Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: TrainStation SubArt, Kranj
A koncert dátuma: 2017. április 15.
Április közepe nemcsak a megszokott szar időt és a húsvéti finomságoktól eldugult ereket hozza, hanem valamit, amit sokkal tárt karokkal fogadunk. Jön a hagyományos Metal Weekend a kranji Trainstation Subartban! Az első napon a „trejna” színpadon ezúttal a most alakult black metalosok, a Grob mutatkoztak be, mellettük játszottak a medvodei heavy metalosok, a Hangar 55*, a metalcore-os Curse of Instinct és a veterán Metalsteel, akik lassan az új lemezükön dolgoznak. Mi a metal hétvége második napján néztünk be Kranjba, ami kicsit extrémebb színekben pompázott.
Főleg az első fellépővel, a ljubljanai grindosokkal, a Glistával, akik az Ribi ribice ribice EP-vel csalogatták be az embereket a terembe, aztán alig fél óra alatt letolták az Extreme Smoke 57 óta valószínűleg a legjobb grindot a mi tájainkon. A Glista tagjai között ott vannak a Panikk (Gašper Flere gitáron) és a Sober Assault (Rok Novak basszusgitáron) rutinos fiúi, a képet az állati hangú énekes, Matija Majcen, a gitáros Alojz Rop és a dobok mögött tomboló őrült, Jure Bućan egészíti ki. Az ötös alig fél óra alatt egy rakás egy-két perces rombolót fűrészelt le, amiket a polka-ritmusok, a dobos cupa cupa tombolása és a kiváló riffelés jellemez, ami helyenként a Carcass Symphonies of Sickness-korszakát idézi, és ettől a szív csak megdobban. Matija igazi grindénekes: a torkából nem halacskák, hanem brutális morgás és nyers üvöltés jött, a dalok közötti szimpatikus közbeszólásaival viszont inkább egy vasárnap délutáni Boris Kopitarra hasonlított, mint egy grindzenekar frontemberére. A színpadi tombolást szépen feldobta az energikus Gašper, ezért kicsit zavaró volt a másik két gitáros túlzott statikussága, de sebaj, mert a Disco, a Pesticide és a Kafana/Izza žice hamar befúrta magát a fülbe, mint, hát, egy gilisztaféreg.
Az est folytatását a gorenjskai Brutart lassította le a death-tömbjével, akik évek csendje után tértek vissza az élők közé a frissen megjelent „come-back” lemezzel, a Wear My Skinnel. A jól fogadott debütálás, a Mimic óta bő évtized telt el, de a zenekaron nem látszik, hogy esetleg hiányzik a koncertformájuk. A Glista alatti hülyéskedésnek vége lett, a Brutart komolyabb vizeken evez, a zenéjük is sokkal sötétebb és nehezebb. A Brutart bőven játszott az új lemez dalaiból, amiket ütős, masszív riffek, Blaž és Sebastijan csúcsminőségű kettős énekes támadásai, valamint utóbbi romboló és változatos dobolása jellemez. Mivel a Brutart elég igényes hallgatói élményt kínál, élőben egy ilyen felhozatalból, mint a mostani, nagyon kilóg, de ez ezúttal senkit nem zavart, a fiúk pedig bebizonyították, hogy az új albumra több mint megérte várni, és hogy a Wear My Skin kötelező hallgatnivaló.
A tempót megint felcsavarta a grosuplje-i death/thrash erő, a Sober Assault, amelynek már két EP-je és szép számú koncertkilométere van a háta mögött, és ez a fellépésükön bizony nagyon meglátszik. Remek hangzás és remek színpadkép mellett a srácok egy kőkemény death/thrash adagot fűrészeltek le, amit a riffek húsdarálója, a dübörgő ritmusszekció és David hangsebesség feletti, pontos szólózása jellemez. Kicsit zavaró, hogy a frontemberként számon tartott Enej helyett a dalokat a basszusgitáros, Rok konferálja, és ő beszél a közönséghez, de szerencsére a Sober Assaultnál mindenekelőtt a melodikus death metal és thrash kiváló minőségű támadása a lényeg. Ezt a közönség is felismerte, és intenzív moshpittel jutalmazta a zenekart, a Sober Assault előtt állt is a legsűrűbb tömeg az este folyamán. Plusz pont a vizuális megjelenésért is, bár Enej fehér inge és a többiek fekete ingei miatt kicsit Mustaine-re és a Megadethre emlékeztetett, héhé.
Az estét a hazai nehézsúlyúak, a Noctiferia zárta, akik az utóbbi hónapokban fennállásuk huszadik évfordulóját főleg a Transnatura „unplugged” album bemutatásával ünnepelték. Ezúttal a Noctiferia a klasszikus metal felállásban lépett fel, Damjan Tomoski is hiányzott, így az elektronikus betétek is kicsit kevesebben voltak a szokásosnál. A setlistet, ahogy az elmúlt pár évben megszokott, a Slovenska morbida lemeztől kezdődő dalok adták, vagyis többnyire a bömbölő nyolchúros gitárokból és a masszív industrial hangzásból kaptunk. A Noctiferia a színpadon mindig ugyanazt hozza: kizárólag magabiztosságot és csúcsra járatott anyagot, és ez most sem volt másképp, leginkább Gianni villogott kiváló énekformájával. A jubileumhoz képest viszont a fiúk meglephettek volna egy-két Per Aspere-klasszikussal, vagy esetleg bepillanthattak volna kicsit mélyebbre a múltjukba, a Baptism at Savica Fallra.
Képgaléria
