Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Vicious Rumors
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 47:22
Értékelés: 3.5/5
Az „Electric Punishment” a legendás Bay Area-i heavy (speed/thrash) metalosok, a Vicious Rumors összesen tizenegyedik stúdióalbuma. 2013 áprilisának végén jelent meg, zenei víziójában pedig megerősíti azt a pozíciót, amelyet a Vicious Rumors a 2006-os „Warball” albummal kezdett újra kijelölni, felhagyva a kísérletezéssel, ami több kárt okozott nekik, mint hasznot. A kiváló előd, a „Razorblade Killers” (2011) után tehát folytatódik a történet, és a banda az „Electric Punishment”-tel viszi tovább az újjászületést.
A „Razorback Killers” utódja kicsit más lemez. Ha megrögzött old school amerikai speed/thrash metal rajongó vagy, előre szólok: az „Electric Punishment” hoz néhány enyhe elhajlást, amelyek egy kissé lehűthetnek, de semmiképp se dobd be idő előtt a törülközőt. Geoff Thorpe, a csapat megállíthatatlan vezére mindig is olyan zenész volt, aki szívesen kipróbált másfajta dolgokat. Olyan kísérletező hóbortok viszont, amelyek a zenekart megint valami furcsán absztrakt groove metal zugba vinnék, most nincsenek. Amit kapunk, az kacsintgatás a zenei gyökerek felé, vagyis azok felé, amelyek hatottak arra a metalra, amelyet a Vicious Rumors mindig is játszott.
Thean Rasmussen, a kiváló gitárvirtuóz visszatérése a csapatba határozottan gazdagította a szerzeményeket, különösen az átvezető, díszítő részeknél, de főleg a szellemesen kimért szólókalandozásokban, amelyek az új album egyik legvonzóbb elemét adják a Vicious Rumors zenéjében. Ez az elem az album elejétől a végéig lenyűgöző. Állítólag Geoff Thorpe-nak az album felvételei idején gondjai voltak az ujjaival, ezért segítségül hívta Bob Capka kollégát. Ő játszotta fel azokat a szólókat, amelyeket eredetileg Thorpe-nak kellett volna. Hogy Thorpe két nagy kollégája és egykori zenekartársa, Brad Gillis (Night Ranger) és Mark McGhee ezúttal is vendégszerepel a gitárjával, azt külön talán nem is kell hangsúlyozni.
Szóval. Az Electric Punishment baljóslatúan nyit. Támadóan, kompromisszumok nélkül. Az őrült tempójú vágtában a nyitó I Am the Gun és közvetlenül utána a Black X List diktálja az eseményeket. Az album leggyorsabb tétele viszont a vérszomjas speed/thrash metal pörgettyű, a D-Block. Fáradhatatlan a Thirst For a Kill is az album vége felé, amely szerkezetében és energiájában gond nélkül felválthatná az I Am the Gun-t a nyitányon. Őrület! Larry Howe dupla lábdobjának ágyúdörgése, megalkuvást nem ismerő riffelés, borotvaéles és hajszálpontosan kimunkált szólók, amelyeket hihetetlen hangszeruralom irányít, mindezek felett pedig Brian Allen áthatoló hangja, a hihetetlen kiabálóé, aki a nagy énekesek, például Rob Halford (Judas Priest) és Ronnie James Dio példájából merít ihletet. A banda csapatként is kegyetlenül elszánt.
Thorpe zenei gyökerekkel való kacérkodásának első jeleit a címadó dal vetíti előre, amelyet egy átöltöztetett Black Sabbath-os riff vezet, a zenekar pedig mesterien átszellőzteti a számot az instrumentális középső részben, ahol a gitárosok néhány eszeveszett szólómenetet váltanak egymással. Az Escape, vagyis az album sorban már harmadik, hat perces dala, alapjaiban egy ütős, régi iskolás hard rock ballada és egy hibrid keveréke, amelyet Geoff Thorpe és Juan Urteage producerként átitat a saját ízlésével. Érdekes húzás a Together We Unite. Ez egy „átírt” hard rockos záródal, amely optimista dallamra épül. Dúr akkordok vezetik, az aranzsmanokban viszont egyértelműen a Vicious Rumors speed/thrash metaljának „sablonja” szerint van felépítve. Ez az album az a száma, amely biztosan fel fogja bosszantani a metalpuristákat. Sötéten, dermedten, hidegen és elidegenedetten bontakozik ki a gördülő, erősen atmoszférikus Eternally is, amely eltávolodik a zenekar tipikus zenei víziójától, a középső részeket pedig kivételes gitárszólók ízesítik. Ez a gitáros ráadás állandóan érdekes fordulatokkal tölti meg a számot egészen a zárásig. A záró Strange Ways is besorolható a könnyebben szóló tételek közé, Thorpe énekével pedig a sötét hangulatú lezárásban kiválóan működik. Az album legvégén tehát. Thorpe ezúttal is érdemben kiveszi a részét az album énekéből. Akár megduplázza Allen hangját, akár átveszi a vezetést. Mindez még sűrűbbé teszi a hangzásképet, megemeli a lemez dinamikáját, és felerősíti az album drámai fordulatait (az úgynevezett „drámaszínházat”).
Az album egésznek hatásos. Tetőtől talpig. Nem olyan kompromisszumok nélkül kemény, vicsorgó, dühödt, agresszív és mindent letaroló, mint a rendkívül mérges elődje, a „Razorback Killers” (2011), amelyet minden igazhitű metalos azonnal magáénak érzett. Az „Electric Punishment” pontosan az, amit Thorpe akart: egy kicsit más, de még mindig igazi Vicious Rumors album. És ez az Electric Punishment tényleg az is. Ugyanakkor nem okoz csalódást az új, kiváló produkcióval sem, amely robbanó hangok masszív zuhatagában mutatja az abszolút pusztítást, ahogy azt ma is ismerjük az amerikai speed/thrash metal e megszelídíthetetlen úttörőinek régi iskolás mesterségétől! A Vicious Rumors ezzel megállíthatatlanul megy tovább.
Az album megjelenését turné követte a Seven Witches-szel és a Power Theory-val. Rassmussent a felállásban Bob Capka váltotta, a basszusgitáros Stephen Goodwint pedig nem más, mint a szlovén zenész, Tilen Hudrap. De az már egy új történet, tartogassuk a zenekar közelgő új stúdióalbumára, amelyet idén augusztus végére jelentettek be!
Vicious Rumors – I Am the Gun (hivatalos videó):
Felállás
Brian Allen – ének
Geoff Thorpe – gitár, ének, háttérének
Thean Rasmussen – gitár
Stephen Goodwin – basszusgitár
Larry Howe – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Bob Capka – gitár
Brad Gillis – gitár
Mark McGhee – gitár
Produkció
Geoff Thorpe & Juan J. Urteaga
Számlista
1. I Am the Gun
2. Black X List
3. Electric Punishment
4. D-Block
5. Escape (From Hell)
6. Dimestore Prophet
7. Together We Unite
8. Eternally
9. Thirst For a Kill
10. Strange Ways
