Előadó: Greenslade
Kiadó: Warner Bros. Records
Megjelenés: 1973
Értékelés: 4.4/5
A Greenslade-ről nyugodtan elmondható, hogy supergroup, vagyis olyan zenekar, amelynek tagjai mind a hangszerük mesterei. Amikor megjelent ez az album (az elsőjük), a felállás Dave Greenslade, Tony Reeves, Dave Lawson és Andrew McCulloch volt. Lawsont leszámítva mindegyikük már kiváló rockzenei előélettel rendelkezett. Greenslade és Reeves a kultikus, újító szellemű Colosseumban játszott, McCulloch addig leginkább arról volt ismert, hogy a King Crimson Lizard albumán dobolt, Lawson pedig korábban a Spider tagja volt.
Mivel Greenslade és Reeves korábban a blues-alapú jazz-rockban gyökerező Colosseumban játszott együtt, ez a lemez valószínűleg sokakat meglepett, akik talán egy Colosseumhoz hasonló zenekarra számítottak. Az album ugyanis többnyire szimfonikus, bőven tele a műfaj tipikus elemeivel. A zene sokkal inkább az Emerson, Lake and Palmert idézi (ha Emerson nem lett volna annyira megszállott a hangszereken való „önkielégítéssel”), mint Greenslade és Reeves korábbi zenekarát.
A Feathered Friends rögtön megmutatja, hogyan szól majd a lemez. Tele van billentyűs betétekkel, remek dobolással és basszusjátékkal. Ráadásul a szöveg is nagyon érdekes, a kiváló énekes pedig jól tolmácsolja. Az An English Western rövid, Greenslade által írt instrumentális szerzemény. A zene itt is nagyon kellemes és közérthető, és gazdag billentyűs hangzások (mellotron, clavinet) is szép számmal akadnak benne. A The Drowning Man azon kevés dal egyike, amelynek a szövegét maga Dave Greenslade írta. Kár, hogy nem nyúlt gyakrabban a tollhoz, hiszen jól bánik a metaforákkal és a költői elemekkel. Főleg azért sajnálom, mert Lawson előszeretettel írt romantikus szövegeket, amelyek könnyen válnak émelygőssé vagy érdektelenné. A Feathered Friendshez hasonlóan a Temple Song is a környezettudatosságról szól (legalábbis az én értelmezésem szerint). Itt a legizgalmasabb a végig jelen lévő clavinet és McCulloch csengettyűi. Tulajdonképpen csak néhány dallam és egyetlen szóló van a dalban, mégis olyan szám, amit a végtelenségig hallgathatsz.
Az album második fele a Mélange-zsal indul, amely Reeves, Greenslade és Lawson közös műve. Reevesnek néhány kivételes basszusmenete van, miközben Lawson és Greenslade gondoskodik róla, hogy a sokféle billentyűs hangszer jól szóljon. McCulloch dobolása szokás szerint pontos és kidolgozott. Bár a What Are You Doing to Me azon átkozott romantikus szövegű dalok egyike, nekem tetszik. A szöveg mókás és csipkelődő, tele van kétértelműséggel és szarkasztikus humorral. Lawsonnak a későbbi romantikus daloknál sosem sikerült ilyen okos humort hozni, pedig láthatóan nagyon igyekezett. Az album talán a legjobb számmal zárul. A Sundance egy szép, klasszikus zenére emlékeztető zongorauvertürrel indul, aztán becsatlakoznak a többi hangszerek is, és a dal életre kel. A végén egy magányos zongora újra gyászdalt dalol nekünk, és elbúcsúzik tőlünk.
Lehet, hogy a Greenslade nem a legtechnikásabb progresszív rockot játssza, és egyeseknek talán túl egyszerűnek tűnnek a szerzeményeik, nekem mégis csodálatos a zenéjük. Lehet, hogy tényleg nem „fontos” lemez, mert nem mutat semmi újat, de számomra nagyon megnyerő a dallamos szerzői stílusuk, és az, ahogy a szívemnek kedves műfajokat (rock, klasszikus, jazz, olykor blues) vegyítik. Úgy tűnik, szívvel-lélekkel írták a dalokat, nem pedig valami recept szerint, miszerint egy számban legalább tizenöt, gyorsan váltakozó dallamnak kell lennie. És bár dallamosak, a zene korántsem egyszerű. Rengeteg a fordulat, a váltás és más olyan megoldás, amiért újra meg újra visszatérsz ehhez a lemezhez. Úgy érzem, nincs rajta gyenge pont. A szövegek jók és kellően változatosak (ellentétben a Bedside Manners Are Extrával), a basszus és a dob kiváló, Greenslade és Lawson kettős billentyűs játéka pedig igazi csemege. Talán az egyetlen gyengéje a clavinet. Néha nem illik a zenéhez, mert úgy szól, mint egy játék, más pillanatokban viszont nélkülözhetetlennek tűnik.
Külön ki kell emelnem, hogy maga a borító is nagyon szép. Ez nem is meglepő, ha elárulom, hogy Roger Dean készítette, a híres művész, aki a Yes, az Asia, a Badger, az Osibisa és mások borítóit is megalkotta.
Számomra az egyik legjobb szimfonikus rock album minden idők során.
Felállás
Dave Greenslade – billentyűs hangszerek
Dave Lawson – billentyűs hangszerek, ének
Tony Reeves – basszusgitár
Andrew McCulloch – dob, ütőhangszerek
Produkció
Tony Reeves, Dave Greenslade, Stuart Taylor
Számlista
1. Feather Friends 6:42
2. An english Western 3:25
3. Drowning Man 6:40
4. Temple Song 3:32
5. Mélange 7:27
6. What are you Doing to Me 4:40
7. Sundance 8:45
Az album játékideje: 41:11
