Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Iced Earth
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2017
Játékidő: 54:40
Pontszám: 4/5
Végre valaki, akit nem lehet megvenni. Legalábbis az új albumának címéből ítélve. Az „Incorruptible” pontosan az, amire csendben számítani lehetett az Iced Earth, a power metal hosszú életű amerikai veteránjai részéről. A sorrendben tizenkettedik lemez. Irigylésre méltó. És a harmadik Stu Blockkal az éllenen. Block nyújtja a legbiztosabb énekteljesítményt az albumon. Az ő különösen szerencsés keverékéről van szó abból a legjobból, amit az Iced Earth működése során két elődje, Tim „Ripper” Owens és Matt Barlow nyújtott. Stu megint kiváló. Nem próbálja utánozni egyik híres elődjét sem, a stílusa inkább hálásan hol Barlowhoz áll közel, hol az átható magasságokban szárnyaló Ripperhez, miközben eleget tesz azoknak a sajátos hangulati állapotoknak és atmoszféráknak is, amelyek a zenekar védjegyei működésének minden korszakában. Az új album ez alól sem kivétel.
A zenekar az új lemezen ismét határozottan kacsingat a kilencvenes évek második felének korszaka felé, amikor felvették és kiadták az felejthetetlen „The Dark Saga” és „Something Wicked This Way Comes” albumokat. Ezeket a trükköket már a „Dystopia” esetében sem volt nehéz észrevenni, ahogy a kevésbé ihletett, de még mindig teljesen korrekt folytatásnál, a „Plagues of Babylon”-nál sem. Ezt egyébként Schaffer előzetes nyilatkozataiban be is jelentette. Őszintén szólva anélkül is. A zenekar főnökétől ugyanis ismét valami ilyesmire lehetett számítani. Ezért az „Incorruptible” semmilyen meglepetést nem tartogat. Ha nem is a nyitó, epikusan bombasztikus rohammal, a Great Heathen Armyvel (a vikingek hőstetteinek éneklése), akkor a Raven Wing „önmásolása” fog emlékeztetni arra, hogy az Iced Earth régebbi diszkográfiájának fenti albumaira kacsintgat; a dal némi ihletet köszönhet az olyan számoknak, mint a Ghost of Freedom, az I Died For You vagy akár a Melancholy. Az ezen az ultramelodikus power metal balladán megteremtett hangulatot közvetlenül utána a The Veil is megtartja, a dal valószínűleg helyet kap a zenekar közelgő turnéinak koncertrepertoárjában. Az album nyugodtabb szakasza ezzel lezárul, a banda pedig a folytatásban belecsap az egyik legjobban sikerült, könyörtelenül tépő, züllött metalinduló közepébe, a Seven Headed Whore-ba.
A zeneiség ismét ragadós. Az album tele van bombasztikussággal, pompával, epikussággal és misztikával is. Egyes részeket meg lehetett volna húzni, de Schaffer inkább a drámai színház megteremtésére tesz, ami időnként megnyirbálja a harapós ütőerő kibontakozását. Az album emellett elvárhatóan sötét és vészjósló. A tragédiák lépten-nyomon követik egymást. Az album a kiszámítható és kissé unalmas Brothers és közvetlenül utána a Defiance alatt veszít valamit az alkotói lendületéből, de ilyen pillanat csak kettő van. A szövegek ugyanakkor ismét a testvériséget és a hősök minden egyéb bátor tettét éneklik meg. Az album rengeteg ihletet merít történelmi témákból és szertartásokból is: az amerikai polgárháborúból (a majdnem tízperces záró mini-epikus metalszvit, a Clear the Way), a karibi kalózokból (a „felturbózott” Back Flag), de nem megy el szó nélkül az őshonos észak-amerikai telepesek szellemi rituáléi mellett sem (a kiváló instrumentális Ghost Dance).
