Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Karamela
Kiadó: Croatia Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 44:56
Értékelés: 3.5/5
Hiányoznak neked a nyolcvanas évek, Danilo Kocjančič, a Bazar, a Prizma, a Labirint, a Boomerang, a Kameleoni, a Karamela? „Karam…ba i karam…bita?” Mi? Kicsoda? A Karamela együttest még 1982-ben alapították, stúdióbemutatkozó albumuk viszont csak 1998-ban jelent meg, most pedig közel húsz év után új stúdióalbummal térnek vissza. Eltűnt a félelem, végül pedig Jadran Ogrin is összeszedte a bátorságát, és derék rock’n’roll-pajtása, Jernej Vene javaslatára elküldte az album egy példányát szeretett elektronikus zenei lapunk szerkesztőségébe.
Elég volt a locsogásból. A „Brez strahu” ennél retró-nosztalgikusabban már nem is szólhatna. Ez az album elveszett időben és térben. Jadran, Zlati, Marjan és Goran, a Faraoni, a September, a Kameleoni és a Boomerang egykori tagjai egyszerűen nem tudnak másképp. Egy olyan kor reliktumai, amikor a rock’n’roll a nyolcvanas években virágkorát élte. Pont ilyen muzsika járta akkoriban gyakran a jugoszláv rádióhullámokat, ma viszont abszolút ereklyeértéke van. Még mindig hard rockot játszanak, amely sajátosan közelít a nyolcvanas évek popzenéjéhez. Miért sajátosan? Mert ehhez vissza kell menni a nyolcvanas évekbe és az akkori forró slágerekhez, amelyek a világ slágerlistáinak arculatát formálták a Toto, a Chicago, a Steve Miller Band, a Huey Lewis & The News, a Mr. Mister, a Mike and the Mechanics… tagjainak ujjai alól. Az igazság valahol félúton van. Ehhez hozzá kell adni az együttes tagjai nemzedékének tengerparti napsütés alatt formálódott zenei érzékenységét. Édesek, mint a karamella. A nyolcvanas évek popzenéjének szerzői elve (főleg a dallamvilág) érintetlen marad! Van itt blueszal megterhelt hard rock (Pod nebom padajočih zvezd, Žusterna blues), a dalokban pedig néha megkapó naivitás érződik, mintha ezek a férfiak sosem nőttek volna fel. A számok minősége kissé ingadozik. A Pogled na tvoje oči viszont például kiváló dal, és az album egyik legsikerültebb szerzeménye. Ez igaz a versszaktól a felvezetésen át a refrénig, minden apró finomsággal, amit az éber fül kihall (a szövegeken túl, de erről a kritika további részében még szó lesz).
Érdekes, hogy az együttesnek a kiadáshoz egy horvát kiadóhoz, a Croatia Recordshoz kellett fordulnia. A produkció élő, a Hammond-hang is, amelyhez Goran szívesen és szorgalmasan ragaszkodik, megerősíti azt az érzést, hogy velünk van a jó öreg, a hetvenes évek hard rockjából átmentett vibráció. Marjan a maga nemében egyedülálló gitáros. Térségünk nemzedékének egyik legkarakteresebb gitárosaként tartják számon. Vele nem lehet tréfálni, és csak azt kívánom, hogy Marjan egyszer a zenei sajtóban is megkapja a megérdemelt elismerést a gitárjátékáért. Az Ernie Ball Music Man „Luke” modellű gitárjait ugyanis nem „a szépség kedvéért” használja. A játéka a szólókkal együtt végig filigránul érzéki. Finom, lágy, teljesen szerénytelenül és kellemesen szólít meg. Marjan hihetetlenül jól érti, hová kell tennie egy-egy hangot, hogy a futamok és szólók a kompozíciókon belül optimálisan hassanak. A hangok a díszítő gitárfutamokban és szólókban bölcsen vannak elosztva, ügyesen követik a kevesebb több elvét. Ezekből nem nehéz kiolvasni a mester nagy kézügyességét, aki nagy élvezettel és mélyen kifinomult érzékkel áll a dolgokhoz. Hihetetlen ügyességgel „hajlítja” a hangokat hosszan szóló „pull off-okkal”. Ez az a régi iskola, amelyet David Gilmour és a másik oldalon Neal Schon is jól ismer, noha egyébként nagyon különböző gitárosok. Ász tehát, és a Marijanhoz hasonló ászokból ma már igen kevés maradt a szlovén zenei színtéren. Az új Karamela-album hallgatásának legnagyobb vonzereje éppen az ő gitárja.
