Szerző: Sebastijan Videc
Fényképek: Jerneja Jerak
Helyszín: Kino Šiška, Ljubljana
A koncert dátuma: 2014. december 9.
Látogatók száma: 1.000
Az eseményt már jó ideje beharangozták, még videós előzetessel is, amely a hazai zenei gyökereink lelkét szólongatta. Ha visszatekintünk a történelembe, a nádsípok megjelennek a vačei situlán, a barlangi medve alsó állkapcsából faragott síp a Potočka zijalkában került elő, a legfontosabb lelet pedig az ugyanettől az állattól származó combcsontsíp, amelyet 19 évvel ezelőtt találtak Cerkno közelében, és a világ legrégebbi ismert hangszerének tartanak (kora 50.000-60.000 év). Mindez gazdag zenei múltról tanúskodik a mi tájainkon. Nem csoda hát, hogy azok a zenekarok, amelyek ezeket a hagyományos hangszereket metalba oltották, ilyen népszerűek nálunk. Azon a napon, amikor nagyjából egy hónap után végre újra kibukkant Szlovénia fölött a hozzánk legközelebbi csillag és szétoszlatta a komor szürkeséget, este pedig Tél anyó először megmutatta a fogát, a Kino Šiška előtt metalosok tömege tolongott, idősebbek, de főleg fiatalabbak, és jócskán lehetett hallani déli szomszédainkat is, hiszen az aktuális turné kihagyta az ő országaikat a koncertnaptárból.
Az etno estet pontban az izlandiak nyitották. Bevallom, a Skálmöld eddig nem ismertem. Egy haverom súgta meg a koncert előtt, hogy valami újabb „viking metal” banda lesz, az Amon Amarthnál valamivel kevésbé dallamos. Hagytam magam meglepni, és be kell vallanom, a műsor végén nagyon pozitívan meglepődve hagytam el a termet. Nem én voltam az egyetlen. Az első, kevésbé ismert előzenekaroknál szokásos szerény közönséget az északiak jókora tömeggé változtatták, amely lelkesen be is kapcsolódott, és igazán jó benyomást tett rájuk, de az egész este összképére is. A három gitár a színpadon elsőre talán az Iron Maidenre emlékeztetett, de a kombináció nagyon bejött. A másik két fellépőtől eltérően a Skálmöld nem használ hagyományos hangszereket – az atmoszféráról Gunnar, a billentyűs gondoskodik, a harmóniákról pedig az elöl álló négyes: a szakállas Snæbjörn basszusgitáron, Björgvin és Baldur ritmusgitáron, Þráinn pedig szólógitáron. Björgvin viszi ugyan az ének oroszlánrészét, de a háttérvokálokban folyamatosan kiegészíti a másik három gitáros, a tiszta énekdallamok pedig Gunnarra hárulnak. A zenei stílust nagyon nehéz meghatározni, mert az embernek az az érzése, hogy a stílusok minden dalban másként váltakoznak és olvadnak egybe. Míg a régebbi számokban jobban érezhető a népzenei példaképek hatása, az újabbak sokkal keményebbek: a death-től a black-en és a thrash-en át a power metalig bejárnak mindent, a folk elemből pedig már csak egy csipetnyi maradt.
Az izlandi meglepetés után nálunk igen népszerű „szláv testvér”, az Arkona következett. Legutóbb Maša a családjával, a legnagyobb nyári hőségben a tavalyi Metaldays fesztiválon szórakoztatta a szlovén (és nemzetközi) közönséget. Az orosz kvintett klubkoncertjei is mindig zsúfolásig teltek voltak, így a šiškai terem is az utolsó sarokig megtelt. Az új, azonos című albumról származó nyitódal, a Yav őszintén szólva elég üresen szólt. Főleg itt vált érezhetővé a különbség az izlandiak három gitárja és az Arkona egyetlen gitárja között. Mindennek ellenére Lazar gitáron, Kniaz basszusgitáron és Andrej dobon rendesen letette a dolgát. A következő számnál már sokat javult a hangzás, mert Volk a sípokkal (később a dudával) új dimenziót adott a zenének, és betöltötte az érezhető űrt. Maša pedig Maša – vad, megállíthatatlan, meggyőző a growlban és a tiszta énekben éppúgy, mint a színpadi megjelenésben. A setlist a várakozásnak megfelelően a régebbi slágerek és az aktuális album jól fogadott dalai között váltogatott. A szökellős ritmus persze vidám rajongást váltott ki a közönségből. Csak az merült fel kérdésként, miért nem játszották el a Serbia – politika? című dalt.
Akárcsak az oroszok előttük, a svájciak is óriási népszerűségnek örvendenek Szlovéniában. Ráadásul épp a koncert másnapján újabb jó hír érte a rajongókat: az Eluveitie a Metaldays 2015-ön is fellép. Míg az előzenekarok kitartottak az anyanyelvű szövegek mellett, az Eluveitie a dalai többségét angolul énekli, persze vannak kivételek, ahol a hajdani gallok kihalt nyelve vezet. A zenekar vezetője, Chrigel Glanzmann ugyanis amatőr történész, aki a svájciak ősi hazáját kutatja, így a dalszövegek többsége is ehhez a hobbijához kapcsolódik. A ljubljanai fellépés a zenekar új, kiváló lemezének, az Originsnek a koncertbemutatóját ígérte, a show-t pedig az egyik aktuális sláger, a King nyitotta. Nyolc taggal a színpadon a tekintet csak kalandozik, de újra meg újra megállapodik a középen álló alaptriónál: a már említett Chrigelnél, aki a fő éneket viszi, emellett különféle síppal, akusztikus gitárral, tamburicával és más hangszerekkel is játszik; Nicole-nál a hegedűn, aki először mutatkozott be a szlovén közönségnek, és nagyon fontos szerepe van a zenéjükben; valamint Annánál, aki szintén a tekerőlanttal egészíti ki a hangzást, ráadásul a női vokálokat is ő viszi. Ilyen népes zenekar az évek során persze változott, és a már említett Nicole mellett ezúttal először Matteo Sisti is bemutatkozott nekünk, aki különféle sípokon és dudán játszik. A dallamos death metal és a folk, a férfi growl és a női tiszta ének, az ősi hangszerek és a modern rockelemek kombinációja nyilvánvalóan működik. Ahány kontraszt, annyi fúzió, a végeredmény pedig változatos zene, amely a nyitott fejeknek megengedi, hogy álmodozva egy másik világba, egy másik korba induljanak. Az aktuális sláger, a Call of the Mountains előtt Anna elmondta, hogy a dalt az angol mellett a négy hivatalos svájci nyelven is felvették, és megkérte a közönséget, szavazza meg, hogy angolul vagy a nekik otthonos németül játsszák-e el – az utóbbi nyert, a dal pedig a De Ruef vo de Bärge címet kapta. A koncerten az idő még a fényshow futófényeinél is gyorsabban telt, és a vég túl hamar elérkezett. Bár a közönség összességében nem őrjöngött annyira, mint az oroszoknál – el kell ismerni, a két zenekar stílusa elég különböző –, a svájciaknál azért kialakult egy kisebb „wall of death”. A ráadásban az Eluveitie a színpadra hívta az Arkona dudását, Volkot is, aki Matteóval duettben játszott a Helvetios című számban.
Képgaléria
