Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Hala Tivoli / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2010. november 10.
Látogatók száma: 2500
Jegyár: 39,00€ (földszint) / 34,00€ (lelátó)
A gitárrock megalapozója, az egyetlen Joe Satriani nem ismeri a pihenést! Két évente kijön egy stúdióalbummal, az pedig útnak indítja a fickót a bandájával, hogy rendszeresen végigjárja a világ koncertszínpadait. Satch azon kevesek közé tartozik a zenei világban, akit mindenki szeret. A zenéje a úttörő munka súlyát hordozza, ugyanakkor kifejezetten jól hallgatható, könnyen érthető, és nem vesz részt különösebb zenei kísérletezésekben. Joe megbízható mesterember. A zenéje évek óta kialakult, és a pasas az új stúdiómunkáival nem okoz a zenei forradalmat jelentő földrengést, inkább szorgalmasan ápolja hűséges közönségét, hogy az mindig jóllakottan és elégedetten távozzon, amikor megjelenik gitárhősük új lemeze.
Joe Satriani tehát ismét Ljubljanába érkezett. Legutóbb réges-rég, 2004. július 9-én járt itt a G3 projekt részeként, Steve Vai és Robert Fripp társaságában. Ezúttal az új albummal, a „Black Swans And Wormhole Wizards” (2010) című lemezzel a zsebében érkezett, azzal a felállással, amely a stúdióban is felvette az anyagot. Satch mellett a turnén ott van az elválaszthatatlan dobos, Jeff Campitelli, az egyedülálló billentyűs, Mike Keneally, aki Frank Zappával és Steve Vaijel való együttműködéséről ismert – utóbbival 2000. április 13-án már járt egyszer a Hala Tivoliban –, Allen Whitman basszusgitáros, valamint a „tartalék” gitáros, Galen Hansen, akit Satriani csak a turnékra hív be a csapatba.
Satriani magával hívta Ned Evett blues-gitárost is, aki ezen a turnén Satch előtt melegítette a közönséget, és ez alkalommal bemutatta az idén decemberben megjelenő új stúdióalbumát, az „Afraid 4U”-t. A Ned Evett & Triple Double blues rock trió 40 percnyi játékával rendkívül szerencsés választásnak bizonyult. Evett igazi érzékkel van a szórakoztatáshoz, és azonnal áttörte a jeget a zenekar és a közönség között. Már pusztán a megjelenésével is: finoman göndör, dús hajzuhataga Leslie Westet idézte a legendás, nagyot ütő blues rockerek, a Mountain soraiból – de azt az utópikus Leslie-t, a soványabbik fajtából. Ned különlegessége a szigorúan „fretless” gitár használata (vagyis fogólécek nélküli). Nem kell sokat találgatni: igazi színpadi vadállat, aki érti a „kikapcsolás” szót, ezért a Triple Double kiválóan működik élőben. A rövid fellépés rendkívül pozitív nyomot hagyott, Ned pedig a fretless gitáros blues rock „(r)evolúció” újkori hírnökeként mutatkozott be. Érdekességként említsük meg a felállás másik két tagját is. A dobos Kofi Baker a híres Ginger Baker (Cream) fia, a basszusgitáros Malcolm Bruce pedig? A nem kevésbé híres Jack Bruce (Cream) fia. Nem nehéz kitalálni, hogy a ritmusszekció ügyesen kitöltötte a rendelkezésre álló teret, valahányszor Ned „rálógott” a gitárnyakra. Nyitóbuli, amilyet kevés!
Satch a társaságával kilenc előtt nem sokkal lépett a színpadra. A szokásos „kölyökes” szerelésben, és a napszemüvegét sem felejtette el újra magára venni. Satriani 54 évesen elképesztően gyorsan átalakul a színpadon tökéletes gyerekké. Néhány „nyakránctól” eltekintve alig találsz ránc az arcán, a gesztusaiban és fintoraiban pedig végig huncutul fiatalos és mindenre kész játékos. A rendetlenkedő, remek hangulatú Joe ezúttal igazi csemegézőknek való setlistát állított össze. Igaz, a repertoár zöme az új album népszerűsítésére ment, a pasas mégis nagyon kellemesen meglepett néhány olyan dal beiktatásával, amelyet már jó ideje nem játszott élőben.
