Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Vibesonic Jam
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2009
Játékidő: 37:52
Értékelés: 4/5
A Vibesonic Jam a ptuji Sleazy Snails romjain nőtt ki, a felállás pedig egy trió: Zlatko Kuret gitáros, Milan Murko dobos és Bernard Pintar basszusgitáros. Igazi üde színfolt a szlovén rock horizontján. Az „Egotrip” album kemény dió, a tartalma közel sem olyan könnyen emészthető, mint ahogy első hallásra hangzik. Egyértelmű, hogy a hosszú évek tapasztalatának valahol, egyszer s mindenkorra be is kell érnie. A zenekar és az „Egotrip” albuma talán nem dicsekedhet magas költségvetéssel, viszont magában a zenei kommunikációban szép kifejezésbeli gazdagságot hordoz, ami nagyon is meglep és lelkesít.
Ha ismered a nemrég újjászületett jeseniceiek, a Game Over új stúdióteljesítményét, az „Eclectic”-et (2007), akkor aligha kerülheted el, hogy a kíváncsiságod az „Egotrip” albumhoz is elvezessen. A Vibesonic Jam és a Game Over persze két teljesen különböző történet, egyetlen dologban hasonlítanak: egyik sem korlátozza magát műfajilag. Ezt a víziót azonban mindkettő a maga, sajátos elve szerint értelmezi és váltja valóra. Hála istennek. Bárcsak több ilyen bátor és intelligens zenekar lenne Szlovéniában, de ma tűvel kell őket keresni a szénakazalban. Általában a vad tinédzserévek óta rockerként megedzett, de újra rehabilitált vén rókák vágnak bele, amikor végre feltárul előttük a széles zenei horizont.
Ami előttünk áll, az tehát egy erősen vibráló, sötét felhangokkal megtömött hangulat megteremtése, tömören élő és nyers produkcióval. A feszes zúgás, búgás, mondjuk ki egyenesen: gitárnyomás, amely sokat támaszkodik a wah-wah-os lovaglásra, harmonikusan, mégis kontrasztosan él együtt a hangsúlyos ritmusszekcióval. A basszusvonal mérgesen felcsavart, úgy vág, mint Skywalker fénykardjának lézere, ahogy áthatol az „Egotrip” hangképén. A dobok terén érdekes keveréket kapunk: klasszikus dobolást, gépből jövő ritmusmintákat és ütőhangszeres ráadásokat. Az aktív ritmusvonal viszi az albumra és a dalokba azt a nélkülözhetetlen adag színházat és dinamikát, hiszen a torzított, sziklaszerű gitárriffelés az album során egydimenziósan hat, bizonyos mértékig kifejezetten punkos óvatossággal. Mivel azonban a Vibesonic Jam tagjai nem olyan zenészek, akik beérnék akármivel, természetesen további hangzó loopokat is bevetnek, szintetizátorfüggönyökkel tágítják a hangspektrumot, és mindezt nagyon bölcsen, az elsődleges érzéseiket követve teszik.
A Vibesonic Jam a nyolc dalból álló, 37 perces, mozgalmas instrumentális anyagon egy pillanatra sem torpan meg. Az album tele van nyomással és dinamikusan aktív dobolással, ütőhangszeres dörömböléssel. Ahol a riff merev mozdulatlanságban megakad, ott az aktív basszusvonal töri meg az egyhangúságot: kihasználja a teret, hogy dallamot fektessen le, és talpon tartsa a dalok dinamikus kibontakozását.
