Szerző: Rok Klemše
Előadó: Helloween
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2007
A Helloween nevét nem kell külön bemutatni. Közel huszonöt éves pályafutás áll mögöttük, amely az európai power metal úttörői és egyik legnagyobb formációi közé emelte őket, és amely során már tizenkét stúdióalbumot adtak ki. Most itt a „Gambling With the Devil”. A kitartó, makacs németek 1983 óta sok válságot átvészeltek, amelyeket főként kulcstagok távozása okozott, ez pedig számos személyi cseréhez vezetett, és végül ott van néhány gyenge és középszerű lemez is, amelyek a rajongók emlékezetében nem éppen a legszebb helyet foglalják el. Sokan sosem fogadták el Andi Derist, aki a legendás Michael Kiskét váltotta, páran Kai Hansen távozását sem heverték ki, de a kulcsos saga folytatása 2005-ben a „The Keeper of the Seven Keys pt. III – The Legacy” című lemezzel a Tökösök nagy visszatérését jelentette be. A rajongók ezúttal is megosztottak voltak: egyesek a csillagokig magasztalták a „The Legacy”-t, mások teljes erőből ugrottak neki. A „Gambling With the Devil” viszont eloszlatja az utolsó kétségeket is, és befogja a szkeptikusok, sőt az irigykedők száját is.
A Helloween-nek kifizetődött a szerencsejáték: a lapok kedvezően álltak, a rulett jó irányba pörgött, a rövidebbet pedig maga az ördög húzta, és íme, itt van a német Tökök egyik legjobb lemeze. A „Gambling With the Devil” a agresszív, súlyos „The Dark Ride” (2000) legjobb pillanatait gyűjti össze, az egészet pedig a „The Legacy” fantasztikusan epikus, misztikus hangulatával ízesíti. A Helloween köztudottan többször is megengedett magának kísérletező kirándulásokat, amelyek azonban általában nem térültek meg valami fényesen. Ezúttal pontosan azt kapjuk tőlük, amit a legnagyobb örömmel várunk, és amit megszoktunk tőlük: tiszta, érintetlen „power metalt” a legmagasabb minőségi szinten. A „Gambling With the Devil” az előző lemezekhez képest jóval agresszívebb, gitárközpontúbb és kompaktabb, a dalok pedig a szerzői aranzsmék terén magas minőségi mércét ütnek meg. A számok szokás szerint ultra fülbemászók, de ezúttal egyben komolyabbak is, a jól ismert „happy, happy Helloween” elem ezért kevésbé hangsúlyos, bár a srácok nem lennének önmaguk, ha ezen a téren sem engednék el magukat. A „happy” elemet a szökdécselő „töltelék” (a kislemez pontos címe) Can Do It idézi meg, amely nélkül könnyen meglennénk, bár dallama fertőző, mint az ebola. A „Gambling With the Devil” egyik fő érdeme, hogy ilyen nagy dicséretet kap, az énekes, Andi Deris. Nehéz elhinni, de Andi minden új Helloween-lemezzel még jobbat nyújt, és úgy vélem, nyugodtan kijelenthetem: Deris a „Gambling With the Devil” lemezen leadta élete legjobb alakítását irigylésre méltó Helloween-pályafutásában. Legyenek szó magas sikolyokról a Kill It-ben, vagy a középső fekvésekről, ahová gond nélkül vált át magasabb és mélyebb fekvésekből, ott van a (már bizonyított) kaméleonképessége is, amely ezúttal rendkívül agresszív, már-már thrash-es growlokkal lep meg, ami csak bizonyítja, hogy Andi hibátlan. Lehetetlen, hogy egy amúgy is jó hang az évek során még javuljon – legyen szó magasságról, hangszínről, kifejezőerőről, energiáról – Deris stílusa tökéletes. Kiválóan teljesített a két gitáros, Michael Weikath és Sascha Gerstner is, akik remek, thrash-es riffeket írtak; ezek a Tökök talán eddigi legagresszívabb számában, a Kill It-ben érvényesülnek a legjobban (hihetetlen nyitószám, amely simán felveszi a versenyt az Eagle Fly Free-vel vagy a Mr. Torture-rel), aztán az epikus csemegében, a The Saintsben, amely a „The Dark Ride” All Over the Nations című számát idézi, vagy a tiszta „power metalos” tökély Dreambound epikus bevezetővel, amelyet egy bravúros kettős szólótámadás követ, és amelyet Weiki és Sascha könnyedén passzolgat egymásnak. A Helloween persze nem lenne Helloween, ha nem tennének a lemezre egy balladát is, amelyeket szerencsére olyan jól írnak, hogy véletlenül sem csöpög belőlük a ciki. Az As Long As I Fall az If I Could Fly balladának az utódját idézi, de ott van még a remek Final Fortune és a Fallen To Pieces is, nagyon magával ragadó refrénnel. Hibátlanul teszi a dolgát a ritmusszekció is. Dani Löble változatos dobolásával egyértelműen bizonyítja, hogy a Helloween egyik legjobb dobosa, hiszen produkciójával gond nélkül megáll a volt Helloween-dobos, Uli Kusch mellett (aki ma újra a Mekong Deltában játszik). A „Gambling With the Devil” lemezen Löble még több változatos dobos megoldást tudott becsempészni és „ráerőltetni” a dalokra, ahogy azt gazdag tudása lehetővé teszi, így teljesítménye még egy fokkal feljebb lépett a „The Legacy”-vel átélt tűzkeresztséghez képest. Sajnos Markus Grosskopf funkys és groove-os basszusa ezúttal nem érvényesül annyira, de azok a vonalak, amelyek a felszínre törnek, tipikusan helloweenesen csiszoltak. Charlie Bauerfeind, a Helloween régi hangmestere produkciója e kis hiányosságtól eltekintve ismét ragyogó, kristálytiszta, és a mai Helloween esszenciájából csak a legjavát hozza ki.
Legyen epikus, dallamos, agresszív, vagány, a „Gambling With the Devil”-ben minden megvan. Igaz, hogy nem hoz valami nagy Helloween-evolúciót, de ismét itt van a modern Helloween védjegyének számító, alapvető hangzás, és a „Deris-éra” egyik legjobb lemeze, amely még megszámlálhatatlan fordulatot fog megélni a lejátszóban. Most viszont sietnem kell, Belzebub épp most borította fel a kártyapartit. Ti is megkockáztatnátok egy szerencsejátékot az Ördöggel?
Felállás
Andi Deris – kitara
Michael Weikath – kitara
Sascha Gerstner – kitara
Markus Grosskopf – bas
Dani Löble – bobni
Producer
Charlie Bauerfeind
Számlista
1. Crack The Riddle (Intro) 00:57
2. Kill It 04:13
3. The Saints 07:06
4. As Long As I Fall 03:41
5. Paint A New World 04:27
6. Final Fortune 04:46
7. The Bells Of The Seven Hells 05:22
8. Fallen To Pieces 05:52
9. I.M.E. 03:46
10. Can Do It 04:30
11. Dreambound 05:57
12. Heaven Tells No Lies 06:56