Elsősorban az olyan dalok visszatérésére gondolok, mint a Why, a War és – meglepetésként – a koncert végén Joe még hozzátette a Summer Songot (mind a három „The Extremist” lemezről). A koncert intenzíven és a várakozásoknak megfelelően indult. Az egyik legkedveltebb dallal, az Ice 9-zal. Közvetlenül utána ugrás az első albumra a Hordes Of Locust című számmal (korai meglepetés a repertoárban), majd jött az általánosan kedvelt Flying In A Blue Dream. A közönséget ez természetesen cseppet sem hagyta hidegen. Ez az a koncert volt, ahol csak bámulsz és csodálkozol, mit művel előtted a mester.
Ahogy várható volt, az „Black Swans And Wormhole Wizards” új dalai is jóval hatásosabban szólnak a színpadon, mint a stúdióváltozatokban. Egyébként Joe Satriani egész zenéje arra készült, hogy színpadon játsszák. Csak akkor kel igazán életre a küldetésében, és csak akkor érinti meg különösen intenzíven a hallgatót. Az új dalok gondosan el voltak szórva a klasszikusok között, és a koncertet végig magas feszültség hajtotta. Satch egy blues-kirándulással dobta fel az estét az új Littleworth Lane-ben, ahol szájharmonikázással is megpróbálkozott. Kiválóan szólt a repertoárban az Andalusia is, amely ártatlan flamenco betéttel indult, a zenekar pedig körről körre fokozta a hangulatot, a finálé „crescendója” pedig természetesen a gitárvarázsló újabb „földön kívüli” szólómenekülésére maradt.
Két teljes óra csúcsszintű játék, amely nem lankadt az intenzitásban, és olyan nagy show-műsor kivételes lazaságával, amilyen Joe-tól magától értetődő! Két teljes órán át ringatta lelkesen a hálás közönséget, amely cseppet sem fukarkodott a dörgő ovációkkal. A kezdeti részben a hang packázott. Főleg a basszusok szóltak túl hangosan, a gitár teljesen áttekinthetetlen volt, de a Light Years Away-nél a hangzás gyökeresen javult. Nem tudom, hogyan szólt hátul és a lelátókon, de a szélső jobb oldalon, a színpadtól olyan 7-8 méterre a billentyűket alig lehetett kivenni a hangzásképben.
A koncert újabb bizonyíték volt arra, hogy Satriani nagy úr, aki egy pillanatra sem hagyja levegőhöz jutni a koncertjeinek látogatóit, miközben a színpadon viszi a maga gitárrallyját. Mókás, megszelídíthetetlen, végig pozitívan hangolt, és minden, ami a hangszeréből kirepül, úgy hat, mintha elképesztő könnyedséggel játszották volna le. A közönség ezúttal 99%-ban rendkívül kíváncsi „gitározás-mesterségi doktorokból” állt, 1%-ban pedig a kísérőikből, de ők is teljesen elveszettnek tűntek a teremben a koncert alatt.
A remek koncert mellett nemcsak Joe-nak és a zenekarának szeretnék köszönetet mondani, hanem Ljubljana Város Önkormányzata vehemens önkényurainak is, akik nemrég úgy döntöttek, hogy a Hala Tivoli előtt az éjszakai órákban is parkolási díjat szednek. El tudod képzelni a helyzetet: dideregsz a végeláthatatlan sorban a hideg őszi zuhogásban, valahol messze-messze áll egy automata, amely arra vár, hogy bekapjon egy eurót? A szlovén főváros így még egyszer megmutatta, mekkora vendégszeretettel bír, nem csak a Szlovénia különböző tájairól érkező látogatók iránt, akikre még hosszú hazaút várt, hanem mindazok iránt is, akik Ausztriából, Horvátországból és Olaszországból jöttek el élvezni a koncertet. Ki hiszi még el mindazok után, amit 1991 óta átéltünk, hogy ez a pénz valaha is a közjóba kerül befektetésre?
fotók: Aleš Podbrežnik
Setlist
1. Ice 9 2. Hordes of Locusts 3. Flying in a Blue Dream 4. Light Years Away 5. Memories 6. War 7. Premonition 8. Satch Boogie 9. Revelation 10. Pyrrhic Victoria 11. Crystal Planet 12. The Mystical Potato Head Groove Thing 13. Dream Song 14. Andalusia 15. Littleworth Lane 16. Why 17. Wind in the Trees 18. Always With Me, Always With You 19. Big Bad Moon —ráadás— 20. Crowd Chant 21. Summer Song
Képgaléria
