Helyszín: Gala hala (Metelkova) / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2010. november 22.
Látogatók száma: 150
Jegyár: 20€ (elővétel) / 24€ (a koncert napján)
Mi lehet lehangolóbb egy felhős, esős hétfőnél? Egy csokor black metal-hívő, akik egyetlen céllal jöttek el Metelkovára: hogy lássák sötét hőseiket, a Gorgorothot.
Kellemetlen fennakadások miatt a spanyol Noctem fellépéséből kimaradtunk. Csak az epikus intró jutott nekünk, ami kihallatszott a bejárati ajtón át.
A következő bandánál már minden el volt rendezve, nálunk is. Beléptünk a gonoszság templomába, és méltó zenekart kaptunk hozzá. Cavus a nevük, és az ezer tó országából, Finnországból érkeztek hozzánk. Mivel az énekes folyamatosan a közönség között sétálgatott, a színpadon alig valaki ismerte fel. Be volt festve, a zenekar többi tagja is. Tüskékkel kivert csuklópántokból sem volt hiány. Bár a black metal manapság nagyrészt a közhelyek szinonimájává vált, és igazán megrázót már nem tud és nem is képes nyújtani, a Cavus másként gondolja. Játékukban sok jó érzék érződött a dallamosság és a ritmika ötvözéséhez. Ennek a merészen megteremtett atmoszférának ellenére a közönség nagyon statikusan követte az előadást. A soktorkú tömegből csak három black metal-rajongó élte bele magát annyira a hangulatba, hogy megmozduljon, és így egy kicsit felélénkítse a színpad előtti eseményeket. A finnek így lenyomták a saját műsorukat, ami egy jó 30 percig tartott. És higgyétek el: ez a zenekar minden koncertpróbát megér.
A szünet után fekete hullám érkezett, szépen lekent hajjal, ami lendületesen áramlott be a terembe, hiszen hamarosan megkezdték az ostorozást az este ördögei – a Gorgoroth. Csakhogy bármennyire igyekeznek gonoszak lenni ezzel a névvel, ez csak részben sikerül nekik, hiszen maga a név Tolkien A Gyűrűk Ura című könyvéből származik. Annak a fennsíknak a neve, amely elválasztja a Fekete Kaput és a Végzet Hegyét. Szóval… nem túl ijesztő. De mivel a média az élő modern gonoszként emlegeti őket, meg kellett győződnünk róla, hogy tényleg hihetünk-e ebben. A hangzás rosszul volt beállítva. A gitárok dübörögtek, és valójában egyetlen dallamot sem tudtál kivenni a koncert alatt. Az egész koncert alatt egyet sem. Nyilván ők voltak a rettegést keltő Gorgoroth, de a rettegést mégsem sikerült felidézniük. Amikor az énekes a mikrofonhoz nyúlt, érezni lehetett, hogy a színpadról és az énekteljesítményből hiányzik az igazi színpadi kémia, amely semmiképp sem akarta megragadni a hallgatót, és belerántani abba az örvénybe, amit az ember a Gorgorothhoz hasonló formáció megtestesítőitől a színpadon elvárna. Egy szó sem hangzott el, még egy „köszönöm” sem a rajongóknak, amiért eljöttek a koncertre. Megemlíthetem azt is, hogy fényképezni és felvételt készíteni tilos volt, ahogy arra maga a terem ajtaján lévő felirat is figyelmeztetett minket. Ezért szerepelnek a cikkben hivatalos fotók, amelyek a zenekar archívumából származnak. Szóval… az idegesítő ének és az egyhangú zene, az egyensúlyából kibillent hangzás miatt, ezúttal nem sikerült túl szerencsésen megtestesíteni korunk gonoszát. Ha a gonoszság ilyen unalmas, akkor inkább maradjon el az apokalipszis, mert legfeljebb harsány nevetést érdemelne. A túlértékelt zenekar minden híve azt mondta, hogy nagyon jók voltak, és örülnek, hogy láthatták őket, különösen a gitárost, Infernust, a Gorgoroth megalapítóját. Érdekesebb pillanat akkor jött, amikor az énekes norvég népi stílusban kezdett énekelni. A pontot az i-re, a név és a közönség előtti becsület teljes lejáratására pedig egy abszurd zárással tették fel: az utolsó dal után hidegen letették a hangszereket, kimentek a backstage-be, a színpadra pedig a „roadie-k” léptek, és elkezdték összepakolni a színpadi felszerelést. Tátott szájjal özönlöttünk ki a teremből, és nem győztünk csodálkozni magunkon, hogy a zenekar részéről tanúsított ilyen szemtelenség mellett is megőriztük a józan fejünket és a hidegvérünket. És hadd súgjak még valamit. Az est főszereplőiként a Gorgoroth mindössze fél órányi zenét adott a látogatóknak. Van ennél keserűbb szó, mint a „szemtelenség”? A „headlinerek” általában minimum egy óra műsort készítenek a koncertjükre. Az pedig, hogy a Gorgoroth jó, ha fél órát játszott, valódi szégyen a zenekarnak, és egyáltalán nem kellemes asszociációkat ébreszt a mai black metal világ egészéről sem.
A nagy finálé gyanánt odakint alaposan megmosott minket az eső, amely a koncert után zúdult le. Reméljük, hogy a gonosz átok magva nem nő határtalan méretű növénnyé. Legközelebb, ha egyáltalán lesz ilyen, színvonalasabb zenei produkcióban reménykedünk. Addig pedig a fiúk alaposan vegyék kezelésbe magukat. Az látottak alapján ugyanis jobb, ha legalább a koncertkarrierjüket befejezik. Ilyen fellépésekkel és a közönségükhöz való viszonyulással előre ássák a saját sírjukat. Mintha a saját köldökzsinórjukat vágnák el. Hiszen csak a közönségnek lehetnek hálásak a hosszú pályafutásukért.
fotók: Gorgoroth (a zenekar hivatalos fotóarchívuma)
Képgaléria
