Előadó: Lynch, George
Kiadó: Mascot Records
Megjelenés: 2004
Játékidő: 61:18
Értékelés: 4/5
George Lynch már réges-rég rájött, hogy nem ő a leggyorsabb ujjú gitáros a nap alatt, és egyre nehezebben veszi fel a versenyt a világ Jeff Loomisaival és Rusty Colleyjaival. Ez a tény mégsem ártott egy cseppet sem a hírnevének. Sőt, mondhatni, a legendás Dokken felbomlása után a híre csak tovább nőtt a feltűnő endorsementeknek (ESP, Seymour Duncan, Dean Markley, újabban pedig a Zoom), a klinikáknak, az oktató jellegű audiovizuális gitáranyagoknak és az internetes zeneiskolának köszönhetően. George tehát a ritkás szólóalbum- és Lynch mob-lemezkiadás ellenére, főként a gitárpiac minden elképzelhető rést kihasználó stratégiájának köszönhetően, már csaknem három évtizede sikeresen méri össze erejét a világ legismertebb és legelismertebb virtuózaival. Közben még zenét is sikerült felvennie.
2004-ben ötödik szólóalbumával, a Furious George-dzsal időutazásra indult, és főhajtott néhány példaképe előtt. Lynch ugyanis Beck és Hendrix öregiskolás gitárosa, aki technikai tökéletessége és a fogólapon végigvágtató játéka ellenére sok mindenben különbözik a mai akrobaták stílusától. Az életműben a klasszikus hatású sweepek és a robotpontos szuperszonikus futamok helyett a klasszikus pentatonika, az irigylésre méltó legato– és vibrato-érzék, valamint a legjobb korszakában lévő Vaughanra jellemző blues-double stopok dominálnak. Ehhez a stílushoz illik az albumon szereplő feldolgozások kiválasztása is. A legérdekesebb kétségkívül az első kettő. A Space station # 5-öt 1973-ban vette fel a Hagar vezette Montrose, és ez döbbentette meg a fiatal Eddie Van Halent, aki egy évvel korábban alapította meg első zenekarát Kaliforniában. Ezt követi a Sin’s a good man’s brother, amely az amerikai Zeppelin-válasz, a Grand funk railroad harmadik albumán található. Lynch ezután biztosabb, kiszámíthatóbb vizekre evez, és egy örökzöld válogatást kínál az All along the watchtower, a Stormbringer és az I wantyou/She’ s so heavy című számokból, Harrison szólójának tisztán blueszos parafrázisával. A Blood of the sun-nal George Leslie West és meleg, „csöves” hangzása előtt tiszteleg, a lomha Bridge of sighs pedig a Univibe effekt köré épül, arra a kis szerkezetre, amellyel Hendrix a hatvanas években nemesítette meg a Machine gunját. Az eredeti pedál, amely manapság meglehetősen ritka és csillagászati árú portéka, helyett Lynch a felvételnél a Fulltone Deja vibe-ját használta, amelyet a legendás talpkapcsoló legjobb közelítésének tartanak.
A kilencedik számként szereplő Dixon-szerzeményt, az I ain’t superstitioust sok neves zenész feldolgozta, köztük a Yardbirds, a Tesla, a Megadeth és a Grateful dead, a legismertebb változatot azonban kétségkívül Jeff Beck készítette. Lynch maga is elismeri, hogy ebben az esetben inkább Beck, mint Dixon vagy Howlin’ wolf nyomdokain haladt. Ez érvényes a másik Dixon-dalra is, amelyet Beck a Truth albumán dolgozott fel, és You shook me a címe. Ahogy Lynch a lemez kísérőszövegében elmondta, ez alkalommal először próbálkozott a slide technikával, bár érdemes megjegyezni, hogy elég szokatlan módon fogott hozzá. Mivel nem volt megfelelő eszköze a feladathoz, Mike Varney producer javaslatára a felvételen a régi Tigerét és egy hétköznapi elemet használt, amelyet annyira megszeretett, hogy később a hagyományos slide-cső helyett még a koncerteken is azt kezdte használni. Az utolsó feldolgozás, a Dancing madly backwards is rendkívül érdekes választás. 1972-ben a space rockos Captain beyond vette fel, akik leginkább arról ismertek, hogy énekesük, Rod Evans volt a Deep Purple első énekese (lásd az első három albumot). Pszichedelikus-progresszív ritmusaival, amelyekben ott rejlik Lynch köszönete a Beyond gitárosának, Larry „Rhino” Reinhardtnak, és főhajtása széles „strat” hangzása előtt, zárul a feldolgozások itteni sora is.
A Furious George technikai szempontból nem a csúcsteljesítmények albuma, hangzásában pedig közelebb áll Beck korai lemezeihez (mint a Truth és a Beck – ola), mint a mai virtuózok produkcióihoz. Kelly Keeling szolid éneke miatt nehéz is lenne tipikus gitáralbumnak nevezni. George gitárja ugyan végig az előtérben van, de sosem tolakodó, és sosem kerül ellentétbe az eredeti zene szellemével és szándékával. Sőt. Akár azt is mondhatnánk, hogy a lemez legfényesebb pontja éppen a ötletes feldolgozásválogatás és az, hogy felidézi a távoli múlt néhány hatalmas zenei intézményét, amelyek biztosan nem érdemlik meg a feledést. És végül is ez Lynch albumának fő üzenete.
Felállás
George Lynch – gitár
Kelly Keeling – ének
Jaff Martin – dob
Gunther Nezhoda – basszusgitár
Mark Robertson – billentyűs hangszerek
Produkció
Mike Varney & George Lynch
Számlista
1. Space station # 5
2. Sins a good man’s brother
3. All along the watchtower
4. Stormbringer
5. I want you/She’s so heavy
6. Blood of the sun
7. Bridge of sighs
8. Precious and grace
9. I ain’t superstitious
10. One way or another
11. You shook me
12. Dancing madly backwards
