Kiadó: Progrock.com Essentials
Megjelenés dátuma: 2025. 3. 7.
Producer: Bob Cooper
Az album hossza: 57.36 perc
Műfaj: Progressive Rock
Értékelés: 9.5/10
A Ghost of the Machine az angliai Leedsből származó progresszívrock-zenekar. Hattagú csapatról van szó, amelyet a This Winter Machine egykori tagjai (innen az új formáció nevének származéka is), valamint Charlie Bramald énekes alkotnak.
A banda tagjai tehát átkozottul rutinos muzsikusok, annak a brit zenészgenerációnak a tagjai, akiket mélyen megihletett a progresszívrock-legendák, a Genesis, a Camel és a Yes munkássága. A britek szigetére egyébként oly jellemző neoprogresszív rock hívei és a zenekritikusok már a 2022-es debütalbummal, a „Scissorgames”-szel levették a lábukról; a lemez a kritikusoktól számos dicséretet zsebelt be, és az „év progresszívrock-albuma” címet is nem egyszer ráaggatták.
Az elvárások tehát jogosan voltak nagyok azzal kapcsolatban is, mit hoz a zenekar második stúdióalbuma. A csapat a megjelenésig változatlan felállásban kitartott, ami minden dicséretet megérdemel. A Ghost of the Machine különlegessége a két gitár használata, ezért a szerzemények hangszerelésében a frazeálás hangsúlyosabb, és a generációs társakhoz képest határozottan egy kicsit jobban az előtérbe tolakszik. Mindössze hat szám található a lemezen, ebből három kígyózóan hullámzó, epikus progresszívrock-szimfónia, amelyek jócskán tíz percnél hosszabbak. A Ghost of the Machine is tipikus brit mestere a misztika és a zsákmányra leső hangulat hipnotikus megidézésének, amely a igazi pompás színházi dráma, a melankólia, a vágyakozás, de az optimizmus fénysugarai között lovagol – ezek az album egyébként erősen misztikus hangulatán át időnként átsütnek.
A hatos híres a kiváló, kreatívan dolgozó egymás közti kémiájáról, ez az alapja egy olyan remekül felépített albumnak, mint a legújabb, az „Empires Must Fall”. Aki képben van azzal, mit produkált a neoprogresszív rock mint műfaji jelenség az ebben a galaxisban eltöltött, mondjuk „kerek” ötödik évtizedére, az pontosan tudja, miről van szó ebben a recenziós esszében. Gallahad, Pendragon, Jadis, a jó öreg Pallas és így tovább. A számok természete a fülbemászó hallgathatóság és az összetett szerkezet közötti briliáns határvonalon lovagol. A Ghost of the Machine soha nem esik nehezen emészthető betétekbe, amelyek valamiféle RIO/avantgárd provokátorok vizeire sodornák őket, hanem mindig a kompozíciós kompaktság vezérfonalát követik. Még a hosszú, ezoterikus szakaszokban is, ahol a zúgó billentyűk és a gitárfrázisok pazar kulisszái tökéletesen összeillő, békés párbeszédben olvadnak egymásba, minden pontosan ott működik, ahol kell. Charlie Bramald hangja színében és megközelítésében kiváló kiegészítője a Ghost of the Machine történetének. Itt van az album legrövidebb száma, a The One, amely gond nélkül szólhatna a rádióban is, hiszen kivételes kompaktság és zenei fülbemászóság jellemzi, és éppen ebben ragyog fel különös intenzitással Bramald énekteljesítménye, amelyet ráadásul rendkívül szép hangszín ékesít. Ezt erősíti meg a záró After The War melankolikus nyitánya, ahol a hangja a zongorával párosulva egyenesen összetöri a szíved.
Nehéz kiemelni a csúcspontokat. Produkciós mestermű, a hangkép építőelemeinek rendkívül ravasz, kiegyensúlyozott elrendezésével, ami igazán pazar hangzást ad a kiadványnak. Ez az album alkotásként egyetlen tömbben nyűgöz le. Egységesen. Az elejétől a végéig végig lehet hallgatni. Másként nem megy. És ilyenként hibátlanul működik. Mondhatom úgy is: tökéletesen. A „Scissorgames” után az „Empires Must Fall” több mint lenyűgöző utódja az így is, úgy is briliáns elődnek, vagyis a zenekar nagy kihívás elé került a művészi továbblépés terén, amikor az új anyag készült. És mindenben igazolta a debütalbum kiváló művészi természetét.
Az „Empires Must Fall” tehát új, fantasztikus munka, amely mindenkit megörvendeztet, még a legigényesebb, mondhatni „elkényeztetett” neoprogresszívrock-rajongókat is, akik előtt a műfaj újdonságai közül semmi sem rejtőzik el. A Marilliontól az IQ-n át az Arenáig, és mindenen, ami közte van. Már most türelmetlenül várjuk, mit hoz majd a Ghost of the Machine harmadik albuma.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Keepers Of The Light (8:35)
2. The Days That Never Were (5:59)
3. Panopticon (11:44)
4. Fall Through Time (12:00)
5. The One (4:43)
6. After The War (14:32)
Felállás:
Charlie Bramald – ének
Graham Garbett – gitárok, kiegészítő vokál
Scott Owens – gitárok
Mark Hagan – billentyűk, zongora
Stuart McAuley – basszusgitár, pedálok
Andy Milner – dobok
