Genesis-feldolgozásokat játszó banda, igaz? El tudjátok mesélni, hogyan kezdődött?
MS: Hirdetést adtam fel a helyi lapban, hogy hasonló ízlésű zenészeket keresek, akikkel szórakozásból játszanánk a jó öreg Genesist. Ez, azt hiszem, 1993-ban volt… Marc csatlakozott elsőként, később a többiek (akkor még más volt a felállás), és a Gabriel-korszak legjobb számait játszottuk. Már akkor írtam a saját dolgaimat, és vittem őket a zenekarnak, amelynek a felállása akkoriban változott, később pedig az eredeti anyagon dolgoztunk tovább.
Rockline: Miért kezdtetek saját számokat írni? Mindig is ez volt a terv?
MS: Nálam igen! Amikor már elég magabiztos lettem a saját dalaimban, bevittem őket a zenekarba, és ennyi volt!
John Mabry (JM): Sokan írunk dalokat. Az elején nem volt választás – egyszerűen nem tudunk másképp. Én már a középiskola óta írok dalokat, és még mindig csordogálnak belőlem. Általában nem progresszívek, amíg a zenekar fel nem dolgozza őket. A szólómunkáim inkább James Taylor és Jackson Browne stílusában mozognak.
Rockline: Nehéz volt kiadót találni a debütalbumhoz?
JM: Ahogy emlékszem, olyan volt, mintha száz tortát vágnál a falhoz, és figyelnéd, melyik marad rajta.
MS: Rengeteg promóanyagot elküldtünk, és a Galileo, ami akkor új kiadó volt, felvett minket. Ha kiadót keresel, számíts az elutasításra!
Rockline: Mit jelent nektek a zenétek, és a zene úgy általában?
MSp: Sokat. Mindent.
Jim Anderson (JA): A zene olyan sok mindent kínál! Általa kreatívan kifejezheted magad, gondolatot vagy történetet is átadhatsz vele. Néha terápiás hatású lehet. A zene szenvedély, akár játszod, akár hallgatod.
MS: Nekem kreatív önkifejezést jelent. Mindig azt mondtam, hogy azért írok zenét, mert muszáj, mert kreatívan ki kell elégítenem saját magamat. Általában hangszeres dolgokat írok, és nem azért, hogy üzenjek vele valamit. A zene egyszerűen kijön belőlem, és ha jól szól, addig haladok ebbe az irányba, amíg falba nem ütközöm. Akkor megyek egy másik irányba, és ott is kipróbálok valamit. Azért csinálom, mert jó móka! Életem fontos része, és sok örömet ad.
Rockline: Fel tudnátok sorolni a hatásaitokat? Én a Genesist és a Gentle Gianst vettem észre. Még mást? Vannak a progresszív zenén kívüli hatásaitok is – jazz, klasszikus, blues?
MSp: A Yes, a Genesis és a Gentle Giant fontos hatásai mellett hatott rám a jazz, a klasszikus zene, a Led Zep, a Camel, a Happy The Man, az ELP és még sokan mások. A blues viszont biztosan nem!
JA: Szerintem mindannyiunkra hatással van, amit hallgatunk – és minél jobban tetszik valami, annál nagyobb a hatása. Én sok jazzt és klasszikus zenét szeretek.
JM: A szövegeimre nagy hatással van Bruce Cockburn képszerű stílusa és Richard Thompson szarkasztikus megjegyzései. Stílusban sokat kölcsönzök Steve Hoggarthtól (Marillion) és Phil Collinstól (Genesis). Szeretem a szakrális kóruséneket, a new age-et (különösen a Windham Hill-iskola improvizatív akusztikus zenéjét, az olyan éteri zenét, mint Kitaro, és az olyan zenét, ami sehová sem vezet, mint Eno, Budd, Stearns és Serrie) és persze a jó öreg rock’n’rollt is.
Greg Miller (GM): Nekem a Rush, a Led Zep és Burt Bacharach.
MS: Szeretem a jó jazz fusiont. Most vettem egy új CD-t – Joe Henderson Big Band, ami csodálatos. Klasszikus zenét is hallgatok.
Rockline: Bár nyilvánvalóan hetvenes évekbeli hatások értek titeket, még mindig szívesebben alkottok eredeti zenét? Nagyobb örömet leltek ebben, mint ha csak valaki más stílusát másolnátok?
