Szerző: Rok Klemše
Helyszín: Orto bar, Ljubljana
A koncert dátuma: 2015. október 11.
Hiába kicsi az országunk, és még kisebb az alternatív, illetve metal színterünk, már többször volt szerencsénk vendégül látni olyan kultikus neveket, akik a nyolcvanas években nagy nyomot hagytak a színtéren, aztán valami félrecsúszott, és mára underground kultzenekarok maradtak. Az egyik ilyen, a brit veterán Raven, a múlt vasárnap járt nálunk először negyvenéves pályafutása alatt. Bár a srácok a közönség jókora részének akár a nagyapái is lehetnének, bebizonyították, hogy hatvanon túl is simán megmutatják a háromszor fiatalabb zenekaroknak, hol lakik az Úristen.
Este kilenc körül már odafentről, a felső szintről dörgött a grosuplje-i Sober Assault thrashje, akik szorgalmasan gyűjtik a koncertkilométereket, és ez bizony meg is látszik rajtuk. Ha pár hónappal ezelőtt a Gromkában még csak azt jelezték, hogy nem holmi átlagos thrash banda, most meggyőzően bebizonyították, hogy jelenleg a hazai pálya egyik legígéretesebb zenekara. A Sober Assaultot elsősorban a kivételesen képzett gitárospáros emeli ki, akik igazi húsdarálóként ontják az állandóan éles, meggyőző, és semmiképp sem egysíkú riffeket, de a David Vodopivec hihetetlenül dühös és pontos ujjai alól érkező gyors szólók is odavágnak. A thrash-tempó és a klasszikus cupa-cupa dobok rendkívül potens keverékét death metal elemek gazdagítják, amelyek főleg a gitárfutamokban és Enej mély, meggyőző growlában bújnak meg. A Sober Assault nemrég adta ki első EP-jét, a The First Assault címűt, és az erősen emelkedő koncertformájuk is azt mutatja, hogy érdemes rájuk figyelni.
A földhözragadtabb Sober Assault után a ljubljanai sci-fi black/thrasherek, a Teleport küldték csillagközi térbe a közönséget (a baleset miatt kiesett Hellsword helyére ugrottak be hirtelen), akik a közelmúltbeli személyi erősítések után újra szorgalmasan térnek vissza a színpadokra. A Teleport kíméletlenül támadta az Ortót, mint a Space Invaders, a srácok pedig megmutatták, hogy az új tagokkal fényes jövő vár a zenekarra, vagy a banda stílusában inkább: egy fekete lyuk végtelen semmije. Az új gitáros, Matija Dolinar (The Pattern) már most változatos gitárduót alkot Jannal: tech-death riffjeivel szépen megtámogatja Jan nyersebb húzásait, ő maga pedig még kidolgozottabb vokállal rukkolt elő, amelynek éles ugatása a néhai Jon Nödtveidtet idézi. A ritmustöréseket az új dobos, Darjan Kocmur is kiválóan csiszolta, és az ő hozzájárulásának is köszönhető, hogy a Teleport biztosan távolodik a kezdeti időszak egyértelmű Voivod- és Vektor-hatásaitól. Az említettek progresszív őrülete még mindig jól hallható, de a Teleport sokszínű, átgondolt elemekkel egészíti ki más műfajokból (Dissection-dallamok, Gorguts-skizofrénia, …). Tárt karokkal cthulhusi csápokkal várjuk a Teleport új felállásának anyagát!
Fél tizenegyre aztán szépen megtelt a terem, és a közönség hangos üdvrivalgása közepette színpadra lépett az NWOBHM intézménye, a Raven, amelyet még 1974-ben alapítottak (vagyis a pályafutásuk már négy évtizedes!), élén a megállíthatatlan testvérpárral, John Gallagherrel (ének, basszus) és Mark Gallagherrel (gitár), akiket 1988 óta Joe Hasselvander egészít ki a dobok mögött. A Raven a nyolcvanas évek elején és közepén a legendás Jon Zazula és a Megaforce kiadó szárnyai alatt viszonylagos kereskedelmi sikert aratott, aztán, mint számos hasonló zenekar (Anvil, …), az obskúrus kultbandák közé süllyedt. A Gallagher fivérek mégsem hagyták soha leállni a Raven motorját, idén pedig kiadták már tizenharmadik stúdióalbumukat, az ExtermiNationt, amely pályafutásuk során először hozta el őket hozzánk is. A halhatatlan trió az Orto bart pont az album nyitó csapásával, a Destroy All Monsters-szel köszöntötte, és ultramagas hangerővel gondoskodott róla, hogy a hétfő reggelt fülcsengés jellemezze. A hangerő ellenére a hangzás tiszta és határozott volt: John magas sikolyai és Mark gitáros mutatványai gyönyörűen szaggatták a dobhártyát, a dinamikus basszus pedig a beleket rázta meg, a Hasselvander-féle dobolás meg kicsit kevésbé volt dinamikus, de megbízható. A Raven igazolta a saját maguk által használt „athletic rock” megnevezést, hiszen egy percig sem állt meg a színpadon az élet, és hatvanon túl is Mark vitte a prímet, akinek játéka időnként a maraton, a kickbox, a szumó és holmi skót felvidéki játékok keverékének tűnik. A Raven nem érdemel mást, mint kizárólag óriási tiszteletet, főleg egy fantasztikusan lejátszott klasszikusversenyt követően, amelynek éllovasa az All From One, a Mind Over Metal és az eddig talán legnagyobb sláger, az On And On volt. A Raven élőben pedig nem más, mint az egyik számuk címe – Rock Until You Drop!
Képgaléria
