Kiadó: Century Media
Megjelenés dátuma: 2023. 2. 24.
Produkció: Insomnium
Az album hossza: 50.26 perc
Műfaj: Melodic Death Metal
Értékelés: 9/10
A finn melo-death melankólikusokat, az Insomniumot nem kell különösebben bemutatni. A zenekar negyedszázada működik, a 2006-ban megjelent harmadik albumukkal, az ‘Above the weeping world’-del pedig meghatározták összetéveszthetetlen hangzásukat, amelyet az azóta készült lemezek már csak tovább csiszoltak. A koronavírus-járvány idején a finnek kiadtak egy négyszámos EP-t, az Argent Moont (a kritikát ITT olvashatod), most pedig a 2019-es kiváló ‘Heart like a grave’ után új albummal, az ‘Anno 1696’-tal tértek vissza.
A zenekar ezúttal – akárcsak a 2016-ban megjelent ‘Winter’s Gate’-nél – konceptalbum kiadása mellett döntött, amelynek alapötlete a ‘Winter’s Gate’-hez hasonlóan egy novella volt. Ezt Niilo Sevänen énekes-basszusgitáros írta, aki egyébként a finn Kotka városának kulturális igazgatója.
A tizenhetedik század utolsó harminc éve rendkívül kegyetlen volt Skandinávia lakóinak: rendkívül hideg és hosszú telek, rövid, terméketlen nyarak sújtották őket, ami hosszú szegénységhez és éhínséghez vezetett. A papság mindezt természetesen a Sátán műveihez kötötte, ez pedig szörnyen kegyetlen boszorkányvadászatokhoz és ártatlanok, főként nők lemészárlásához vezetett. Niilo pontosan ezt a korszakot választotta történetéhez, és ebből lett a konceptalbum.
A nyitó 1696 már komoran indul: rituális dobbal, akusztikus gitárokkal, részben zongorával és a háttérben fújó szél hangjával, Niilo pedig az intróban elbeszélő stílusban az erdők mélyére vezet minket, messze a templomoktól és a haldokló királytól. A zene aztán vad melodeath-té változik, black metal-os atmoszférikus elemekkel, majd a klasszikusabb, melankolikus Insomnium-dallamokba csap át, de Markus dobátmenetei hamarosan visszavezetik a számot a blast beatek tombolásába, amihez a Friman/Vanhala/Liimatainen gitárhármas újra klasszikus dallamos elemeket tesz hozzá. Jön az album első vendége, nem más, mint Sakis Tolis (Rotting Christ), aki Niilóval együtt a középtempós ‘White Christ’-ben baljóslatúan hirdeti a vallási fanatikusok érkezését és azokat a következményeket, amelyeket megjelenésük az elnyomorodott északi vidékre hozott; a szám aztán rendkívül dallamos balladába fordul, de a keserű valóság hamar megszakítja, és a torzítás újra átveszi a kegyetlen valóság szerepét.
“I hold the flame of the White Christ, At the edge of the dark”
Ezután a nyolc és fél perces epikus ‘Godforsaken’ következik, amelyet Johanna Kurkela angyali hangja nyit meg; ő egyébként a Nightwish alapítójának és billentyűsének, Tuomas Holopainennek a felesége. A dal rendkívül sokszínű, úgy kanyarog, mint a Kemijoki Lappföldön át, különböző ritmusok és stílusok fonódnak benne össze, Johanna éteri énekhangja és Niilo death metal vokáljai, valamint a gitárosok tiszta énekhangja is megszólal, mindezt pedig a billentyűs vonósbetétek támasztják alá. Jön a ‘Lilian’, az album főszereplője és első kislemeze; azt mondhatnám, hogy klasszikus Insomnium-szám mindazokkal az elemekkel, amelyeket az utóbbi lemezeiken csiszoltak.
“I drift in twilight, I stray into the dusk, I’m lost in her eyes”
A ‘Starless Paths’ ismét olyan útra visz minket, amely egyszerre hangzik tipikusan zenekarosnak, mégsem támaszkodik valamiféle bejáratott formára és képletre; a szám főleg a második felébe fordulva sokat kacérkodik a black metal elemekkel, váltogatja ezt a stílust egy epikusabbal, aztán hamar mindent akusztikus betétekre cserél – igazi hullámvasút, ami talán nem fog elsőre tetszeni a régi rajongóknak, de pár hallgatás után a bőröd alá kúszik. A ‘The Witch Hunter’ ezután igazi Amorphis-hangulatot hoz az albumra, a gitárszólók pedig felteszik az i-re a pontot.
”To great heights has the power of Satan risen in this country, The Antichrist is like a wolf on the prowl, hunting the weakest”
A következő ‘Unrest’ akusztikus ballada tiszta énekkel, és helyenként a legutóbbi, járvány alatti EP-jükről, az ‘Argent Moon’-ról ismert ‘The Wanderer’-t idézi, csak itt végig akusztikus marad, orkestrális billentyűbetétekkel emelve a hangulatot. Ez aztán félelmetes album-lezárásba fordul a ‘The Rapids’-zal, amely brutális vokálokkal, a vízesés dübörgésével és a zúgók tombolásával zárja le a szerencsétlen Lilian és váratlan megmentője történetét.
“May Lord in his mercy forgive my deeds, May Lord in his mercy absolve
The roar engulfs us, Death’s embrace, I redeem this soul of mine”
Az Insomnium kilencedik stúdióalbuma bizonyítja, miért olyan népszerű a zenekar: egy kiváló történet és a már olyan régóta együtt dolgozó, csúcsszínvonalú zenészek keveréke egyszerűen nem sülhet el rosszul. Ezúttal megmutatták, hogy a megszokott keretekből is képesek és mernek kilépni, ezért lehet, hogy egynél több hallgatás kell, hogy a számok „leülepedjenek”, de higgyétek el, megéri! A teljes élményhez az úgynevezett artbook megvásárlását javaslom, amely az albumon és a nagy formátumú, szövegeket és fotókat tartalmazó könyvön kívül Niilo Lilianról szóló történetét is tartalmazza – ez volt az album alapja – angolul és finnül is, ráadásul megkapjátok a ‘Songs of the dusk’ című exkluzív EP-t is három további számmal, összesen 22 percben.
Szerző: Sebastijan Videc
Számlista:
1. 1696
2. White Christ (feat. Sakis Tolis)
3. Godforsaken (feat. Johanna Kurkela)
4. Lilian
5. Starless Paths
6. The Witch Hunter
7. The Unrest
8. The Rapids
Felállás:
Niilo Sevänen – ének, basszusgitár
Ville Friman – gitár, kísérő ének
Markus Vanhala – gitár
Jani Liimatainen – gitár, kísérő ének
Markus Hirvonen – dobok
