Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés éve: 2016
Produkció: Fates Warning
Az album hossza: 52.47
Stílus: Progressive Metal
A Fates Warning ma a progresszív metal egyik legelismertebb neve. Az 1982 óta megszakítás nélkül működő zenekar a „Darkness in a Different Light” megjelenése után három évvel előállt az utódjával, amely egyben a 12. stúdióalbumuk is: ez a „Theories of Flight”.
Már az előző lemez világosan megmutatta, miért kellett az „FWX” (2004) és közte jó kilenc évnek eltelnie. A „Darkness in a Different Light” kétségkívül kiváló album, és a Fates Warning vele hangzásban és szerzeményekben is valahogy visszatért a „No Exit”, a „Parallels” és a „Perfect Symmetry” korszakába. Az „Inside Out” óta nem szóltak ilyen keményen és ütősen, ha a decibelekről van szó. Elektronikus hangzással való kísérletezésnek vagy a hangzás trendi „modernizálására” tett hasonló próbálkozásoknak nyoma sincs az új lemezen. A „Theories of Flight” elmélyíti elődje zenei irányát, ápolja, és ami a lényeg, továbbépíti. Az új felállás (még ha Frank Aresti már az album megjelenése előtt hivatalosan el is hagyta a zenekart) megtalálta a szerzői összhangot, és kiváló művészi érzékkel bánik az ötletek elhelyezésével és felismerésével,
Mit jelent ez? Azt, hogy Jim Matheos gitáros, a mai Fates Warning egyetlen eredeti (és alapító) tagja, a zenekar vezére és szellemi irányítója már régen nem volt olyan szerzői ihletben, olyan „kihegyezett” alkotói formában, mint az elmúlt pár évben. A kiváló „Darkness in a Different Light” nyilvánvaló erényei mellett még rejtegetett néhány kisebb tartalékot, amelyeket a „Theories of Flight” kihasznál, a művészi réseket pedig vérbeli módon be is tömi. Különösen abban, hogy a számokon belül még hatékonyabb a zenei kiaknázás, és ennek nyomán még megragadóbb hangulatok, még hatásosabb atmoszférák születnek.
Ray Alder világklasszisan énekel, mint a legjobb időkben, érezni, hogy a hangja újra kiválóan működik, amire már az előző album is utalt. Alder vokálját ráadásul zeneileg még jobban kihasználják, mint az elődön. Az új album ugyanis remekül egyensúlyoz a komplexitás és a dallamos fülbemászóság között, hihetetlen ügyességgel jár a két elem közti határvonal közepén. Úgy, ahogy a Fates Warning pályáján csak kevés lemez. Nehéz elhinni, hogy egy zenekar a tizenkettedik stúdióalbumánál ezt még el tudja érni, de így van! Ez azt jelenti, hogy tele van emlékezetes refrénekkel, amelyek dallamosságukkal és a sötétség markáns jelenlétével átitatott, kövér produkciójukkal sokszor magukra vonják a figyelmet az albumon. A Fates Warning ravasz mestere a hangulatfokozásnak: a hangulatok lassan közelítenek a crescendo felé, általában éppen ezekben a dallamos refrénekben. Két szám hossza több mint tíz perc, és ez a két mini epikus szvit a komplexitás és a dallamos befogadhatóság egyesítésének remekműve. Ebben a műfajban tulajdonképpen valóságos kis tankönyvek. Ray Alder személyes, vallomásos költészettel járult hozzá a dalokhoz, amelyeket rendkívül átélten ad elő, és ahol ez kell, finom lágysággal énekel.
A Fates Warning az évek során hihetetlenül kifinomult szerzőkké vált, akik tudják, mikor kell levenni a lábukat a (már-már közmondásos) komplexitás gázpedáljáról (ez adja a zenekarnak a progresszív ikonok örök megkülönböztető jegyét), és teljesen alárendelni azt a megragadó atmoszférák építésének, amelyek így gyakran minden mást felülmúlnak a zenekar művészi arculatát meghatározó zenei elemek közül. Ennek fenomenális példája az album záró része, a kiváló mini epikus szvit, a The Ghosts of Home, a lemez leghosszabb száma, amelyet előre nem jelzett (váratlan) átkapcsolások díszítenek a sokféle hangulati állapot megteremtése közben. Az album a drámai lendületet éppen a befejező részében nyeri el, ezt az állapotot pedig a zárásként szóló briliáns instrumentális szerzemény (az album címadó száma) csak megerősíti. Talán csak ebben a számban csorgatná a nyálát az ember a sokoldalú Mark Zonder lehetséges dobjátékára, miközben az is világos, hogy a „vad” Bobby Jarzombek, főleg az új szerzemények fémes romboló erejének és a riffek élességének növekedése mellett, megfelelő megoldás az új Fates Warningnak.
A „Theories of Flight” olyan album, amellyel a Fates Warning meglepetést okozott. Nem azért, mintha ne lettek volna képesek megalkotni, hanem mert ilyen művészi remekművet a színpadon töltött hosszú 34 év után igazán nem lehetett várni. Hogy a működésed negyedik évtizedében is a legjobbat adod a rajongóidnak, amit csak tudsz és tudtok (főleg ha összehasonlítod a zenekar számos kortársának művészi kifulladásával), minden tiszteletet megérdemel. A „Theories of Flight” kivételes album, ha nem éppen az idei év egyik legjobbja, nemcsak a progresszív metal alműfajában, hanem az egész metalszíntéren, és végül is a rock’n’rollban is. Elkápráztatja majd azokat az igényesebb hallgatókat, akik még nem ismerik a zenekart, és a régi híveket is, akik pontosan azt kapták tőle, amit a Fates Warningtól vártak.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 9.5 / 10
Számlista:
1. From the Rooftops (6:52)
2. Seven Stars (5:33)
3. SOS (4:34)
4. The Light and Shade of Things (10:14)
5. White Flag (5:20)
6. Like Stars Our Eyes Have Seen (5:13)
7. The Ghosts of Home (10:31)
8. Theories of Flight (4:00)
Felállás:
Ray Alder – ének
Jim Matheos – gitár
Joey Vera – basszusgitár
Bobby Jarzombek – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK
Frank Aresti – gitárszólók a „From The Rooftops” és a „White Flag” című számokon
Mike Abdow – gitárszóló a „White Flag” című számon
