Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Agony Scene, The
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2008
Értékelés: 2.5/5
A The Agony Scene, az oklahomai metalcore-rohamosztag harmadik albuma, a nagyon is barátságos „Get Damned” címmel a Century Media gondozásában jelent meg, ami már a harmadik kiadó, amelyet a srácok pályafutásuk során lecseréltek. Mindegyiknél egy-egy lemezt adtak ki. Az, hogy a Century Media-nál kötöttek ki, teljesen belefér a fejlődésükbe. A kiadó szorgalmasan gondozza a nagyra nőtt metalcore-csapatok csokrát, a The Agony Scene pedig új kreatív szárnyakat kapott: gondtalanabbak és lazábbak lettek, ez adta meg a lendületet ahhoz, hogy eddigi legkeményebb albumukat készítsék el.
A The Agony Scene technikailag rendkívül csiszolt banda. A dalok felépítése nagyon egyszerű, a bennük megragadott hangulat viszont rendkívül hatásos. Az alapvető thrash riffek mesterien felforrósítva csapnak bele a vad menetelésbe, „fémesen” csengő, svájci óra pontosságával intenzíven vágtató dobtempó kíséretében, amelyet a produkció mesterien választ szét. A produkció amúgy is fantasztikus, szépen elkapja azt az „élő” érzést, amit egy ilyen megközelítés megkövetel. A hangulat sötét, tele van morbiditással, dühvel és fájdalommal. Az ének, akárcsak a tömeges rikoltozások beépítése, tipikus a „core” műfajokra. Mike Williams (érdekes módon!) olyan stílusban énekel, ami az In Flames énekesének, Anders Fridennek a ugatására emlékeztet (az In Flames későbbi korszakára gondolok).
Hatásos adrenalinlöketet ad már a lemeznyitó Barn Burner is, ami rögtön meggyőz arról, hogy ezek a srácok nemcsak tudnak, hanem kiváló szinten is képesek játszani. A technikai csiszoltság és a düh, amit olajként löttyintenek a tűzre, együtt száguld végig az albumon az első perctől az utolsóig. Persze a fiúk nagy ívben elkerülik a ritmusváltásokat (átvezető részeket), és nem bonyolítják túl a gitárszólókkal sem. Minden a puszta rohamozás elve szerint szól: közvetlenül, élesen, egyszerűen, merészen és pontosan. A brutálisan hörgő ének színében és megközelítésében fülnek könnyebben emészthető, így ebből a szempontból szélesebb közönség számára is hozzáférhető, hiszen végig csillan benne egy csipetnyi dallam, még ha a kiköpött hörgés tömege szinte szét is feszíti. Tiszta ének is előfordul, bár nem zárják ki: egyfajta hangulati ugrásként hat, igen ritkán bukkan fel, kivéve az utolsó dalt, az Old Scratch-et, ahol a teljes refrént viszi (a riff itt kimarad, az űrt pedig bátran kitölti a dupla lábgép). A hangzás tehát végig feszültséggel és kitöréssel van tele! A srácok időnként megtörik a lehetséges monotonitást hármas, kettős gitárharmóniákkal (Deliverance, Dances With The Devils), akár egy-egy refrén háttereként, akár a dalok végén. Nagyon egyszerű, de ahogy mondtam: a dallam még tovább dobja a dinamikát, és színesíti az album hangulatait.
A „Get Damned” igazolja a banda azon készségét, hogy a thrash metal és a hardcore elemeit a saját hangzásává olvasztja. A baj nem az, hogy a „Get Damned” ne lenne teljesen szolid lemez. Csak az, hogy minden, amit rajta hallunk, többé-kevésbé már ismerős. Különösebb ötletvillanások tehát nincsenek, az album a szokásos „metalcore” sablonokhoz igazodik. Nagyon kiszámítható és megfontolt. A riffek kölcsönzöttek, a fiúk pedig úgy palástolják a kölcsönzést, hogy „vastag” vokális visítás mögé bújtatják őket. Ilyen banda manapság bőven akad a színtéren. Ha az Egyesült Államokból érkező hasonló csapatok lemezeit gyűjtöd, nehezen fogsz rossz albumra bukkanni, de újat sem fog hozni. A műfaj láthatóan telítődik. A szellemesség és az ötletesség így egyre keresettebb és becsesebb erény lesz. A legjobbak és az úttörők életben maradnak. Majd meglátjuk, merre fejlődik tovább a színtér.
Felállás
Mike Williams – ének
Chris Emmons – gitár
Brian Hodges – gitár
Chris Rye – basszusgitár
Ryan Folden – dobok
Produkció
Andreas Magnusson
Számlista
1. Barnburner
2. Predation
3. Dances with Devils
4. Adversary
5. White Knights
6. Rapture
7. Deliverance
8. Rattle Me Bones
9. Opposition
10. Will to Bleed
11. Old Scratch
Játékidő: 36.38
