Finn melankólia vette birtokba Zágrábot (2014)
Szerző: Sebastijan Videc
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Tvornica Kulture, Zágráb
A koncert dátuma: 2014. 03. 20.
Látogatók száma: 400
Jegyár: 160 kn elővételben, 190 kn a koncert napján
A tavasz első napja nemcsak gyíkozásra alkalmas időt hozott egy-egy kávézóterasz napján, hanem egy adag minőségi zenét is. Ezért ugyan át kellett ruccanni a szomszédos Zágrábba, de semmi gond: ma már mind egy nagy, boldog európai család vagyunk, az autópálya másfél óra alatt elvisz a fővárosból a horvát metropoliszba, a koncertkínálat pedig számtalan, és mindenkinek kínál valamit. Fotós kolléganőmmel ezúttal a Balkán valószínűleg legizzasztóbb termét, a „pa čak i šire” – szóval a Tvornicát – kerestük fel. A rossz szellőzés ugyanis a színpadi műsor kezdete után szinte azonnal pár fokkal feljebb tornázza a hőmérsékletet; viszont a hely a dohányosok kedvence, mert saját pultjuk is van, ahonnan oldalról, a bárpulton keresztül békésen nézhetik a színpadot. Ahogy az utcán a terem előtt és bent is hallani lehetett, a nap fellépői Szlovéniából és Bosznia-Hercegovinából is vonzották a rajongókat.
A főszereplők előtti bemelegítés megtisztelő feladata a viszonylag ismeretlen Hamferð-re hárult. A zenekar a hideg, esős Feröer-szigetek fővárosából, Tórshavnból érkezett, a nevük pedig elveszett, illetve halott halászt jelent – és a hazájuk történelmében bőven akadt belőlük. Bár a szigetcsoportnak alig 50 000 lakosa van, zeneileg igencsak aktívak, és a keményebb zenék világában rajtuk kívül a Tyr is képviseli a színeiket. A zenekar 2008 óta létezik, amikor Egholm gitáros és Johannesen dobos elkezdett együtt játszani, majd hamarosan összeállt a teljes felállás, amellyel 2009 végén fel is vették az első demót, és néhány zenei versenyen is sikeresen szerepeltek. 2011 végén az európai turnén a helyi Tyr-t és a finn Moonsorrow-t kísérték, nem sokkal később pedig nekiláttak az első stúdióalbumuk felvételének. 2012-ben megnyertek egy helyi versenyt, amelynek jutalma a legendás Wacken fesztiválon való fellépés volt, ahol ismét győztek, és ennek nyomán szerződést kaptak a Nuclear Blast kiadótól.
40 perces szettjükben az első lemezükről mutattak be néhány számot. A tagok a műfajukhoz híven a minimalizmusnak hódolnak. Üzleti öltönyben, nyakkendőben vonultak a színpadra; csak a dobosnak volt meg az a kiváltsága, hogy zakó és nyakkendő nélkül játszhatott. Még a hangszerek is minimalistának tűntek – a gitárok a megszokottnál rövidebbnek néztek ki, a billentyűk csak 4 oktávosnak, a dobok pedig nagyon szerényen álltak össze egyetlen tommal és egyetlen lábdobbal; csak a basszusgitár látszott normál méretűnek. A zenéjük megfelelően nyomasztó (az ihletet a Feröer-szigetek természetéből merítik, amelyet állandó atlanti szelek ostoroznak, és évente átlagosan 260 napon áztat az eső), és megköveteli a hozzá illő színpadi jelenlétet is – minimális fény, a tagok minimális mozgása és minimális interakció. Jon Aldara a mikrofonnál korrekten végzi a dolgát, a growlt tiszta, átélt, fájdalommal és beletörődéssel teli, feröeri nyelvű énekkel váltogatja, csak a két gitár olvad valahogy egybe a játékban, és úgy tűnik, a színpadnak nincs szüksége két gitárosra. A komorságuk és a rájuk következő zenekartól való különbözőségük ellenére az egybegyűlt közönség melegen üdvözölte őket a számok között, maga a fellépés viszont inkább egy kamaraegyüttes, mint egy metalbanda koncertjére hasonlított.
Az Amorphis már csaknem negyedszázada szórakoztatja a rajongóit. A finnek a death metal vizeiről indultak, de minden újabb albummal dallamosabbak, tisztábbak és progresszívebbek lettek. A stílusváltásokkal a felállás is cserélődött, a zenekar a mostani összeállításban 2005 óta lép fel, azóta, hogy csatlakozott hozzájuk Tomi Joutsen énekes. Ezalatt együtt öt albumot vettek fel, a legutóbbit, a 2013 áprilisában megjelent Circle-t pedig éppen ezen a turnén mutatták be.
Az északiasan pontos Amorphis az intró hangjaira, tervszerűen, pontban 21:45-kor foglalta el a színpadot. A kritikusoktól nagyon jó fogadtatást kapott legfrissebb lemez, a Circle logikusan az este fő fókusza volt, és a derekasan megtelt, bár tagolt Tvornica már a Shades of Gray első taktusaitól szó szerint felrobbant. A srácok nagyon motiváltak voltak, a fényshow az előzenekarral ellentétben teljes gőzzel ment, Tomi pedig a visongó tinilányokat és az idősebb férfiakat is deliriumba hajszolta. Viktoriánus formájú, archaikus-futurisztikus mikrofonállványával és magával a mikrofonnal, a rá jellemző kis emelvényről bombázta a közönség fülét kiváló growllal és tiszta énekkel, a kettő közötti váltás pedig kompromisszumok nélküli volt, a hang minősége egyik énekmódban sem ingadozott. A hangszeres részekben a gitárosoknak egyenesen ki kellett térniük előle, mert körkörös mozgás közben a jó méteres dreadlockjai veszélyesen csapkodtak a színpadon. A zenekar az ő vezényletével energikusan járta végig az életművét. Szerintem éppen a zenei stílusok sokszínűsége az, ami az Amorphist ennyire érdekessé teszi. A legelső lemezükről való, death metalos Vulgar Necrolatry-tól a Circle szimfonikus black metalos betéteiig, és minden közbeeső stílussal a finnek felkeltik a hallgatók érdeklődését. A hattagú csapat összeszokottan játszik, a basszusgitáros szinte a húrláb mellett penget, a két gitáros kiválóan kiegészíti egymást mind a szóló/ritmus, mind a hármas ritmikus részekben, a billentyűk pedig ambiens hangulattal egészítik ki a hangképet. Sajnos a terem hangmélysége kissé elveszett a hallható frekvenciaspektrum túlságosan kiemelt középtartományában, a koncert mégis mosolyt és elégedettséget hagyott a közönség arcán. Ha most lemaradtatok az Amorphisról, júliusban a tolmini Metaldays fesztiválon pótvizsgázhattok.
Setlista
Amorphis:
1. Shades of Gray
2. Narrow Path
3. Sampo
4. Silver Bride
5. The Wanderer
6. Against Widows
7. My Kantele
8. Into Hiding
9. Nightbird’s Song
10. Vulgar Necrolatry
11. The Smoke
12. You I Need
13. Hopless Days
—ráadás—
14. Sky Is Mine
15. Black Winter Day
16. House of Sleep
Képgaléria



































