Előadó: ChillOut
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2009
Játékidő: 13:21
Értékelés: 3/5
A ChillOut újonc rockerek Jesenicéből. Jó látni, hogy Gorenjska ezen részén nem hal ki a rockhagyomány. A zenekar 2008 óta létezik, a kvartett tagjainak fele pedig a mai napig együttvéve sem töltötte be a 40 évet. Az „If You Can” egy jó 13 perces EP, amely tulajdonképpen a srácok korai karrierének pulzusát mutatja meg. A három dal keményebb rockot képvisel, dallamos alapjait tekintve pedig a hetvenes években gyökerező klasszikus iskola örökségére épül. Mindhárom dal a választott hangszerelési megoldásaival jelzi néhány lehetséges irányát annak, merre fejlődhet a zenei lényegük a jövőben.
Ez megcsillan magukban a vezérmotívumokban, még inkább pedig mindkét gitáros szólóiban. Az első dal, a You Should Know egy klasszikus, egyszerű riffel szolgál, amit a srácok a klasszikus rock ‘n’ roll sablonra húznak fel. Odapörkölős rock, mondhatjuk heavy rocknak vagy akár hard rocknak, hogy könnyebb legyen. A srácok már a pattogós You Should Know című dalban jelzik, hogy van érzékük a kompakt zenei figurához, a dal fejének és farkának kiemeléséhez. Vagyis a versszak–refrén kapcsolat adja a vörös fonalat. Az összeillést a szerencsésen és értelmesen kialakított átvezetések biztosítják. Ez nagyon jó.
A ChillOut dalszerzésének különösen meggyőző része a középső hangszeres szakasz. Ez az EP legérdekesebb pontja, és tulajdonképpen ez mutatja meg a legközvetlenebbül, hogy a ChillOut srácai valódi rockérzékkel rendelkeznek. A szólók klasszikus modorban épülnek fel, olyasmik, amik simán származhatnának egy Schenker era U.F.O.-féle zenekar világából. A szólókban a klasszikus dallamformálás az irányadó, de a távoli blues halvány morzsáit nem rejtik el teljesen.
A Men’ sede szlovén szövegével (több mint szórakoztató jelleggel) arra utal, hogy a srácok még keresik magukat. A számmal nincs semmi baj, ha valaki erre gondolt volna, épp ellenkezőleg! Csak azt akartam mondani, hogy amint a szlovén szöveg játékba lép, az ének alternatív karaktert kap, akárcsak maga a dal, mert metszőbb, banálisabb és rockosan lazább lesz, ebben a trendfordulóban pedig természetesen a dallamos jellege szenved a legtöbbet. Bár a ritmikai szövet hard rockos színezetű, a basszusvonal ezzel egy időben rendkívül szép, aktív és dallamosan mozgalmas vonalat vezet. Egyúttal érdekes, hogy a dallami összetevő megtartásában így egyre fontosabbá válik a jelenléte. Ezért a zenekar további fejlődése lehetséges a produkció „modern”, elmosott fogásai felé, valamint a torzított odapörkölés még szétcsúszóbb hangzásával az erős dallami komponensű, egyszerűbb alternatív rock irányába.
A Daydream mutatja meg a legnyilvánvalóbban ezt a kacérkodást azokkal az elemekkel, amelyeket a hetvenes évek úttörő zenekarai kitűztek (a dal nyugodt első fele), a felturbózott hangszeres (középső) rész riffelő támadása pedig az 1980-ban N.W.O.B.H.M.-nek nevezett irányzat őseredeti formáit idézi (igazi középső riffgalopp). Az említett nyugodt rész, amelyre a gitárok bevezető tercett-harmóniája épül, a hetvenes évek első felének Wishbone Ash-fuvallatát hozza, amit még a vékonyabb, neotenikus ének is megfúj.
Az énekben még van tartalék, ahogy főleg az utolsó dal jelzi. Érezhető, hogy tapasztalat hiányzik belőle, hiszen a versszakok dallamának formálásában többször is találhatna elegánsabb megoldást (több pontosságot!), de figyelembe kell venni, hogy ez egy 19 éves srác hangja, akinek a tüdőkapacitása még fejlődésben van. Urban elsősorban gitáros. És jó gitáros, tehetséggel és igazi dallamérzékkel. Az sem kizárt viszont, hogy a jelenlegi énekbeli teljesítményét a jövőben nem tudja érdemben továbbfejleszteni. Jurével már az elején merészen összeszokott duót alkotnak , amely mind a riffelésben, mind a középső hangszeres részek átvezetéseiben bizonyítja, hogy köztük már valódi érzékelési kötelék szövődött, amely a jövőben biztosan erősödni, szilárdulni és még világosabban kirajzolódni fog. Az 5 perc 44 másodpercnél a Daydream záró szólójában, a dal lassulása előtt becsúszik egy „kis” mellényúlás, de ez nem csorbítja a felfedezett értékeket, amelyekkel (a leírtak szerint) a gitárduó tehetsége rendelkezik. Abban ugyanis nincs kétség, hogy a jövőben a kifejezőerejét a tapasztalatgyűjtés révén fejlesztve igazi rockgépezetté bontakozhat ki.
Összességében a ChillOut energiájának tetszenie kell azoknak a hallgatóknak, akiknek közel áll a Lady’s First „911” című albumának (2006) energiája. Csak a végső vibrációról beszélek. Nem a stílusról, nem a hangzásról. Persze itt teljesen más produkcióról van szó, jóval kevesebb agresszióval, mint a Lady’s First bemutatkozó lemezén. A produkció hatékonyan kiemeli a gitárriffek, a dupla harmóniák és a gitárszólók munkáját. A basszusvonal tisztán kivehető, és van lába. Némi tartalék a meglehetősen vékony dobokban rejlik, amelyek több térfogatot, illetve mélységet kaphatnának, ami még tovább szélesítené a hangkép befogott spektrumát.
A ChillOut tehetséges zenekar, amelyben megvan a valódi fejlődési potenciál ahhoz, hogy világosan körvonalazott rockegyüttessé érjen. Világos és meggyőző zenei esszenciával és mágiával. A kiindulópontok az alternatív rockkarakter felé (Men’ sede), vagy a klasszikus hard rockos dinamika elmélyítése felé (You Should Know) lehetségesek. Utóbbi esetében a hang további nemesítése is lehetséges billentyűkkel (amit a srácok már jeleztek a Daydreamben), és ebből adódóan maguknak a hangszereléseknek a megmozgatása, valamint a még nagyobb kifejezésbeli keménység bevetése a heavy metal dallamosan megcsontosodott formái felé. A ti világotok a tenyeretekben van, srácok! Döntsétek el, melyik utat választjátok.
Felállás
Urban Kolbl – ének, gitár, szintetizátor, fuvola
Jure Jamnik – gitár, háttérének
Martin Kolbl – basszusgitár
Matej Šranc – dobok
Produkció
ChillOut & Domen „Dyz” Justin
Számlista
1. You Should Know
2. Men’ sede
3. Daydream
