Előadó: Naked And Famous, The
Kiadó: Fiction Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 55:29
Értékelés: 4.2/5
2010-et írtunk, amikor az újdonságok áradatában az éterben új hangok kezdtek szivárogni, az élet, a kreativitás és az ihlet jelei a maorik földjéről. Az új popforma megteremtői, akik nem akartak megragadni a tollpehelykönnyű popnál és az édeskésségnél, olyan provokatív nevet vettek fel, amely mindent és semmit sem mondott – The Naked And Famous, az aucklandi ötös pedig azonnal kiérdemelte az összehasonlítást az akkor éppen menő progresszív popattrakcióval, az MGMT-vel. A fiatal vér gyorsan lehiggad, az egyslágeres csodák, a mindössze egyetlen dallamra épülő együttesek óceánja után tehát a zenekar kreativitásáról és kitartásáról szóló végső ítéletet a jövőre kellett halasztani, és meg kellett nézni, hogyan alakul tovább a történet. A Passive Me, Agressive You után a hírnévre vágyó, hangzásbeli nudisták csapata az álmodozó, érzelmes édeskésség folytatása mellett döntött, de most több sötétséget kevertek bele az elektróból, valamint a direkt, ám nemileg szétválasztott énekhangok párbeszédéből, azon a többrétegű átmeneten, amilyen az alternatív zene is lehetne. Az albumon hallhatod Björk, a Nine Inch Nails és a Paramore kísérteties árnyait, valamint a megérett, pragmatikus alter minimalizmust, a zenekar tudatalattijába vezető, flesséri ekcesszív lejtő pedig elég érzékiséggel, ízléssel, ötletgazdagsággal és frissességgel bír ahhoz, hogy az In Rolling Waves olyan lemez legyen, amelyen nem hiányzik a történés és a szép meglepetés.
A Reznor-módra kiélezett nyitó A Stillness inkább elektro-indusztriális felhanggal nyitja meg a lemezt, a bájos, fiatal, egzotikus billentyűs, Alisa Xayalith pedig édes, éteri énekével puhítja a formát, amely Thom Powers diktátuma szerint az MGMT-nél más, fényesebb célokat választ. A dal a lendületes nyitányhoz a pszichoanalitikus témát választja, az újra felszított szerelmi szikrákat, a stabilitás, a biztonság és a béke utáni vágyat, a békés, biztonságos és látható síkságok utáni ábrándokkal együtt pedig a csalódás, a reménytelenség és a hideg sejtelmét szövi az egészbe, amely a billentyűk, gitárok és a visszafogott dobok gyönyörű kombinációja mellett egyre hangosabban tör a felszínre. A The Naked And Famous sebészi pontosságú és tömör. A szívet fel kell boncolni, szétnyitni és megmutatni a világnak. A Hearts Like Ours a hangulatosság gyönyörű továbbfejlesztése, Alisa domináns, édes éneke lágyabb kontúrt ad a dalnak, az egésznek pedig nem lehet szemére vetni sem hibát, sem hiányosságot, sem a jól kigondolt, Paramore-érzékiségű pop sekély hatókörét. Az álmodozás ezúttal meglehetősen organikus, meleg, a billentyűhangok pedig régimódibbak, élőbbek és közelebb vannak a történésekhez. A Waltz Powers kitérője a new millennium Radioheadje felé, a kopogó, sugalmazó szónikus kontúrokkal teli elektro-keringő pedig gyönyörűen kacérkodik Thom Yorke és társai érettebb hangzásával, anélkül, hogy lemásolná a mindig kísérletezőkedvű britek részleteit vagy molekuláris kódját. Én itt a férfi lágy baritonnál jobban kedvelem a fiatal Alisa meggyőző ütőkártyáinak szexi zizegését, az eposzi hangulat pedig csak folytatódik. A U2-sabb Rolling Waves széles ívű hangpalettát tár fel, amely terápiás és megnyugtató hatású. A zenekar ez idő alatt rengeteg mindenről lemondott, hogy jobban szánthassa a maga parlagát. Elköltöztek a számtalan bukott angyal és szétzúzott álom városába, felbontották az érzéki és érzelmi kötelékeket az el nem jött partnerekkel, oltárra és áldozati asztalra