Előadó: Univers Zero
Kiadó: Cuneiform
Megjelenés: 1979
Értékelés: 4.7/5
Az Univers Zero második albuma a debütálás kijelölte úton halad tovább. A két alapítótag, Roger Trigaux és Daniel Denis a kamara-rock egészen egyedi változatát hozta létre, amely sokat merít az európai klasszikus hagyományból. Néha úgy tűnik, mintha egy klasszikus zenét játszó formáció szólalna meg, olyan ritkák azok a pillanatok, amikor megcsillan valami a rockból. A legjobb, ha az elején kezdem.
A La Faulx valószínűleg az Univers Zero legsötétebb dala egyáltalán. Aki először hallja az Univers Zero-t, könnyen azt hihetné, hogy az album nyitószáma tiszta improvizáció, hiszen nincs benne világos szerkezet, pedig az Univers Zero-nál minden kottára van írva. Valószínűleg az egyik legnehezebb kompozíciójuk. Jó néhányszor végig kellett hallgatnom, mire elkezdtem kivenni az egyes mintákat. Igazából viszont itt a fojtogató atmoszféra a fontosabb. Amikor hallgatom ezt a számot, úgy érzem, mintha sötét tárnákban járnék mélyen a föld alatt. Mégsem félek, ami meglepő. Ez a zene mintha valamiféle útitárs lenne a sötét folyosókon. Először pánikszerűnek és szinte őrültnek tűnik, mintha az eszedet akarná elvenni, de ha megbékélsz vele, szinte meleg és nélkülözhetetlen lesz. Mondanom sem kell, hogy erről az albumról a zenét leginkább éjjel, teljes sötétben szeretem hallgatni. A számot leginkább a baljós harmónium a legelején, később pedig egy valamilyen pokoli nyelven előadott démoni recitálás jellemzi. Meglehetősen lassan (szinte túl lassan) váltakoznak a lassabb, baljós részek és a gyorsabb, de semmivel sem kevésbé baljós szakaszok. Néha úgy hangzik, mintha a hegedűt vagy a fúvósokat amatőrök szólaltatnák meg, mert a hangszerekből kezdőkre jellemző nyikorgást csalnak elő, más részeknél viszont kitűnik a virtuozitásuk. Az ilyen ellentmondások elég jellemzőek azokra az együttesekre, amelyeknél előtérben áll a hangolatlanság, a disszonancia. Változatosságban ez a szám nem mérhető néhány későbbi alkotáshoz, de ha hajlandó vagy átadni magad Denis víziójának, bőségesen megjutalmaz.
A Jack The Ripper megint rendkívül sötét történet, de sokkal mozgalmasabb. Ugyanolyan lassan indul, de gyorsabban bontakozik ki. Ha egyszer beindul, soha nem lankad. Az előtérben a harmónium és a zongora áll, amelyek a tizenkilencedik századi London hangulatát idézik, és elvisznek minket a történelem egyik leghírhedtebb mészárosának éjszakai kalandjára. A cím valóban találó, hiszen a zene ebben a számban is mániákus. Amikor a zongora belekezd vad dallamába, szinte átlátom magam Londonba, és passzív szemlélőként figyelem Jacket munka közben. A szám Jack személyiségének két különböző oldalát mutatja meg. Az első rész nyugodtabb – a harmónium, a vonósok és a fúvósok vannak előtérben, de a háttérben érezni valami őrültséget –, a másodikban viszont a fenevad kiszabadul. A zongora még soha nem szólt ilyen gonoszul! Jack ezen az éjszakán láthatóan sokfelé jár, mert tombolását többször megszakítják rövidebb közjátékok, amelyekben a mellékutcákban kúszik és lapul, de amint új áldozatot vagy valamilyen veszélyt észlel, megint a régi, igazi Jack.
A harmadik szám az első kettőhöz hasonlóan kezdődik – ijesztő harmóniummal, fúvósokkal és vonósokkal. De hamarosan a dal élénkebb irányba billen. Ahhoz képest, hogy mennyire morbid volt az előző két kompozíció, akár azt is mondhatnánk, hogy ez szinte vidám (legalábbis optimistább). Ezen az albumon először hallhatjuk Roger Trigaux gitárját is. A dal egyébként az avantgárdra elég jellemző, hiszen főként félhangokon és fenséges moll akkordokon alapul. Maga a felépítés megint elég bonyolult, sokan valószínűleg azt állítanák, hogy nincs is, de ha elég sokszor meghallgatod, felfedezed a mintát. A Vous Le Saurez klasszikus rock értelemben a legstrukturáltabb szám az albumon. Az is észrevehető, hogy hosszabb agresszív szakaszok és elektromos hangszerek felé hajlik. A dal előrevetíti azt a stílust, amelyet Roger Trigaux az Univers Zero-ból való kiválása után a Present együttesben használt.
Talán ebben a kritikában nem sokat említettem Daniel Denis-t, aki az album fő szerzője, de szinte felesleges is külön szót ejteni róla. Jelenléte időnként alig észrevehető, mert a többi zenészre hagyja, hogy eljátsszák azt, amit ő maga komponált. Máskor viszont poliritmikus őrületben robban ki, amelyet egy rockdobos aligha tudna követni. Denis ugyanis klasszikusan képzett dobos, jelentős jazztudással. Különben Christian Vander aligha hívta volna meg a Magmába.
Denis rendkívüli zenészek egész sorát gyűjtötte maga köré. A multiinstrumentalista Roger Trigaux Denisen kívül az egyetlen, aki akkoriban dalokat írt az Univers Zero-ban. Talán ez is egyik oka volt annak, hogy Trigaux elment – több saját kompozíciót szeretett volna az albumra. Távozásának hivatalos oka egyébként az volt, hogy elektromosabb rockzenét akart csinálni, nem pedig kamara-rockot, ahogy az akkori Univers Zero-t időnként nevezik. Mindenesetre Trigaux az album után továbbállt, de Denisszel barátok maradtak. Denis a Present (Trigaux új zenekara) számos albumán játszott, nemrég azonban súrlódások is adódtak a RIO műfaj két nagyágyúja között. A mai sérelmek ellenére fontosabb, hogy közösen megalkották a Heresie albumot, és ezzel felállították a kamararock és a rock in opposition egyik mérföldkövét. Számomra ez kivételes alkotás, de valószínűleg nem mindenkinek való. Elsősorban azoknak ajánlanám, akik már szereztek némi tapasztalatot a klasszikus zenében és az avantgárd rockban is, mert elég nehéz falat, sőt egyeseknek talán kifejezetten nyomasztó.
Felállás
Michel Berckmans – fagott, oboa
Patrick Hanappier – brácsa, hegedű
Roger Trigaux – gitár, zongora, orgona, harmónium
Guy Segers – basszusgitár, ének
Daniel Denis – dob, ütőhangszerek
Produkció
Univers Zero
Számlista
1. La Faulx (25:18)
2. Jack the Ripper (13:29)
3. Vous le Saurez en Temps Voulu (12:56)
Az album játékideje: 51:43
