Ha valaki képes rá, hát Pat Travers az (2013)!

0 14

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Velden am Wörthersee / Bluesiana Rock Cafe / Ausztria
A koncert dátuma: 2013. 11. 08.
Látogatók száma: 40
Jegyár: 26.00€ (elővételben) / 30,00€ (a koncert napján)

Pat Travers állandó pont és garancia a rendkívül kifejező, gazdag zenei mondanivalóra. A rock legendája, akit a blues izzásának titáni rugózata edzett keménnyé. Pat Travers fellépései a rendkívül hangos, energetikai feszültséggel átitatott élmény fogalmát jelentik. Két gitár, mindkettő forrón, lesben állva, lökésszerűen váltogatják egymással a szólókat egy tökéletesen összehangolt párbeszédben! Mindkettő hangos futamokat köpköd, mögöttük pedig reaktív dinamikájú, ágyúdörejűre csomagolt ritmusszekció áll. A hangszeres váz élén ráadásul a kvartett karakterét meghatározva ott van Pat Travers egyedülálló énekhangja: férfiasan érdes, torokból jövő, desperado hozzáállású. Travers egyébként továbbra is hű marad a P.R.S. gyártmányú gitár szignatúramodelljéhez, amelyet Carlos Santana is használ. Akárcsak a mi gitárasunk, Franci Zabukovec.

Két év után a mester  visszatért Velden am Wörtherseebe és az ottani, mára már egyenesen legendás klubba, a Bluesiana Rock Cafe-ba. Ezúttal viszont Pat a csapatával feleannyi nézőre számíthatott, mint amennyit az előző bluesianai látogatásakor feljegyeztünk. Innen ered az a kellemetlen tény is, hogy a mester a csapatával este tíz előtt nem lépett színpadra. A felállás változatlan. Pat Traversen kívül továbbra is a csapat tagja a briliáns dobos, Sandy Gennaro, a basszusgitáros Rodney O’Quinn és a nem kevésbé fenomenális gitáros, Kirk McKim.

A legendás kanadai zenésszel való legutóbbi találkozásunk óta eltelt két évben Pat Travers nem ült tétlenül. 2012-ben előbb kiadott egy feldolgozásalbumot, amelyet a blues legendáinak ajánlott „Blues On Fire” címmel, idén nyár közepén pedig megjelent a Pat Travers Band vadonatúj stúdióalbuma „Can Do” címmel. Aktualitása okán ez a lemez „felfrissítő” módon a bluesianai koncerten is bemutatásra került.

Az újabb Pat Travers-es este kezdete egyenesen álomszerűen csengett. Egy bűnös rock ‘n’ roll-csipkelődéssel indult, a második stúdióalbumról, a „Making Magic”-ről (1977) származó Rock ‘N’ Roll Susie-val, a varázslat pedig a tiszteletre méltó zenei veterán két további legendás kislemezével csak nőtt: a Heat in the Street-tel az azonos című stúdióalbumról (1978), majd a harapós szerzői sztenderd Crash and Burn-nel, szintén az azonos című albumról (1980).

A kvartett ismét lefegyverezte a maroknyi jelenlévőt kivételes összeszokottságával és a színpadi koherencia fantasztikus voltával. Elsősorban Pat és Kirk brillírozott szőrszálhasogató pontossággal: tollpehely-könnyedséggel sétáltak végig néhány igényesebb passzázson és gitárdíszítésen, amelyeket (tercekben is) időnként megkettőztek, főleg pedig mindketten lenyűgöztek a maguk kiváló szólóbetéteivel. Mindketten egészen más fából faragottak. Travers az öreg iskola képviselője, aki ihletettségében feldolgozta mindazokat a zsenikat, akik lábra állították a bluest, míg a néhány évvel fiatalabb McKim az ultraszonikus sebességű szólókitörések hihetetlen pontosságával döbbentett meg, amelyeket a bluesianai fellépés alatt végig szórt, közben pedig megmutatta, milyen kivételes kontrollt tart minden egyes hang fölött, amelyet végigfésült a gitárnyakon. Travers híres, érdes hangja rázta a Bluesiana falait és ablakait, miközben a mester a verssorokon keresztül kiélte szenvedélyeit és érzelmeit. A repertoárban megtartotta a „Making Magic” remek mini-epikus szvitjét, a Stevie-t, amelyben különösen érvényesült a két gitáros fentebb leírt hajszálpontos összhangja. Ez a dal egyértelműen a koncert egyik csúcspontját idézte meg. Ideális középutat kínál a blues elemei és a neoklasszicizmus dallamainak beemelése között (az új dalok közül ilyennek az album „Can Do” című címadó dalát mondanám). Mini-epikus szvit, amely felveszi a versenyt a rock ‘n’ roll klasszikus históriájának hasonlóan felépített szvitjeivel, mint az UFO Love To Love-ja vagy a Led Zeppelin Stairway To Heaven-je. A hetvenes évek aranykorának hírnöke.

