Szerző: Jernej Vene
Fotók: Jernej Vene
Helyszín: München / Zenith Halle / Németország
A koncert dátuma: 2012. 11. 17.
Látogatók száma: 4500
Jegyár: 45,00 €
Egészséges, nyers hard rock töltötte meg a müncheni Zenith csarnokot, ezt a régi gyárépületet, ahol simán elfér 6000 néző.
A kettős program először a főleg német felállású Unisonickal indult. Az énekes Michael Kiske és a gitáros Kai Hansen a Helloweenből jött, a dobos Kosta Zafirou a Pink Cream 69-ből, ugyanonnan a basszusgitáros Dennis Ward is, a gitáros Mandy Meyer pedig az Asiából, a Krokusból és a Gotthardból. Kiske az Unisonickal rendkívül kompetens csapatot hozott össze, amely az első lemezével magabiztosan vonul ki a hard rock csatamezejére. Már az az EP is elfogyott, amely 2012 januárjában beharangozta az albumot. Bár manapság nem beszélhetünk igazán nagy példányszámokról, ebből is látszik, hogy minden darab jó kezekbe került. Az Unisonic élőben is úgy működött, ahogy a nevük sugallja: egy emberként szóltak. Az előadásban nem találok gyenge pontot. Kiske mögött szilárd, erős ritmusszekció dolgozott, és sistergő gitárok kombinációja, ahol talán egy kicsit több tér jutott Mandy Meyernek, a kivételes érzékű emberek közé tartozó gitárosnak, aki remekül érzi, mikor kell lassú vagy gyors hangokat letenni. A közönség mindig felforrt, amikor Hansennel együtt terceket játszottak. Michael Kiske ügyes manipulátor. Mivel az anyanyelvén beszélt, a közönség az ujja köré csavarta. Legalábbis az első sorok úgy tűntek, mintha megbűvölték volna őket. Kiske megemlítette, hogy utoljára még a Helloweennel járt Münchenben, ami majdnem húsz évvel ezelőtt volt. A teuton hard rock, némi régi vágású metállal fűszerezve, minden ágyúból tüzelt. A hangzás kiváló volt, a zenészek maximálisan odatették magukat, a közönség pedig láthatóan elégedett. Mivel szombat este volt, akik mélyebben a pohár fenekére néztek, a nézőtér hátsó részében maradtak. Az első lemez dalait jókora lelkesedéssel fogadták, a igazi robbanás pedig a koncert végén jött, amikor eljátszották a Helloween-klasszikusokat, a „Future World”-öt és az „I Want Out”-ot. Jobb és alkalmasabb előzenekart a Gotthard elé el sem tudok képzelni.
A svájci Gotthard félretette a saját kálváriáját. Steve Lee szerencsétlen halála sokakat mély kétségek közé taszított. Az, hogy újra talpra álltak, tulajdonképpen nagy meglepetés. Bár a Firebirth című lemezt páran meglehetősen szkeptikusan fogadják, az a gondolat sem felesleges, hogy már az is dicséretes, hogy újra működnek. A Zenith nagy színpada és magas mennyezete lehetővé tette, hogy a színpadkép teljes pompájában érvényesüljön. A fényshow rendkívül hatásos volt, a refréneket néhányszor füstágyúkkal is megtámogatták. Kipróbálni a svájci rockperfekciót 2012-ben különleges élmény. A zenekar igazi főnöke így is Leo Leoni gitáros maradt, aki korábban is a zene nagy részének szerzője volt. Azt mondják, a méreg kis üvegcsékben van, és nála ez igaz. Mozgékony, mint egy kisördög, minden pillanatban pontosan tudja, hol a színpadon sütse el a Les Paulját. A másik gitáros, Freddy Scherer időnként beszáll a szólókba, egyébként hűen tartja az összefogott dallamos és ritmikus alapot. A ritmusszekció szikla szilárd, mint a svájci Alpok. Hena Habegger és Marc Lynn a hangfalfal előtt, a tágas színpadon hűen követte a lemezfelvételeket. Gotthardnál kevés az improvizáció, leginkább a dalok záró részeiben találunk ilyet, meg amikor átadják a mikrofont a hűséges közönségnek. A Gotthard nyár óta turnézik, és az új felállásban alaposan kicsiszolták a repertoárt. A müncheni Zenith is tanúja volt a kellemes interakciónak a közönséggel, amely hűen énekelte a refréneket, sokan még a közbülső strófákat is. A setlista tartalmazott néhány dalt az aktuális lemezről, bevált slágereket a korábbiakról, és négy ballada ravasz gyöngysorát, amelyeket vonósnégyes közreműködésével adtak elő. A „One Life One Soul”-t az elhunyt énekesnek, Steve Lee-nek ajánlották, és sok látogató nő előkapta a zsebkendőt. De hát mit tegyünk, a nehéz megpróbáltatások legjobb orvossága az idő. A Gotthardnak, úgy tűnik, bőven van belőle. A kétórás koncert megmutatta, hogy kiváló formában vannak, és az európai hard rock élvonalába tartoznak. Külön dicséretet érdemel Lee utódja, Nic Maeder, aki szintén svájci, Lausanne-ból. A fiatalember mintegy négyszáz vetélytársat győzött le, ami irigylésre és csodálatra méltó. Ha ehhez hozzávesszük a hangszínt, amely olyannyira hasonlít Leeére, hogy az már szinte hátborzongató, egyértelmű, hogy a Gotthard aggodalom nélkül folytathatja az útját. A színpadon való jelenlét, a ritmusgitár és a közönséggel való kommunikáció is példás volt. Élőben a Gotthard verhetetlen, remélem, lesz erejük kinyitni a fejüket, és új ötleteket találni újabb, sikeres zenei impulzusokhoz!
Setlista
UNISONIC:
1. Unisonic
2. Never Too Late
3. I’ve Tried
4. My Sanctuary
5. No One Ever Sees Me
6. We Rise
7. Never Change Me
—ráadás—
8. Future World
9. I Want Out
GOTTHARD:
1. Dream On
2. Gone Too Far
3. Starlight
4. Remember It’s Me
5. Sister Moon
6. Hush
7. One Life One Soul
8. The Story’s Over
9. Fist In Your Face
10. Gimme Real
11. Dobszóló
12. Falling
13. Tell Me
14. Heaven
15. Mountain Mama
16. Right On
17. Lift U Up
—ráadás—
18. Master Of Illusion
19. Anytime Anywhere
Képgaléria