Mindent egybevetve azonban az új album a „Horror Show” óta a legheterogénebb. Ez kifejezési szempontból (az összes felhasznált ötletet nézve) a legkiegyensúlyozottabb, amit az Iced Earth az elmúlt 16 évben összehozott. Nagyon kellemesen idézi a kilencvenes évek aranykorát, ami soha többé nem tér vissza, de ezt az Iced Earth-től senki nem is követeli, hiszen nem is lehetséges, nem is reális, ugyanakkor felszedi a zenekar alkotói munkájának jobb pillanatait a 2004–2008-as korszakból, amikor az Iced Earth kissé elvesztette a komponálás igazi iránytűjét. Ezt az érzést kelti különösen a záró mini-epikus szvit, a Clear the Way. Ez szerencsés egyensúlyt teremt azok között a pillanatok között, amelyek egyszer a Glorius Burden előtti korszakra emlékeztetnek, a következő pillanatban pedig éppen a most említett 2004-es albumra.
Annak ellenére, hogy az Iced Earth az új albummal semmi újat és soha nem hallottat nem hoz, nagyon minőségi teljesítményről van szó, amely kívánatos módon más, mint két elődje (amelyeken Stu Block már kiszolgálta Schaffert az énekével), és amely ellen valószínűleg senkinek nem lenne sok panasza, ha közvetlenül a „Horror Show” (2001) után, vagy akár közvetlenül a „Something Wicked This Way Comes” (1998) után jelent volna meg.
Mindezek mellett meg kell említeni még egy fontos tényt. Új tag érkezett a gitáros posztra. Jack Dreyer, aki a White Wizzardból került Schaffer csapatába, ördögien jó gitáros. Bizonyítani vágyik, és tele van munkakedvvel. Schaffernek égetően szüksége volt egy ilyen felfrissülésre. Dreyer már az első fellépésével kivívott magának elég alkotói szabadságot és teret, így kiválóan megcsiszolt néhány hangszeres részt briliáns gitárszólókkal, amelyek bizonyítják, hogy a srác igazi gitárvirtuóz, az ő ideje pedig még csak most jön. Annak ellenére, hogy újonc, Dreyer fontos szerepet játszott az új albumon a komponálás felfrissítésében.
Szóval. Az „Incorruptible” újabb nagyon jó stúdióalbum ettől a hosszú életű csapattól. Nem több annál. De nagyon jó. A zenekar részéről semmilyen evolúciós alkotói előrelépést nem hoz. Ennek ellenére tetőtől talpig meg van fűszerezve mindazokkal a jellegzetes védjegyekkel, amelyek az Iced Earth zenéjét mindig is jellemezték (a tercekben szóló harmóniák fűszerezése is ismét bőségesen akad). Olyan dalcsomagot kapsz, amely ötletileg szerencsésen heterogén és változatos albumot ad. Azt viszont nem érdemes behatóan összevetni a klasszikus Iced Earth-albumok korszakával, különben könnyen csapdába eshetsz, és megint csak azokat a lemezeket fogod hallgatni, amelyek 1990 és 2001 között jelentek meg. A minőségi új alkotás, az „Incorruptible” megérdemel valamivel több figyelmet és egy rendes adag pörgetést a CD-lejátszóidban. Az új anyag magabiztosan „kapcsolódik” a klasszikus anyaghoz, és így fog hatni a zenekar új koncertjein is. Mégpedig nagyon hamar, amikor ismét találkozunk az Iced Earth-szel a Metaldays fesztivál idei kiadásán.
Iced Earth – Seven Headed Whore (hivatalos szöveges videó):
Felállás
Stu Block – ének
Jon Schaffer – gitár, ének
Jack Dreyer – gitár
Luke Appleton – basszusgitár
Brent Smedley – dob
Produkció
Jon Schaffer
Dalok listája
01. Great Heathen Army (5:21)
02. Black Flag (4:56)
03. Raven Wing (6:25)
04. The Veil (4:47)
05. Seven Headed Whore (3:00)
06. The Relic (Part 1) (4:59)
07. Ghost Dance (Awaken The Ancestors) (6:35)
08. Brothers (4:45)
09. Defiance (4:08)
10. Clear The Way (December 13th, 1862) (9:30)