Igaz, hogy az albumon csak 37 perc zene van, de üzenetből bőven akad, így az „Egotrip” minden zenei gurmé számára igazi zenei kaland lehet egy különleges világba, amelyet hosszú ideig fogsz fedezgetni. Egyúttal hangsúlyozom, hogy az album vibrációja teljesen önálló. Úgy mondanám, a Game Over legutóbbi, „Eclectic” című, szigorúan instrumentális albuma kapcsán az „Egotrip” is teljesen szlovén ízű, vagyis nem találok semmilyen párhuzamot a külföldi alternatív rock underground hasonló kísérleti lemezeivel. Szeretném jelezni, hogy az „Egotrip” érdekes azoknak is, akik a nyomást szeretik, és azoknak is, akiket a hangzásbeli emuláció vonz, még ha nem is egy Living Colour- vagy akár Faith No More-féle zseni áll előtted, vagy annál is több. A dolog még a jazz-rock fúzió kedvelőit is vonzhatja, bár higgy nekem, az albumon egyetlen vonal sem jazzes mértékű. A Country Jam rendkívül üdvözlendő színfolt az album közepén, és különösen jól fogsz szórakozni, amikor a Vibesonic Jam a felgyorsított, kissé hamisan szóló instrumentális lovaglással, az élő jam stúdióbeli pulzusától izzón megbabonáz. Az album valóban úgy hat, mintha „élő jam” lenne, stúdiófelvételre fogva. A Psychedelic Gallery egészen biztosan az a dal, amely atmoszferikus értelemben egy mérföldnyivel kiemelkedik kifejezőerejének meggyőző voltával. Ez az album legsötétebb dala is, a legvonzóbb kontrasztokkal, amelyeket az instrumentális anyag elemei teremtenek. Egy lassan gurguló, lustán álmos ritmus nyitja, amelyben a riff felsőbbrendűen visszhangzik a kilőtt visszhangokon át, a szintetizátorok fátyla pedig szüntelenül gondoskodik a lemez szinte ezoterikus pillanatának drámai, háromdimenziós képéről. Ebbe a merev formába újra beleváj az aktív basszusvonal, amely dinamikusan mozgatja meg a dal szerkezetét. A dobok továbbra is igazán élőn szólnak, és szellemes, kontrasztos kollázst alkotnak a teljes testsúlyos csapások során. A kiszámíthatatlanság és a spontaneitás érintése az „Egotrip” számára magától értetődő.
Az „Egotrip” olyan album, amely közel sem megy be elsőre a fülbe. Több idő kell hozzá, hogy leülepedjen, belefeküdjön a fülekbe, de amikor a vibrációja végre rezonálni kezd bárki érzékelésével, az biztos ügy, amely púposra tölti a poharadat ennek az egyedi, sajátos rockvibrációnak az élvezetéből.
A címadó dalban a zenekar hurkok, alapritmusok és kiegészítő ütőhangszerek alritmusainak birodalmával önti el a hangképet, ami még egy adag mozgékonyságot ad az albumhoz, és a zenekar intellektusának kifejezésbeli lenyomata továbbra is lelkesítő. A Psychedelic Gallery és az Egotrip egymás után az „Egotrip” album csúcspontja. Itt van a legtöbb felfedező vándorlás, kiszámíthatatlanság, a motívumok és a hangulat szüntelen kanyarjainak rétegzett mozgalmassága. A Lucky Luke (az album második country-támadása, úgy, ahogy azt csak a Vibesonic Jam érti, persze) az album zárásába teljesen átgondoltan és megfontoltan helyezett, két percnél is rövidebb móka, amely hatékonyan oldja és lazítja az album sötét hangulatát a kifutásban.
Ami tehát előttünk áll, az progresszív, előremutató rockfúzió, anélkül hogy bárki azon görcsölne, ki mit, hol, miért és hogyan csinál a zenei világban. A Vibesonic Jam sokarcú nézőpontja a zenei világra rendkívüli nyereség a szlovén zenei térnek, sőt a világnak is, bár a szerény ptuji trió valószínűleg a legkevésbé sem gondolt erre, amikor az „Egotrip” kiadása mellett döntött.
Felállás
Zlatko Kuret – gitár, gitárhurkok (loops)
Bernard Pintar – basszusgitár, szintetizátorok, programozás
Milan Murko – dobok, ritmusgép
Produkció
Vibesonic Jam
Dallista
1. Sonic Intro
2. Spanish Fly
3. Speed
4. Extasy
5. Country Jam
6. Psychedelic Gallery
7. Egotrip
8. Lucky Luke