Míg Zlati Klun több mint megbízható időmérő marad, és szilárd, kompakt ritmikai vázat tart fenn, a dinamika emeléséről meleg hangú basszusgitárjával, kivételesen dallamos mozgalmassággal Jadran Ogrin gondoskodik, aki hihetetlenül elkötelezett. Végig ügyesen manőverezik a számokban, különösen azokban a pillanatokban, amikor a hangzásvilágot nagyobb kontraszttal kell színezni, és a „slapelés” beépítésével is kiválóan bánik.
Röviden: ezek a srácok továbbra is kiváló zenészek, igazán remekül játszanak. A Zrno soli kivételes funky groove-ot kapott, a mid-eight szakasz (gitárszólóval), valamint a később meghosszabbított hangszeres kivezetés (billentyűs szóló) pedig a kvartett hangszeres „összecsiszoltságát” bizonyítja. Ilyenkor az ember még több hosszabb hangszeres részt kívánna a Karamelától, meg talán egy teljesen instrumentális számot is, amelyet a hatvanas évek végi és a hetvenes évek eleji példaképeiknek szentelnének.
Nos, az album a vokális teljesítmény terén hordoz néhány hibát. A vokálok nagy részét Jadran viszi. Szerencsére, mert a hangjára nincs komolyabb panasz. Magabiztos, ugyanakkor Jadran a veleszületett érzékével a számokba viszi a régi idők igazi nosztalgikus hangulatát. Zlati és Marijan (Stara Kitara, valamint a záró Luna) sajnos kissé elrontják az ideális metrikai vonalakat a széles „O”-kkal, a versszakok pedig emiatt horvátosan csengenek. A másik hiba a szövegek. Ezek valóban néhol, a négy mester várható érett hírnevéhez képest, túl alacsony színvonalúak. Mef ezúttal csak egy szöveget írt, mégpedig a Jaz bi še című számhoz. Sajnos ez a legjobb szöveg, és szeretném, ha több ilyen lenne az albumon. E két hibával összhangban a számok minősége is ingadozik.
Mindenesetre a „Brez strahu” abszolút különc darab. A Karamelát újra felteszi a szlovén rock’n’roll térképére. Éppen azért, mert olyan albumról van szó, amelynek a mai időkben tényleg nincs párja, annál vonzóbbnak és érdekesebbnek hat. Az előd és a „Brez strahu” között eltelt közel húszéves szünet fényében az ember bátrabb művészi elmozdulást várna a kvartettől. Több csiszolást, több kísérletezést, még több mozgalmasságot az aranzsmanokban más hangszerek bevonásával, programozási trükkökkel és hasonlókkal. Slágereket nem érdemes keresni, a tapasztalat és a megtett kilométerek alapján (a tagok pályafutásához mérten) viszont egy telivér kedélyt is megengedhetnél magadnak, amely a zenei kísérletezés mindig vonzó ütőkártyája előtt sem torpan meg, és nem is fontos, hová visz el téged. Tehát a „Brez strahu” elsősorban nagyon óvatos album. A művészi szint emelésében még maradnak tartalékok. Szép, kellemes és szórakoztató lemez, de reméljük, hogy az utódja hamarosan követi, és expresszívan továbbfejleszti.
Karamela – Jaz bi še (hivatalos videó):
Felállás
Marjan Malikovič – gitár, ének
Goran Velikonja – billentyűs hangszerek, vokál
Zlati Klun – dob, ének
Jadran Ogrin – basszusgitár, ének
Produkció
Jadran Ogrin
Számlista
- To noč
- Pogled na tvoje oči
- Nore sanje
- Manjkaš nam
- Zadnja pot
- Žusterna blues
- Zrno soli
- Jaz bi še
- Kitara stara
- Pod nebom padajočih zvezd
- Luna
