Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Raven
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2015
Játékidő: 61:02
Értékelés: 4/5
A Raven ma a metal legendái közé tartozik. A korai nyolcvanas évek N.W.O.B.H.M.-hullámának zenekarai közül a Raven különösen energikus és megvadult verzióját játszotta a műfajnak, amely már nagyon korán barátkozott olyan elemekkel, amelyek a következő nemzedéket inspirálták, vagyis azt, amelyik a thrash metalt trónra emelte. Ha a nyolcvanas években az Atlantic Records kiadói politikája nem húz keresztbe nekik, a Raven ma biztosan jóval ismertebb név lenne. 1983-ban például az Egyesült Államokban turnéztak, és a Metallica nyitotta a koncertjeiket, egy évvel később pedig megismétlődött a történet, csak éppen az Anthrax volt az előzenekar. A Raven zenéjének hatása a speed és a thrash metal korai formáira tehát vitathatatlan.
A kiadó nyomására letompított arculatú zenekar egy olyan korszakban, amikor mindenki más egyre keményebb és gyorsabb akart lenni, később azért hamar visszatért a jellegzetes hangzásához, három szolid albummal átvészelte a kilencvenes éveket, az új évezredbe viszont – az „One For All” (2000) megjelenése után – egyenesen egy valódi tragédia karjaiba sétált: a felvételek közben ugyanis ráomlott a stúdió fala Mark Gallagher gitárosra, és maga alá temette. Mark mindkét lábát súlyosan megsérítette, hosszú rehabilitációra és lábadozásra kényszerült. 2004-ben a zenekar visszatért a színpadra, Mark pedig egy rakás koncertet végigjátszott tolószékben is. Az új album megjelenése elhúzódott, a „Walk Through Fire” végül 2009-ben jött ki. Egy lemez, amely megér minden hosszú várakozást. Ez az album visszaröpítette a bandát a bolygó legfontosabb fesztiváljaira, a Raven így rendszeresen feltűnt a világ számos koncertjén. Két éve megjelent egy kiváló dokumentum-DVD „Rock Until You Drop – A Long Day’s Journey” címmel, és végül idén? Új stúdióalbum. Végre.
Minden tiszteletreméltóságuk mellett komikus, ha nem egyenesen katasztrofálisan szomorú felismerés, hogy a zenekarnak Kickstarter-kampányból kellett összegyűjtenie az új album költségeit. A kampány szerencsére nagyon sikeres volt, a Raven folyószámláján 27.000$ gyűlt össze. A támogatóknak hálából a Raven felvett egy feldolgozásalbumot „Party Killers” címmel (rajta többek között a Thin Lizzy, a Queen, a Budgie, a Nazareth és a Deep Purple dalainak feldolgozásai), amelyet a támogatók ingyen megkaptak.
A „Walk Through Fire” kiváló, remek albumnak számít, de az új „ExtermiNation” überelte. Nehéz küldetés, a Raven mégis hatékonyan és hihetetlenül sikeresen teljesítette! Az „ExtermiNation” rendkívül dühös album. Produkciójában telepakolt, végsőkig felturbózott. A zenekar a sok ihletett gitárfrázisba ráadásul „thrash-sített” átvezetőket is bepasszolt, ami a banda korábbi tettei ismeretében elvileg már nem is meglepetés. Amit a gyorsujjú „koszosok”, például az Exciter (vagy az Anvil) jelentettek Kanadában a színre lépésükkor, azt hozta a Raven Európában. Nagy inspiráció volt ez a thrash metal korai képviselőinek.
Az „Extermination” olyan album, amelyet szétvet a bizonyítási vágy és a féktelen, megszelídíthetetlen energia. John Gallagher kiválóan énekel. Csökkenetlen erővel és intenzitással. John az évek során egy fikarcnyit sem veszített az énekhangja erejéből. A legmagasabb fekvésekbe célzott „sikolyai” és „üvöltései” továbbra is hibátlanok, és ma is hasogatják a hallójáratot!
Mindenesetre ezt a rendkívüli dühöt és megvadult tartást, amelyet a Raven (az új lemezen is) megidéz, végig a korai nyolcvanas évek úttörő szelleme és a hetvenes évek rock’n’ rollhatásai tartják egyben. Az album viszont modern produkciót kapott, miközben elképesztő agressziót szabadít el, úgyhogy az „ExtermiNation” szó sincs róla, hogy virágokat ültetne, és nem kell attól tartani, hogy hangzásában „elavult” portékát hallgatunk, amelyet vén trottyok hoztak össze, akik „gyorsan benéztek a stúdióba összedobni valamit”. A Raven az albumon rúgásokat és pofonokat osztogat, és egy pillanatra sem torpan meg. Az albumot remek (rendkívül élő) produkció díszíti, amelyben az összes alapelem optimálisan kontrasztban áll egymással. A basszusvonalak mesterien használják ki a gitárfrázisok közt maradt helyet, és csörömpölve tépik végig az albumot, a gitárfrázisok hihetetlen erőt, lendületet és frissességet hordoznak. Rengeteg díszítés járja át őket, a kiváló szólók pedig nagy szenvedéllyel és izzással szólalnak meg. A dobok számos bombasztikus átvezetőből, színes ötletekből álló elképesztő expozét adnak, így fenntartják az album hihetetlen dinamikai folyását. Ahogy említettem, John Gallagher karizmatikus éneke a színpadi dacolás évei után is hihetetlenül ifjonti pózt és vérszomjas, megzabolázhatatlan, hatalmas előadói erőt őriz, amelyen egy szemernyi rozsda sincs!
A dalok száma (a bónusszal együtt) tizenöt. Valójában túl sok, mert az ember hamar elkezdi összekeverni őket. Négy-öt kevesebb is elég lett volna! Az ilyen albumoknak nincs szükségük 40 percnél hosszabb játékidőre, az „ExtermiNation” viszont több mint egy órányi zenét tálal, ezért kemény csont a rágcsálásra (ami a megjegyezhetőséget illeti). Úgy tűnik, a Raven úgy érezte, hogy a lehető legtöbb új zenét fel kell zsúfolnia rá, mert nyilván bőven maradt még új ötlet, vagy félretett („szunnyadó”, régi) darab!
Ha tehát egy brutálisan fájdalmas rúgásra vágysz a fejedbe, ez az album neked való. A zenekaron egy szemernyi fáradtság vagy kimerültség sem látszik. Figyelem. 1974 óta dacol az idővel! Az „ExtermiNation” olyan album, amely megőrzi a hihetetlen lendületet, és amellyel a zenekar hitelesen kapcsolódik az 1981 és 1983 között megjelent lemezeihez! Igazán érdekes az az érzés, hogy stílusában a kapcsolódása – ahogy ezt az előd, a „Walk Through Fire” is sugallja – éppen a nyolcvanas évek első feléhez köthető, ezért a kultikus klasszikus „All For One” (1983) után kellett volna megjelennie. Nos, a sors úgy hozta, hogy egy ilyen albumra jó 30 évet kellett várnunk. Az új Raven tehát rendkívül vonzó klasszikus heavy metal albumot tesz le az asztalra, modern, végsőkig felfokozott és megtömött hangzásba öltöztetve, amely nem hagy maga után túlélőket!
Felállás
John Gallagher – ének, basszusgitár
Mark Gallagher – gitár, háttérvokál
Joe Hasselvander – dob, háttérvokál
Produkció
Raven
Dallista
01. Destroy All Monsters
02. Tomorrow
03. It’s Not What You Got
04. Fight
05. Battle March/Tank Treads (The Blood Runs Red)
06. Feeding The Monster
07. Fire Burns Within
08. Scream
09. One More Day
10. Thunder Down Under
11. No Surrender
12. Golden Dawn
13. Silver Bullet
14. River Of No Return
15. Malice In Geordieland (bónuszdal)