Pat rengeteg új számmal terhelte meg a repertoárt, amelyek közül különösen a könnyedebb, bőven dallamos Diamond Girl (G-dúrból kiindulva), valamint az album kissé komor, de dühödten megszépített címadó dala „szellőztette” kellemesen a műsort. Pat a várakozásoknak megfelelően más előadók feldolgozásait is beválogatta. Ismét eljátszotta két személyes kedvencét, mégpedig a híres, Hendrix-féle Red House-t, Ray Charles I’ve Got News For Ya című dalának rendkívül sikerült összefoglalását, valamint Blind Willie McTell Statesboro Blues-át, amelyet Travers már a „Making Magic” (1977) című önálló stúdióalbumára is felvett.

Amikor a négy mester csapata belevetette magát a várt, mindent átfogó Travers-slágerbe, a Snortin’ Whiskey, Drinkin’ Cocaine-be, már világos volt, hogy a koncert a végéhez közeledik. A híres Boom Boom (Out Go the Lights) a „Pat Travers” (1976) című bemutatkozó lemezről, amely Little Walter eredetijének feldolgozása, zárta a műsort, és a kvartett elköszönt a színpadtól. Egy óra tíz perc alatt. A kvartett dalról dalra gurult. Sok beszéd nélkül. Igazából Traversnek nem is volt kinek sokat beszélnie, mert a látogatottság sajnos valóban lehangoló volt. Néhány lelkes reakció és magányos ráadáskérés után a kvartett még egyszer megjelent a színpadon, Pat pedig bejelentette a „Blues On Fire” című feldolgozásgyűjteményén szereplő, kiválóan újraértelmezett Black Dog Blues-t (eredetileg Blind Blake).

A koncertnek hirtelen vége lett. Egy óra húsz perc. Nem több. Lehet, hogy ez Travers standardja ezen a turnén, lehet, hogy a repertoárt szándékosan rövidítette le, mert a látogatottság valóban minden kritikán aluli volt. A fiúk tehát változatlan erővel tolják. Pat Travers, aki idén lett 59 éves, egy-két kilóval erősebb is lett, ez az évekkel természetesen jár, de hangja, színpadi karizmája, magabiztos és impozáns színpadi terpesze és fantasztikus fókusza nem halványul. A rendkívül hangos blues rock ütőerő védjegye továbbra is üdvözítően és szeplőtelenül marad ennek a kiváló zenésznek a kezében. Új találkozásokat kívánunk hát az egyedülálló Pat Traversszel és válogatott, edzett, három kísérő zenei matadorból álló csapatával. Traversnél mindig úgy van, hogy a klubkoncerteken tálalt rendkívüli, zúzós hangzavarban könnyen az az érzés támad az emberben, mintha a koncert végére sűrű füstbe burkolta volna a klubot, ha már nem gyújtotta fel a földig. A mester mester marad. Alkotó szelleme és fellépési öröme a művészi érettség idején se lankadjon soha!

Setlist

1. Rock ‘n’ Roll Susie
2. Heat in the Street
3. Crash and Burn
4. I’ve Got News for You
5. Black Betty
6. As Long As I’m With You
7. Diamond Girl
8. Can Do
9. Stevie
10. Statesboro Blues
11. Red House
12. Long Time Gone
13. Wanted (That Was Then / This is Now)
14. Snortin’ Whiskey, Drinkin’ Cocaine
15. Boom Boom (Out Go the Lights)
—ráadás—
16. Black Dog Blues

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik