Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Goblin Rebirth
Kiadó: Relapse Records
Megjelenés: 2015
Játékidő: 44:34
Értékelés: 4.5/5
A Goblin Rebirth a kultikus olasz szimfo-progrock csapat, a Goblin legújabb ‘leszármazottja’. Az eredeti banda a hetvenes évek közepén szerzett nemzetközi hírnevet Dario Argento rendezte horrorfilmek zenéjével, mint a „Profondo Rosso” (1975) és a „Suspiria” (1977), a progresszív rock rajongói pedig elsősorban a „Roller” (1976) miatt tisztelik, amely az olasz progrock mozgalom egyik legszebb gyöngyszeme. A Goblin Rebirth az azonos című debütáló albumát két év késéssel adta ki: a „Goblin Rebirth” már két évvel korábban meg kellett volna, hogy jelenjen, de különféle egyéb kötelezettségek megakadályozták a banda mindkét főnökét, Fabio Pignatelli basszusgitárost és Agostino Marangolo dobost (mindketten egyszerre az ‘anyazenekar’ Goblin tagjai is), hogy ambiciózus új projektjük a tervezett határidőre napvilágot lásson.
A klasszikus Goblin ritmusszekcióját adó rutinos Pignatelli és Marangolo mellett Aidan Zammit és Danilo Cherni billentyűs, valamint Giacomo Anselmi gitárvirtuóz alkotja a zenekart. A „Goblin Rebirth” biztosan tetszeni fog a klasszikus Goblin minden rajongójának, hiszen egy-egy instrumentális ötlete könnyedén szolgálhatna valamelyik horrorfilm zenei alapjául. A Goblin Rebirth tagjai szerint koncepcióalbumról van szó, amely egy elképzelt horrorfilm történetét meséli el. Ennek középpontjában egy szörnyszerű patkányszerű lény születése áll, aki gyanúsan emlékeztet a korábbi Goblin-filmzenék néhány szereplőjére.
A klasszikus Goblinhoz képest, amely idén kiadta a kiváló „Four of a Kind” (2015) albumot, a Goblin Rebirth a hangzásbeli hagyományt időnként modern szintetizátoros textúrákkal keveri. Ezzel bizonyítja, hogy nem néz túlzottan hátra a múltba, és kissé ‘korszerűbb’ irányba tart, bár persze a hagyományos billentyűs hangzásnak is bőven jut hely. Az egészet remek produkció teszi fel a koronát, az eredmény pedig az olasz progrock-színtér egyik legizgalmasabb lemeze az utóbbi évekből.
A „Goblin Rebirth” – ami a legkevésbé meglepő – kifejezetten sötét és szorongató album, amelyen sokszor el lehet képzelni, hogy valamelyik sötét sarokból bármelyik pillanatban kiugrik egy kicsi, idegesítő szörnyecske hegyes karmokkal. A nyitó „Requiem for X” zongorás, feszült drámát építő felvezetésével tényleg úgy szól, mint valami temetési gyászmise vagy az Undertaker pompázatos ringbe vonulásának kísérőzenéje: masszív, szakrális ízű orgonarétegek, drámai ritmusváltások és szívhez szóló gitártémák, időnként mini moogos betétekkel, és mindebből rendkívül gazdag hangkollázs kerekedik.
A „Back In 74” remekül megválasztott cím, mert stílusában erősen idézi a klasszikus Goblint az előző század hetvenes éveiből, a gitár és a mellotronhullámok közötti megrendítő harmóniák pedig minden King Crimson-rajongónak is biztosan bejönnek. Anselmi rendkívül kifinomult gitáros, aki ravasz módon vegyíti a különféle játéktechnikákat, és sokat tanult a progresszív rock aranykorának gitármestereitől, míg a két billentyűs nagyon jól hangolja össze a hagyományos és a modern billentyűs textúrákat. A „Book Of Skulls” ingerült basszusgitár-variációkkal és a mini moog átható hangjával nyit, a baljós hangulat pedig az okos közbeiktatott improvizációk és a mesteri ritmusváltások segítségével másodpercről másodpercre fokozódik.
A „Mysterium”, ahol szintén borzongató, szőrszálakat felállító atmoszféra uralkodik, vad moogvariációk és pokoli gitárfutamok sorát vonultatja fel, így az album egyik legváltozatosabb és legtemperamentumosabb darabja. Az „Evil In The Machine” messze a legmodernebb irányba tartó „Goblin Rebirth” szerzemény: elektronikus szintetizátor-textúrák és hangeffektek szerepelnek benne számítógéppel generált vokalizációkkal, miközben a brutális gitárfutamok, a könyörtelen dobrohamok és a mellotronhullámok időnként ismét a ‘régi, jó’ King Crimsont idézik, amely mindig is a Goblin egyik fő példaképe volt.
A „Forest” drámai billentyűfüggönyökkel és érdekes hangmintákkal teljes gótikus drámát varázsol, úgy szól, mint egy horrorfilm alapja egy sötét erdőben eltévedt nőről. Anselmi ezúttal a sűrű billentyűs hullámok közepén megenged magának egy szívhez szóló, bluesalapú gitárszólót. A „Dark Bolero”, egy újabb gótikus kalandozás, ahol hatásosan fokozódik a titokzatos és sötét atmoszféra, szívbe markoló szimfonikus hangszereléseivel és bonyolult gitárfutamaival, Robert Fripp (King Crimson) érezhető hatása alatt az egész album egyik csúcspontja. A Goblin Rebirth sötét miséje a „Rebirth”-tel zárul, amely igazi szimfoprog csemege és a megtestesült gonosz tökéletes ambientes diadala, ahol a ravasz ritmusváltások, az okos improvizációk és a melodramatikus gitár–billentyű harmóniák rendkívül hatásosan és ízlésesen váltogatják egymást.
A Goblin Rebirth remek bemutatkozó lemezt készített, amelyből könnyen kibontakozik egy kis démoni lény születésének története, aki azért jött, hogy megbüntesse a pusztulásba hanyatló emberiséget. A zenekar közben sikeresen ötvözte a klasszikus Goblin hangzásvilágot néhány üdítő és üdvözlendő modern ötlettel. A kiváló „Four of a Kind” mellett ez egy újabb idei Goblin-csemege, amely lenyűgözi majd a sötét, szimfonikus progrock minden rajongóját, ezúttal a régi olasz iskola szellemében. A „Goblin Rebirth” minőségében szinte teljesen egyenrangú az ‘anyazenekar’ Goblin „Four of a Kind” albumával, amely ugyan valamivel ‘hagyományosabb’ termék, a régi hívek igényeire építve, ha már összehasonlítjuk őket. Így Pignatellinek és Marangolónak 2015-ben dupla oka van az elégedettségre.
Felállás
Fabio Pignatelli – basszusgitár
Agostino Marangolo – dob
Giacomo Anselmi – gitár
Aidan Zammit – billentyűk
Danilo Cherni – billentyűk
Produkció
Goblin Rebirth
Számlista
1. Requiem for X (4:16)
2. Back in ’74 (4:23)
3. Book of Skulls (6:07)
4. Mysterium (4:24)
5. Evil in the Machine (6:17)
6. Forest (6:26)
7. Dark Bolero (4:48)
8. Rebirth (7:36)