MSp: Persze. Retro progként címkéznek minket, de szerintem ez a hallgatók lustaságából fakad. A kritikusoknak úgy kell recenziót írniuk, hogy az albumot csak egyszer-kétszer hallották, és így sokat mellélőnek. A jó progresszív zene részletei és szerkezete idővel tárul fel. Persze a hangzások néha hasonlítanak a hetvenes évekbeliekre, de hát ezek jó hangzások! A kompozícióink és az aranzsmaink viszont szerintem eléggé eredetiek.
MS: Sokkal jobb eredeti dolgokat csinálni – az igazat megvallva nehezen hallgatom a régi Genesist (a későbbi lemezeket pedig még nehezebben) – úgy értem, ezeken az albumokon én is felnőttem, mint a legtöbb prograjongó, de ma az egyetlen prog, amit hallgatok, a saját zeném. Most abban reménykedem, hogy a Metaphor stílusa kikristályosodik, és úgy érzem, a szerzői munkám is fejlődik.
JA: Amikor zenét építesz, a hangzások maguktól jönnek. Nem áll szándékomban senkit lemásolni.
Rockline: Honnan merítetek ötleteket a szövegekhez? Minden albumnak van jó ötlete vagy koncepciója?
JM: Többnyire abból, ami éppen foglalkoztat, mivel én vagyok a fő szövegíró. A Starfooted készítésekor sokat foglalkoztam a gnoszticizmussal, így természetesnek tűnt, hogy ezt a témát szövegben és zenében is feltárjam. Az Entertaining Thanatos esetében csapatdöntés volt, hogy ne csináljunk még egy elbeszélő albumot, hanem hagyjuk, hogy a dolgok maguktól felszínre törjenek. Sokunk gyászolt közeli halottakat, amikor elkezdtük a szerzést, ezért természetes volt ebbe az irányba menni, afféle közös gyászfeldolgozásként. Tulajdonképpen nagyon terápiás volt! Az új albumnál megint közösen döntöttük el, hogy elbeszélő mű legyen. A The Sparrow ötletével már az Entertaining Thanatos előtt foglalkoztunk, és még mindig lelkesek voltunk érte. Amikor a könyv szerzője, Mary Doria Russell engedélyt adott, hogy felhasználjuk a történetét, már nem volt visszaút.
Rockline: Támadtak már titeket vallási csoportok a szövegeitek miatt, hiszen a vallással néha elég cinikus módon bántok?
JM: Furcsa, de nem. Jó, hogy cinizmust látsz, és nem azt, hogy ellenségesek vagyunk a valláshoz. Mivel lelkész vagyok, elég komolyan veszem a vallást. De a cinizmus nélküli vallás pusztító hatású lehet. A vallásban a kritikai gondolkodás kulcsfontosságú, és remélem, hogy ezt megmutatom a szövegeimben. A vallást egyáltalán nem utasítom el. Csak azt mondom, hogy nem szabad kitérnünk a nehéz kérdések elől, és a vallásnak szembe kell néznie a nehéz témákkal, különösen az erőszakkal, a tudatlansággal, az öntudatlansággal és a butítással, amelyekért maga is felelős. A vallásnak sok mindenért felelnie kell, de ugyanakkor része annak is, ami emberivé tesz minket. Remélem, a szövegekkel egyensúlyt tartok a dicsőítés és a kritika között, mert a hithez való racionális és felnőtt hozzáállásban mindkettő fontos.
Rockline: Mennétek valaha egy rövidebb európai turnéra?
JA: OK!
MSp: Szívesen!
GM: Persze! De nehéz lenne, hogy mind az öten egyszerre szabadságot kapjunk a turnéra. Mindenképp megér egy próbát, ha adódna rá lehetőség. Én személy szerint egy európai turné kedvéért minden mást háttérbe szorítanék.
MS: Na jó, akkor nekem kell az észszerűnek lennem – a turné az általános körülményeinket tekintve nem valószínű.
Rockline: Vállalnátok előzenekari szerepet nagyobb bandák mellett, mondjuk a The Flower Kings, a Spock’s Beard, az Arena vagy az IQ előtt?
MSp: Mindenképp.
GM: Nem kell kétszer kérni!
MS: Megvan a címünk!
JA: Nooo…hát legyen!!
Rockline: És mi a helyzet a koncertekkel? Tudom, hogy az USA-ban rengeteg art rock fesztivál van. Játszottatok már valamelyiken, és ha nem, szeretnétek?
MS: A kezdeti pár fellépésen kívül, amikor még Genesis-feldolgozásokat játszottunk, tulajdonképpen sosem léptünk fel közönség előtt.
MSp: Sajnos élőben nem vagyunk aktívak, de én személy szerint örömmel játszanék valamelyik fesztiválon.
