Szerző: Jernej Vene
Előadó: Creed
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 50:47
Értékelés: 3.3/5
Az előző évtized vége és az új évtized eleje rendkívül sikeres volt ennek a floridai rockzenekarnak a tagjai számára. A négy jó barátból álló kvartett három mega-sikeres albumot és egy jó tucat remekül szereplő dalt rakott egymás mellé. A post-grunge, a hard rock és egy csipetnyi alternatív keveréke bejött nekik, de ez csak 2004-ig tartott. A szünet előtt is, és ma is a Creedet Scott Stapp énekes, Mark Tremonti gitáros, Brian Marshall basszusgitáros és Scott Phillips dobos alkotja. Stapp a szétválás után egy jóval kevésbé sikeres szólópályával próbálkozott, a másik három pedig megalapította az egészen érdekes és elismert Alter Bridge-et. Mivel nem haraggal váltak el, tavaly újra rendezték a kapcsolatukat, és nemrég megjelent az újraegyesülést bejelentő lemez, a Full Circle. Az ütős, helyenként sötét dalok ötletesen váltakoznak balladákkal, a szövegek vörös fonalát pedig könnyű azonosítani azokban a számokban, ahol a saját démonaikkal vívnak csatát. Florida mindig is híres volt a déli rockot művelő zenekarairól. A Creednél sem hiányoznak ezek a hatások, főleg a dalok egyes dallamos részeiben érezni őket. A zenekar származására azonban még inkább Scott Stapp éneklése utal: férfias, robusztus, és a dikciója éppen annyira déli, hogy meggyőzze a rockos honfitársakat. Az Overcome a lemez nyitódala, amelyben a srácok a megviharzott belső harcok és a bármiféle kritikával szembeni teljes közöny ellenére készek az újabb ütésekre. Mindazok után, amit a zenekar leállása óta elszenvedtek, az újakat is könnyedén elviselik. Mark Tremonti piszkos, berregő gitárja teljes pompájában mutatkozik be benne. Tremonti az ún. nu metal, illetve post-grunge fiatalabb nemzedékének azon kevés mestere közé tartozik, aki tudja, mikor és mennyit kell szólózni. Ez a részlet mindig a dal mondanivalóját és a hallgató befogadását szolgálja. Az A Thousand Faces például olyan emberekről szól, akiknek a rejtett jelleme annyira megromlott, hogy a saját tudatukat is könnyedén becsapják.
Scott Stapp énekes időnként úgy frazíroz, mint James Hetfield a Metallicából vagy Eddie Vedder a Pearl Jamből. Ennek ellenére képes megőrizni azt a hozzáállást, amely integritást és felismerhetőséget ad az együttesnek, hiszen ő viseli a munkájuk azonosíthatóságának teljes terhét. A Creed varázsa az első albumokhoz képest kissé elvész a gyorsabb dalokban. Mintha az urak nem találnák meg azt a zenei ihletet, amely méltó módon a rendesen ügyes visszatérők közé emelné őket. A balladák persze tökéletesen sikerülnek nekik. Nehéz megmondani, hogy a zene két fő szerzője, Tremonti és Stapp spontán és szívből jutott-e el a zenei üzenethez, vagy a háttérben az a játék áll, hogy új hallgatókat szerezzenek, a régieket pedig meggyőzzék – a bankszámlák tömése végett. Úgy érzem, a szövegek fontosabb elemei az alkotásuknak: többnyire a szorongást, az elvesztett szerelmekről, az örökre elmúlt napokról szóló siránkozást és a hibák megbánását öntik különféle zenei formákba. Amikor rendkívül dühösek, ütős, gyors, romboló riffekbe csomagolják, amikor pedig beletörődnek a sorsukba és a napsütésben bíznak, az olyan balladákba kerül, mint a Rain vagy az Away In Silence. A nagy felhajtás az újraegyesülésük körül persze még nem csillapodott, hiszen sokat koncerteztek a hazai kontinensen, a jövő év elejére pedig koncertlemez megjelentetését tervezik. Hogy meddig marad még együtt ez a multiplatinás társaság, azt nem tudom. A fő szerzők, Stapp és Tremonti nyerik rajta a legtöbbet. Mivel a lemezeladások jóval alacsonyabbak, mint a legnagyobb sikerek idején, intenzíven a fellépésekre koncentrálnak, ahonnan a ritmusszekció két tagja is profitálhat. Több elmélyültségre lesz szükség főleg azokban a részekben, ahol kifogynak a víziókból. Ezzel a Creed bezárhatná a kört, és visszatérhetne a régi dicsőség pályájára, de csak a címmel és mondjuk a lemez kétharmadával ez nem fog menni, és semmiképp sem elég. Hálásak lehetnek a hűséges tömegeknek, akik láthatóan aranyba vonnak mindent, ami lepottyan az asztalukról.
Mivel az emberek csak kicsit vannak többé-kevésbé tehetségesek valamilyen dologra vagy tevékenységre, világos, hogy páran lent vagyunk, páran pedig a színpadon. De azoknak is, akik fent vannak, szívvel-lélekkel meg kell küzdeniük, hogy három percnél tovább ott maradjanak. Manapság kemény a harc, az emberek pedig újdonságra éhesek, hiszen rendkívül gyors a tempó.
Felállás
Scott Stapp – ének
Mark Tremonti – gitár
Brian Marshall – basszusgitár
Scott Phillips – dob
Produkció
Howard Benson
Számlista
1.Overcome 3:47
2.Bread of Shame 3:56
3.A Thousand Faces 4:54
4.Suddenly 3:31
5.Rain 3:27
6.Away in Silence 4:40
7.Fear 4:05
8.On My Sleeve 4:14
9.Full Circle 4:08
10.Time 5:55
11.Good Fight 3:55
12.The Song You Sing 4:08
