Fusion-orgia a Kino Šiškában Billy Cobham vezényletével (2011)
Szerző: Peter Podbrežnik
Fotók: Jernej Vene
Helyszín: Ljubljana / Kino Šiška / Szlovénia
A koncert dátuma: 2011. 10. 05.
Látogatók száma: 700
Jegyár: 20,00€
A legendás panamai dobos, Billy Cobham a átlagos zenei gurmé köztudatában leginkább a felejthetetlen amerikai jazz-rock fusion attrakció, a The Mahavishnu Orchestra hosszú időn át dobosaként él, pedig gazdag pályafutása során számos más híres név mellett is játszott, az élen a felejthetetlen trombitással és zenei újítóval, Miles Davisszel. Melyik fusion-rajongó felejthetné el a közös munkát a legendás „A Tribute to Jack Johnson” (1971) albumon?
Cobham nagyságáról talán a legtöbbet az árulja el, hogy az életművét a jazz-szakértők mellett sok, szélesebb zenei látókörű rocker is nagyra becsüli. Ez nem csoda, hiszen ez a nagy újító mindig is sokféle stílust vitt a zenéjébe, és az elektromos gitár jelentőségét is mindig megbecsülte a saját hangvilágában. A rockerek általában a kultikus stúdiódebütjét, a „Spectrum” (1973) című lemezt kedvelik a legjobban, amelyen többek közt a tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori Deep Purple-gitárossal, Tommy Bolinnal fogott össze, de nem szabad megfeledkezni az olyan mesterművekről sem, mint a „Crosswinds”, a „Total Eclipse” (mindkettő 1974-ből) és az „A Funky Thide of Things” (1976).
Nem volt meglepő, hogy a Kino Šiška ezen az estén közvetlenül a fellépése előtt szinte az utolsó zugig megtelt, és a székeken tömve ültek a jó fusion számos rajongói, a közönségben pedig a rockerek sem kevesen voltak, sőt, egy-két metálost is lehetett látni. Az előzenekari bemelegítést a hazai The Open Trio vállalta, akik igazán kellemesen meglepték a hallgatókat az ambient jazz-funk fusion érdekes keverékével. A trió 2007 óta idővel kvartetté bővült, de megtartotta az eredeti zenekarnevet, és a megközelítésével sajátos hangzást hoz a mi jazzszínterünkre: a felállásban például nincs basszusgitáros, hiányát mégis sikeresen pótolják az ambient textúrák gazdag, kiterjedt palettájával. Bár mind a négy tag lenyűgözött a hangszeres tudásával, külön ki kell emelni Bojan Volk szaxofonos kivételes tehetségét, aki a szólóbetétjeivel a legigényesebbeket is levette a lábukról. Az ilyen kiváló hazai fusion-formációk bemutatása a Cobham-féle óriások koncertjei előtt mindig kívánatos, sőt, szinte szükséges.
Cobham úr a jelenlegi turnéján négytagú zenekarral lép fel, amely a Billy Coham Band művésznevet viseli. A változatos, a gazdag pályafutás különböző korszakaiból válogatott repertoár mellett ezen az estén a legfrissebb stúdióalbumát, a „Palindrome” (2010) című lemezt mutatta be. A várakozásoknak megfelelően a koncertanyag nagy része erre épült, bár a „nép” a legenergikusabban természetesen a „Spectrum”-számokra és a Mahavishnu Orchestra-klasszikusokra reagált. Billy mellett a színpadon nemzetközi zenészek színes társasága állt: Michael Mondesir basszusgitáros, Jean-Marie Ecay gitáros és Christophe Cravero billentyűs/hegedűs. Mondesir, Cobham társai közül a legelismertebb zenész, kifinomult, csiszolt basszusfutamaival érte el a legenergikusabb közönségreakciót, persze magát a mestert nem számítva.
Cravero ezen az estén kettős szerepben állta meg a helyét: azokat a hangszeres szerepeket töltötte be, amelyeket egykor a Mahavishnu Orchestrában Jan Hammer és Jerry Goodman, illetve Jean-Luc Ponty játszott, ehhez pedig természetesen a bátorság, a tudás és a tapasztalat összehangolt keverékére van szükség. Jean-Marie Ecay is kiváló elektromos gitáros, aki a legendás John McLaughlin több mint nyilvánvaló hatása alatt a klasszikusok lehető leghűségesebb tolmácsolásáról gondoskodik. A Mahavishnu Orchestra valószínűleg egy-egy szimbolikus fellépést leszámítva soha többé nem áll össze, de Cobhamnek elég jó közelítést sikerült maga köré gyűjtenie, még ha minden említett zenész hozott is némi saját hangvilágot a örökzöld és újabb szerzeményekbe.
Cobham személyesen ezen az estén a régi klasszikusok, az újabb és a „elfeledett” darabok (például a „Panama”) játéka közben megmutatta, hogy ennyi évtized után is elképesztő nagyságú, sokoldalú és újító szellemű dobos-fogalom maradt. A lágyság és a rendkívüli pontosság összeolvasztása a cintányérok megmunkálásánál, a hihetetlen sebességgel és energiával a dobfelszerelés többi részén végigcsapó mozdulatokkal párosítva ma sincs párja. Billy stílusa, amelyet a sajátos technika jellemez, leegyszerűsítve a bugyborékoló energia és a szigorú fegyelem egyesítése. A fellépés alatt, főleg a számos improvizáció közben, ismét kiderült, hogy valószínűleg ő érdemli meg leginkább a minden idők legjobb jazz fusion dobosa címet. A szólóprodukciója sok látogatónak, aki nem győzött csodálkozni, hogyan olvaszt össze Billy látszólag összeegyeztethetetlen stílusokat teljesen egyedi technikával, minden bizonnyal az est csúcspontja volt.
A jazz fusion egyik legnagyobb eminenciásának koncertje a várakozásoknak megfelelően bőségesen kínált élvezetes anyagot minden zenei gurmé számára, de egy Cobham kaliberű zenésztől, akinek a tekintélyes évek száma a legkisebb akadály, ez nem is volt másra számítani. Egyszerűen a jazz fusion ünnepe volt, amiről nem hiányozhatott volna ennek a csodálatos, annyi sokszínű stílust és hatást egyesítő zenei műfajnak egyetlen rajongója sem. Reméljük, hogy a Kino Šiškában, amely minden ősszel képes valamelyik csengő nevet elhozni a jazz fusion színtérről, Billy után hamarosan feltűnik majd egy (egykori) Mahavishnu Orchestra-eminencia is, az élen „őfelvilágosultságával”, John McLaughlinnal.
fotók: Jernej Vene
Képgaléria