Rockline: A munkáitok miatt egyáltalán turnézhatnátok?
MSp: Egyelőre nem.
JA: Először is kell egy első fellépés! A munka és a család az első. Semmiképp sem tudnánk megélni pusztán a zenéből, legalábbis nem ebből a fura zenéből, amit most játszunk.
Rockline: A Starfooted óta sokat cseréltétek a ritmusszekciót. Szerintetek most stabil?
MSp: Igen. De a többiekről nem vagyok biztos. Ha ha.
JA: Szerintem mi nem vagyunk stabilak!
JM: A rohadt dobosok annyira szeretnek felrobbanni!
GM: A feleségem nem értene egyet, de szerintem elég stabil vagyok.
MS: Ki tudja! A dobosok és a basszusgitárosok különcök, akikkel szépen és finoman kell bánni.
Rockline: Térjünk egy pillanatra az új albumra. Elégedettek vagytok a közönség és a kritikusok reakciójával?
MSp: Többnyire igen. Szeretném, ha több példány fogyna, és így a közönségtől is több visszhang jönne!
MS: A pozitív kritikáknak mindenképp örülünk – az eladásoknak pedig mindig.
Rockline: Elégedettek vagytok a The Sparrow számaival?
MS: Nagyon – szerintem megmutatják a fejlődést az én szerzői munkámban és az egész zenekaréban.
MSp: Többnyire igen. Minden művész azt szeretné, hogy az alkotásai még jobbak legyenek, amikor már elkészültek.
Rockline: Ha visszagondoltok, változtatnátok valamit ezen a lemezen?
MSp: Soha ne gondolkodj visszafelé, mindig előre!
MS: Nincs értelme azon rágódni, ami megtörtént, a következő projekttel kell kezdeni.
JA: Mindig vannak dolgok, amiken változtatnék, de nincs idő visszafelé gondolkodni.
MS: Visszamennék, és megkérném Jimet, hogy legalább egyszer cserélje ki az alsóját. Szörnyű probléma volt!
Rockline: Hogyan döntitek el, milyen lesz az album hangzása? Előre megbeszélitek, vagy hagyjátok, hogy a dolgok maguktól alakuljanak?
MS: Hagyjuk, hogy a zene magától kibontakozzon – a zene nem tudom, honnan jön, mi csak formáljuk.
MSp: Előtte beszélünk róla, de a végén mindig minden természetesen alakul.
JA: A The Sparrow-nál sokat beszéltünk a főbb részekről, aztán ezeket kisebbekre bontottuk, amelyek mindegyikének saját hangulata van, a történet eseményeitől függően. Néha John (Maybry) azt mondja, hogy egy résznek sötétebbnek kell lennie, és akkor valami beteg dolgot kell alkotnunk. Olyan ez, mint a festés. Az utolsó pillanatig nem tudod pontosan, hogyan fog szólni.
Rockline: Milyen más zenei projektekben vesznek részt a Metaphor tagjai? Marc a Hitmenben játszik…
JM: Greggel a Mind Furniture-ben vagyunk, és épp most adtuk ki a második CD-nket, a Hoop of Flame-et. Prog-pop, a Spock’s Beardhez hasonló, az albumon két 25 perces szvit van. Az egyik szvitben Isten a vádlottak padján ül, a másik Kierkegaard tudat három fokáról szól. Zene az agynak (és a lábnak)!
MS: Jelenleg egy szóló CD-n gondolkodom, és már sok minden meg van írva hozzá. Vicces, hogy a Metaphorhoz hasonlóan szól.
MSp: A Hitmen és a Metaphor mellett hétvégenként sok jamet játszom barátokkal. Jelenleg, hiszed vagy sem, egy fusiont játszó zenekarban is benne vagyok. Igyekszünk elérni valamit, de most minden nagyon lassan megy. Feldolgozásokat játszunk a Mahavishnu Orchestra-tól és a King Crimsontól, ezenkívül klasszikus (elektromos) jazzt és némi eredeti anyagot is tervezünk. Remélem.
Rockline: És végül, mit gondoltok, mi vár a Metaphorra a jövőben?
JA: Jelenleg még nincs semmi a terveink között, egyébként mindig készen állok az akcióra.
MSp: Remélem, még egy album. Aztán még egy. Malcolm?
MS: Nehéz megmondani. Most a zenekar pihen. Nem tudom, mikor indulunk újra egy új album felé, de biztosan állíthatom, hogy mindegyik tagtól lesz új zene!
Képgaléria