tették magukat a kritikus, mindenből elege lévő tömegek szeme láttára, így a lemez egy ötös gyógyító kiáltásaként követhető, amely a hírnévhez vezető út mellett a saját gyógyulásához, túléléséhez is utat tör. Vagyis az érettség aktusáról van szó, és ezt minden egyes része kifejezetten el is énekli, be is bizonyítja. A The Mess és a Grow Old a fiatalkori kaotikus gondolatzűrzavar és az idősödő, a múlásról tudó, önszántából, talán kissé keserűen a múlás üteméhez teljesen hozzáhangolódó emberek kiegyensúlyozottabb, békésebb gondolkodásának kettősségére mutat rá. A The Naked And Famous eklektikusok, akik a művészet nevében megengedik maguknak, hogy a tudatalattijukban turkáljanak, a művészi kíváncsiság pedig következetesen egyre inkább a rock felé vezeti őket. A Golden Girl ismét Bonót, Edge-et és társaikat idézi, a Dávid és Góliát történetet az új korban, az I Kill Giants pedig feloldozásként Alisa fájdalmas veszteségét dolgozza fel, anyját, aki korai gyerekkorában hagyta el a rák miatt. A szivárványos optimizmus pozitivizmusa, amely szónikusan felülkerekedik a szomorú versszakokon, ütem ütem után, dal dal után szélesíti a zenekar lökéshullámainak terét. Én a néhány hipnotikus ütem pompázatos ismétlődésénél (egy tucatnál is többszöri meghallgatás után ugyan kivehetők a különbségek kontúrjai a hasonlóság tengerében) jobban kedvelem a szövegírás organikusabb, markánsabb oldalát, amelyet az ötös az olyan dalokban tud és képes megmutatni, mint a What We Want, a To Move With Purpose, vagy a lemez tökéletesen törékeny, akusztikus záró briliánsa, az A Small Reunion, amelyben érzéki vonósnégyes csatlakozik a zenekarhoz. Ezzel az egész lezárul, a következő mélyvízi merülés lehetőségei a nemes, habzó hanghullámokba pedig annál végtelenebbek, mint három évvel ezelőtt.
Az In Rolling Waves talán inkább impresszió, amelyen sok még ki nem fejezett potenciált érezni, azt viszont el kell ismerned, hogy az ötletek, amelyek felszínre törtek ebből az érzelmileg nemes rézkarcból, tisztultabbak, és meditatív ismételgetésre, újbóli átrágásra, összegzésre valók, hiszen a koncepció tágabb és összetettebb azoknál a vázlatoknál, amelyeket talán a múltban megszoktál, és amelyekhez elég volt egyetlen meghallgatás, hogy az album, a dal és az előadó végleg a szívedbe lopja magát. A The Naked In Famous ebben perfekcionista, akik még a lelki sztriptízüket is művészi módon adják elő, a testi-szellemi fúzió tökéletes mozdulatának modorában, amely hangulatot fest, és nem csupán a már látott bőr szánalmas foltjainak mutogatása. Emiatt a meztelenség ezúttal csupán szimbolikus vászon, amelyre még sok szép kép, álmodozás és fájdalom fog kifacsarodni, hiszen ebben hiszek, a hírnévhez vezető út pedig az aucklandi ötösnél, a művészet és az igazság nevében lelki kormányossal, továbbra is háttérben marad. Olyan zenei tettről van tehát szó, amely többet ígér néhány perces kikapcsolódásnál, ezt pedig csak állótapssal köszönthetjük szívből és őszintén, a következő szónikus fordulatnak pedig már előre örülünk.
Felállás
Aaron Short – billentyűk
Alisa Xayalith – ének, billentyűk
Thom Powers – ének, gitárok
David Beadle – basszusgitár
Jesse Wood – dobok
Vendégzenészek:
Calder Quartet: Benjamin Jacobson (hegedű), Andrew Bulbrook (hegedű), Jonathan Moerschel (brácsa), Eric Byers (cselló)
Produkció
Thom Powers, Aaron Short, Justin Meldal-Johnsen
Számlista
1. A Stillness
2. Hearts Like Ours
3. Waltz
4. Rolling Waves
5. The Mess
6. Grow Old
7. Golden Girl
8. I Kill Giants
9. What We Want
10. We Are Leaving
11. To Move Without Purpose
12. A Small Reunion
