Kiadó: Kscope Records
Megjelenés dátuma: 2023. 11. 3.
Produkció: Gong
Hossz: 39.58 perc
Stílus: Progressive Rock / Canterbury Scene
Értékelés: 9.0/10
A Gong, a canterburyi szcéna kultikus képviselője a progresszív rock aranykorának egyik azon kevés zenekara, amelynél a folytatás mellett hozott döntés – vagyis hogy alapítójuk és főnökük, Daevid Allen halála, illetve az utolsó eredeti tag távozása után is alkossanak és lépjenek fel – több mint helyesnek bizonyult. Didier Malherbe, az utolsó alapító tag 2016-ban hagyta el a bandát, abban az évben, amikor megjelent a „Rejoice! I’m Dead!”, az első Gong-album Allen halála után.
Azóta a zenekar gyeplőjét Allen utódjaként a zseniális énekes-gitáros és szövegíró, Kavus Torabi vette át, akit leginkább a Cardiacs és a Knifeworld tagjaként ismerhetünk; mellette más tapasztalt muzsikusok segítenek, közülük kiemelkedik Dave Sturt basszusgitáros (ex-Jade Warrior) és Fabio Golfetti gitáros (Violeta de Outono). Sok Gong-rajongót kellemesen lepett meg az új Gong, és ez igaz az említett első Allen nélküli lemezre éppúgy, mint annak utódjára, a „The Universe Also Collapses”-re (2019).
A 2023-ban megjelent „Unending Ascending” az Allen utáni, vagy ha úgy tetszik, a Torabi-féle Gong harmadik albuma. Ez a lemez sem okozott meglepetést: a zenekar viharos múltjának legjobb alkotásai szintjén áll. Páran persze gyorsan megállapítják majd, hogy Torabi szövegei azért nem érik el Allen agyszüleményeinek különcségét, bár a legjobb tudása szerint viszi tovább a Gong sajátos mitológiáját, ami manapság valószínűleg leginkább a pszichedelikusan kattant és társadalomkritikus sci-fi rajongóinak tetszik majd, a „Galaxis útikalauz stopposoknak” stílusában.
A „Tiny Galaxies” klasszikusan „betépett” felvezetése a lemeznek, amely erősen emlékeztet néhány dalra a kultikus „Radio Gnome”-korszakból. A dolgok igazán megélénkülnek a tüzes „My Guitar Is a Spaceship”-pel, amelyben főleg a pszichedelikus többszólamúság, a féktelen szaxofonszólók, a csúcsos gitárbetétek, az eklektikus ritmusváltások és az erre a zenekarra jellemző humor (a szövegben és a címadásban is) kerül előtérbe – ez utóbbit a mai progresszív rockban (túl) gyakran hiányoljuk.
A „Ship of Ishtar” valószínűleg az „Unending Ascending” legpszichedelikusabb és legéteribb szerzeménye, amely ambiens hangfüggönyeivel és vokális mantráival inkább emlékeztet zenei szertartásra, ha nem imára, mint új pszichedelikus/spacerock kalandra, amelyet az ókori istennőnek szenteltek. Itt érdemes megemlíteni, hogy Istár, akit Torabi olyan átéléssel hív, mintha mindjárt leszállna az égből, a legfontosabb mezopotámiai istennő volt, az ottani Aphrodité/Vénusz egyfajta változata. A Teheránban született, iráni/perzsa származású angol gitáros ezúttal a (nem csupán zenei) gyökereire emlékeztet minket.
Az „O, Arcturus” a pszichedelikus álmodozás és a dallamosság ideális arányával, valamint energikus gitárszólókkal igazi csemege minden régi rajongónak, miközben a bőséges játékosságról és csipkelődő kedvről a szaxofonbetétek gondoskodnak. Az „All Clocks Reset” pillanatokra – főleg Torabi éneke miatt, amely időnként nagyon emlékeztet Allen vokális megközelítésére, és a huncut szaxofonmenetek miatt – úgy szól, mintha a hetvenes évek első feléből előkerült dal lenne.
Az „Unending Ascending” azért tartogat néhány olyan megoldást, amelyet nehéz lenne elképzelni az Allen-féle Gong előadásában. Az ilyen frissítő, „modern” kísérletezés példája a „Choose Your Goddess”, amely a szokásos Gong-mércével rendkívül szokatlan teljesítmény: messze a lemez legütősebb szerzeménye, szinte már heavy metalos futamokkal, megőrült szaxofonnal és szinte brutális dobolással fűszerezve. Ennek a váratlan tüskésségnek ellenére ez még mindig tévedhetetlenül Gong-féle pszichedelikus space rock kaland, kiszámíthatatlan tempóváltásokkal, komplex hangszeres szakaszokkal és a karizmatikus Torabi eklektikus énekbetétjeivel. A „Lunar Invocation”, egy újabb rituális mantrázás, és az éteri „Asleep Do We Lay” kifejezetten nyugodt hangulatban zárja a lemezt.
Az „Unending Ascending” klasszikus Gong-album, amely bár 2023-ban jelent meg, a retró produkciónak is köszönhetően simán kijöhetett volna 1973-ban is, vagyis a progresszív rock „aranykorában”. Allen halála után az idő a Gongnál tényleg már semmilyen szerepet nem játszik, hiszen hűen követik a zenei és koncepcionális víziót, vagyis „az élők sorában” megőrzik a minden, csak nem hétköznapi Gong-mitológiát is. Ez náluk jóval jobban megy, mint a még aktív progrock-legendák és a műfaj úttörői legalább 80%-ának, akik azzal dicsekedhetnek, hogy már a múlt század hatvanas éveinek második felében elkezdték a pályafutásukat.
Szerző: Peter “Dr. ProgRock” Podbrežnik
Dalok listája:
1. Tiny Galaxies (3:33)
2. My Guitar Is a Spaceship (4:09)
3. Ship of Ishtar (8:33)
4. O, Arcturus (3:55)
5. All Clocks Reset (4:09)
6. Choose Your Goddess (6:49)
7. Lunar Invocation (4:34)
8. Asleep Do We Lay (4:16)
Felállás:
Ian East – szaxofonok, fuvolák
Fabio Golfetti – gitár, ének
Cheb Nettles – dob, ének
Dave Sturt basszusgitár, ének
Kavus Torabi – gitár, ének
