Előadó: Brother Firetribe
Kiadó: Spinefarm Records
Megjelenés: 2006
Értékelés: 3.5/5
Na, és most Finnországban is robbant a bomba! Ebben az országban is akadt ugyanis egy zenekar, amely úgy döntött, hogy a klasszikus dallamos hard rockot ápolja, régi iskolás AOR-árnyalatokba öltöztetve, de a mai felvevőstúdiók technológiai vívmányainak segítségével felturbózva. A Brother Firetribe-ról van szó, amelyet Emppu Vuorinen gitáros alapított, a sokkal híresebb és mainstreambb szimfonikus power metal zenekar, a Nightwish tagja – akiknek egyébként még mindig nincs utódjuk az elszökött karizmatikus énekesnőnek, Tarja Turunennek. Úgy tűnik, egyre népszerűbbek azok a zenekarok, amelyek manapság a klasszikus dallamos hard rock elemeivel kacérkodnak, amit néhány más hasonló banda zenei irányvonala is bizonyít. Szóval nem csak a Brother Firetribe csinálja. És ahogy már szokás a régi trendek újrahasznosításában, a skandinávok most is megelőzik a világ többi részét: a svédeknek ma például ott vannak a „pudlik”, vagyis a The Poodles, a norvégoknak pedig a Wig Wam. Ez a két zenekar stílusában egyébként eltávolodik a Brother Firetribe-tól.
A Brother Firetribe a Nightwish szimfonikus, modern elemeit hozza a hangzásába, ebben főleg a billentyűk drámai hangzása a ludas a kiválasztott részek nagy részében, és ez uralja a lemezt. A gitárok a produkcióban egyenrangú, kontrasztos egyensúlyban vannak a billentyűkkel (a könnyedebb Devil’s Daughter masszív gitárriffet hordoz, mellette pedig érdekes billentyűs motívum szól, amely a refrénbe való átmenet pontján egyenesen Limahl legendás slágerére, a Neverending Story-ra emlékeztet). Ezen az alapvető „fekete-fehér” kontrasztláncon túl, amely hangzásában tökéletesen kiegészíti egymást, ott a harmadik, egyenrangú elem is, mégpedig a Laverage metalzenekar énekesének, Pekka Heinónak az igen kellemes hangja, aki egy árnyalattal melegebben és „érdesen selymesen” szólal meg ahhoz képest, amilyen tiszta hangot a Laverage-ben hallhatunk tőle. A hang érdekes, sajátos színezete van, minden regiszterben robbanékony és határozott. Robin Zanderre (Cheap Trick) emlékeztet, a Dare bársonyos lehelletével. A Love Goes Down szó szerint agyonüt a hang drámai operettességével, amitől maga a nagyságos „Čufta”, azaz Meat Loaf sem szégyenkezne. Ez a szám a refrénjében kétségtelenül a lemez hangulati csúcspontja.
A számok láttán az ember csak tátog. Mindegyiken masszív, hatalmas, bombasztikus produkció van, ahol a hangszerek egyenként mennek át a kontrasztok szűrőjén, amelyek hangzásban a maximumig ki vannak hangsúlyozva, és kristálytiszta produkció egyenrangú egyensúlyába olvadnak össze (a basszusvonal is jól kivehető!). A billentyűk a korai Bon Jovi vagy a Van Halen kellékét adják hozzá, de ha európai füllel hallgatjuk, nem lőnénk nagyon mellé, ha a Magnum vagy a korai Dare nevét említenénk. A számok kemény refrénjei magukra vonják a figyelem java részét, és elsőre magukkal ragadnak. Az 1980-as évek AOR-pompájának igazi lenyomata van például a Midnite Queenben. Ez egyszerűen az a szám, amit kötelezően pörgetned kell, amikor melletted terem egy tüzes cica, aki mindenre kész az éjszaka bolondozásaiban (!), míg a One Single Breath abszolút slágerpotenciált hordoz, és „single”-ként is megjelent. A dalok tehát sorra fülbe mászó refrénekkel jönnek, AOR-os „back” vokális, többszólamú harmonikus hangszerelésekkel, amelyeket egyfelől a billentyűk masszív hangzása, másfelől a dallamos gitáros „riffelés” támogat. Ezen a dinamikus albumon kilóg a Spanish Eyes a Procol Harum-os felütésű, meleg Hammond-hangzású bevezetővel – tehát az album nyugodtabb pontja, utána pedig a lemez a produkció legkeményebb „riffjével” zárul a Kill City Kid című számban, egy újabb fertőzően ragadós refrénnel, ami egyszerűen tökéletesen van kitalálva ennek a nagyon hangulatos és dinamikus albumnak a lezárására.
A Brother Firetribe rájött, hogy most van itt az ideje, hogy a modern produkciós megoldásokat összeházasítsák néhány régi klasszikus hard rock riff újraélesztésével. Az egész frissen szól, meggyőzően van eljátszva, nagy tökökkel. Megalkuvás nélkül és erőteljesen. A „False Metal” remek és merész húzása a zenekarnak, amellyel a saját felismerhető helyét keresi a klasszikus elemek beépítésével. Az album megjelenésekor a finn országos eladási lista legmagasabb, 22. helyét foglalta el. Szóval „detonáció” már a születésekor!
Felállás
Pekka Ansio Heino – ének
Emppu Vuorinen – gitár
Tomppa Nikulainen – billentyűk
Jason Flinck – basszusgitár
VENDÉGZENÉSZ:
Kalle Torniainen – dob
Számlista
1. Break Out
2. Valerie
3. I’m On Fire
4. Love Goes Down
5. Devil’s Daughter
6. Midnite Queen
7. One Single Breath
8. Lover Tonight
9. Spanish Eyes
10. Kill City Kid
Az album hossza: 45.01
